A savanyú káposztából számtalan ízletes étel készíthető, ám nem csak ezért szeretjük. A savanyú káposzta, és annak leve ugyanis tele van vitaminokkal, a bélrendszerre jótékony hatással van, fogyaszt és a daganatos sejtek szaporodását is meggátolja. Egyszóval egy újkori csodaszer, amit már nagyanyáink is használtak.
Savanyú, összehúzza a szánkat, nyersen tulajdonképpen nem is túl gusztusos, mégis örök kedvenc a savanyú káposzta, amiből évente több kiló is lecsúszik a torkunkon. Mintha csak a szervezetünk ösztönösen hajtana a hűtő felé, hogy a vékony hosszú csíkokat kizárólag kézzel felcsippentve, fejünket hátraszegve csak küldjük és küldjük lejjebb, hogy gyomrunkba érve végre kifejthesse minden jótékony hatását ez a ropogós és üdítő finomság. Főzve, rakva, párolva, levesnek, salátának, vagy nyersen is gazdag vitamin és tápanyagforrás.
A savanyú káposzta fejes-káposztából készül, az erjesztést sóval, vagy sós vízzel és kovásszal végzik 10-90 napig. A fejes-káposzta C-vitamin tartalma igen magas (20 mg/100 gr), amit a savanyítás után sem veszít el, mint ahogy más, értékes összetevőit sem. Így védhette például James Cook hajóskapitány legénységét a skorbut ellen, s ezért kitűnően alkalmas az erek támogatására, és az immunrendszer erősítésére is.
A C-vitaminon kívül B1-vitamint (0,03 mg/100 g), niacint (0,1 mg/100 g) és karotint (0,02 mg/100 g) is bevihetünk fogyasztásával. Az ásványi anyagok közül pedig foszfor, kalcium, kálium, magnézium és nátrium található benne. Víztartalma is magas (92,5 g/100 g), tehát még a napi folyadékszükségletünk kiszámításakor is bízhatunk benne.
Ha ez nem volna elég, 100 gramm káposzta mindössze 3,4 gramm szénhidrátot, 1,1 gramm fehérjét, 0,2 gramm zsírt és 2,47 gramm élelmi rostot is tartalmaz.
A legjobb, a hagyományos eljárással készült savanyú káposzta, a boltban kapható legtöbbje sajnos már gyors érleléssel készült. A savanyú káposztát ajánlott nyersen fogyasztani, de megfelelő főzéssel az elkészítés során is megőrizhetünk számos vitamint és ásványi anyagot belőle. A bélrendszer seprűje
A fejes-káposzta tejsavtartalma nyersen is vetekszik a joghurtéval, savanyítás során pedig a káposztában található cukorból ugyancsak ez lesz. A tejsav azon kívül, hogy megakadályozza magának az élelmiszernek a rothadását, számos jótékony hatással is rendelkezik a bélrendszerre. – A tejsavbaktériumok, vagyis laktobaktérumok elsősorban a vastagbélben fejtik ki a hatásukat, ugyanis a stressz, a fertőzések, vagy az antibiotikum-kúrák után segítenek helyreállítani a felborult egyensúlyt – mondta dr. Kozma Ákos, belgyógyász.
Az igazi titok azonban mégsem ebben rejlik, hanem a magas rosttartalomban. A rostok ún. nem felszívódó táplálékok. A növényi sejtek sejtfalát, vagyis a cellulózt az emberi szervezet nem tudja megemészteni, így a rostok tulajdonképpen kefeként működnek a bélben. Minden oda nem illő salakanyagot segítenek kipucolni. Mindemellett megkötik a vizet, így azt a vastagbél nem tudja felszívni. Így a savanyú káposzta fogyasztásával rendszeres és jó állagú székletre is számíthatunk – folytatta a szakorvos.
