A Magyar Nemzeti Levéltár és jogelődei, a legrégebbi magyar közgyűjtemény ez évben ünnepli alapítása 300. és Bécsi kapu téri impozáns palotája átadásának 100. évfordulóját. Ennek szellemében jelent meg A Nemzet Levéltára – Fejezetek az Országos Levéltár történetéből című, a levéltár címzetes főigazgatója és főszerkesztője, Dr. Reisz T. Csaba által szerkesztett reprezentatív kötet.
A könyvbemutatót Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója nyitotta meg, aki beszédében azt egy csecsemőhöz hasonlította, aminek születésénél rengeteg ember munkálkodott: tanulmányait 32 szerző jegyzi. A kötet a levéltár háromszáz évének, illetve annak a csodálatos palotának a százéves lenyomata, amely a gyűjtemény otthona. A palotát összművészeti alkotásnak tartja, hiszen nemcsak az ott őrzött 38 kilométernyi anyagra büszkék, hanem magára az épületre is. A korszak legjelentősebb építészei, festői és művészei dolgoztak rajta Pecz Samu terveitől kezdve a Róth Miksa műhelyéből kikerült üvegablakokig. Ilyen összművészeti munka eredménye a vaskos, majdnem hatszáz oldalas kötet is.
Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár a fenntartó nevében szólalt fel a kötet bemutatóján.
Személyes történetén keresztül mutatta be, miért elengedhetetlen a levéltárak munkája a múlt megismerésében:
dédapja ugyanis Kardos János volt, aki ügyvédként számos ’56-os vádlott védelmét ellátta, és akinek hatására választotta ő maga is a jogi pályát és a köz szolgálatát. Dédapja megismerésében pedig a családi történetek mellett a levéltári források nyújtottak neki nagy segítséget. Ahogy mondta, a most elkészült kötet hiánypótló mű, ami közérthető, modern és szerethető formában hozza közelebb a múltat a jelenhez. Ezért
pedig mindenki, aki értékőrző szemlélettel él és alkot a ma világában, hálás önöknek, hálás a kollégáknak azért a munkáért, amelyet végeztek és végeznek nap mint nap
– mondta a kötet alkotóinak.
A köszöntők sorát Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia nemrég megválasztott elnöke folytatta, aki szintén személyesen érintett a Magyar Nemzeti Levéltár történetében.
Az új, óbudai épület megtervezését ugyanis rá bízták három évvel ezelőtt. Szakmájából eredően az épületet és annak tervezőjét, Pecz Samut méltatta, akinek többek között a Fővám téri vásárcsarnokot vagy a Fasori Evangélikus Fiúgimnázium és a fasori templom épületegyüttesét is köszönhetjük. A Magyar Levéltár épülete Pecz utolsó műve, melyen tizenegy évig dolgozott, elkészültét még igen, de átadását sajnos már nem érte meg.
Romsics Ignác Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja a történettudomány és a levéltár kapcsolatát mutatta be.
Homérosztól a Római Birodalmon át személyes kutatási élményein át rajzolta meg az ívet, amely addig vezetett, hogy a történetírás olyan mértékben összefonódott a levéltári kutatásokkal, ahogyan azt ma ismerjük.
A levéltárügy története egyidős az írásbeliség történetével. Az állam kialakulása megkívánta a nyilvántartások, feljegyzések, szerződések elkészítését és megőrzését is. Ahogy fejlődött az állam, egyre több irat keletkezett, amit tárolni, óvni kellett. Többnyire a királyi, uralkodói kincsestárakban őrizték a fontos leveleket.
A magyar levéltárügy története egyidős az állammá szerveződéssel, és ezt a történetet már a kötet lektora, Ress Imre, az MTA BTK Történettudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa vázolta fel, követve a kötet szerkezetét.
A török kiűzése után az uralkodó 1723. június 19-én szentesítette az „Universale Archivum Regni”, az „általános országos levéltár” felállításáról szóló 1723. évi XLIV. törvénycikket, de 33 évet kellett várni arra, hogy a rendek és a király szándékát követően valóban megalakuljon az Archivum Regni Gróf Batthyány Lajos nádor felterjesztése nyomán.
1784 nyarán a gyűjtemény és a kezelőszemélyzet Pozsonyból átkerült Budára, az Országház utcában álló volt klarissza kolostor épületébe, hiszen megfelelő nagyságú épületként kizárólag a szekularizált egyházi ingatlanok jöhettek szóba.
1874 októberében a minisztertanács kinevezte az egyesített „új Országos Levéltár” vezetőjét, Pauler Gyulát országos levéltárnoknak, így ez a dátum a modern magyar levéltárügy kezdete, amely az állami főhivatalok történeti értékű iratanyagát kezelő intézmény lett.
A nagy mennyiségű irat miatt azonban hamarosan szükségessé vált egy új székhely felépítése, ez lett a jelenleg is használt épület.
Erről 1911-ben született meg a végleges döntés, ekkor dőlt el az is, hogy az új levéltárat a Bécsi kapu téren építik fel.
Pecz Samu építész terveit a belügyminiszter végül 1912-ben hagyta jóvá, 1913-ban megindult az építkezés, de az első világháború megakasztotta.
Végül száz éve, 1923. szeptember 15-én fejeződött be az iratanyag, szeptember 23-án pedig a hivatali berendezések átköltöztetése a jelenlegi épületbe. Mint Szabó Csaba elmondta, ez évforduló alkalmából mutatja be a Magyar Nemzeti Levéltár jubileumi díszkötetét, amely a levéltár „névtelen hőseinek” is emléket állít.