De a savanyú káposzta levét sem kell a csapba öntenünk! A savanyú káposzta-lé ugyanis a bélrendszer seprűje, már napi 1 dl elfogyasztása is erősíti a bélflórát és megsemmisíti a káros baktériumokat, és a májat is tehermentesíti, C-vitamin tartalma pedig szintén magas. Minden falat egészség
Azt már láttuk, hogy nyersen mennyi hasznos tápanyagot nyerhetünk a savanyú káposztából, de mi a helyzet, hogy ha főzve szeretnénk elfogyasztani? – Főzéssel ugyan veszít a C-vitamin tartalmából, de még mindig marad benne. Ügyeljünk tehát arra, hogy ne fűzzük túl, hiszen annak egyébként sincs semmi értelme, a káposzta úgy jó, ha ropog. Kuktában pedig percek alatt elkészül – mondta Barna Lajosné Éva. A dietetikus szerint a gyakran túl nehézre készített káposztás ételeket könnyen a visszájára is fordíthatjuk, egy kis odafigyeléssel.
Ha töltött káposztát készítünk, a tölteléket készíthetjük fele disznó-, fele pulykahúsból, ne rántsuk be és energiaszegény tejfölt kínáljunk hozzá és máris fogyókúrás ételt kaptunk. A székelykáposztához használhatunk eleve csak pulykahúst, a comb a legjobb – folytatta a szakértő, aki a legegészségesebb fogásokhoz a rakott káposztáról (ami szintén készülhet savanyú káposztából) is a besamel-mártás elhagyását javasolja. A káposzta készülhet római tálban is, amiben a lefedésnek köszönhetően a tápanyagveszteség jelentősen csökkenthető.
Ha pedig éppen ellenkezőleg, az a célunk, hogy hízzunk, akkor tegyünk a rakott káposztánkra két tojással kikevert besamelt, szórjunk rá sajtot és ágyazzunk meg neki szalonnával! Fogyókúrára is kiválóan alkalmas
Aligha találni olyan fogyókúrázót, aki ne próbálkozott volna még meg a savanyú káposzta-leves kúrával. A savanyú káposzta energiatartalma alacsony: 100 grammja csupán 20 kilokalóriát (kcal) tartalmaz, viszont rendkívül laktató. Segíti az emésztést, s ahogy fent olvashattuk, magas rosttartalmának köszönhetően tulajdonképpen kipucolja a beleket.
Iktasson étkezésébe savanyú káposzta napokat! Egy napra egy kilogramm savanyú káposztát tervezzen, amit ízesíthet fokhagymával, köménymaggal, kis pirospaprikával. – Nyersen kevés olivaolajjal meglocsolva, pár szelet almával vagy paradicsommal dúsítva kiváló salátának is – mondta a dietetikus.
A böjt kiegészítőjére pedig ajánljuk a levét, ami magas vitamintartalmának köszönhetően véd az ilyenkor esetlegesen fellépő vitaminhiányos állapottól, s kitűnő a máj tehermentesítésére is. Epebetegek óvatosan!
Mint minden “csodaszer” a savanyú káposzta sem univerzális. Emésztőrendszeri betegségben szenvedőknek, epebetegeknek, puffadásra hajlamosaknak ez a savanyított eledel problémákat is okozhat éppen a sokat hangoztatott élelmirost- és illóolaj tartalma miatt. Egy-egy fogás utáni teltségérzetet és puffadást azonban nem ez a két összetevő okozza, hanem a hozzáadott zsiradék és füstölt húsok. Már csak ezért is érdemes megfogadni a dietetikus tanácsait!
Budapest, 2013. január 5., szombat (MTI) – A Szent Korona méltó megőrzése és visszaszolgáltatása ritkán emlegetett, de nagyon erős köteléket vont Magyarország és az Egyesült Államok közé – jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter szombaton a fővárosban, a korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott ünnepségen.
A miniszter a Belvárosi Nagyboldogasszony-templomban elmondta: ezt a köteléket meg kell őrizni, “hiszen a szabadság védelmére, közös szabadságunk védelmére szövetkeztünk”. Emlékezni kell arra, hogy milyen nagy kincs a magyar szabadság és az azt megtestesítő Szent Korona. “Emlékezzünk azokra a hősökre és azokra a barátainkra, akik megőrizték és megtartották nekünk” – tette hozzá. A rendezvényen Timothy Alan Betts, az amerikai nagykövetség követtanácsosa azt mondta, hogy a korona visszajuttatása jelképezi azt a bizalmat, amely a két nemzet között él. Emlékeztetett: a két ország között már több mint 90 éve diplomáciai kapcsolat van. Hozzátette, hogy nagyon nagy kiváltság volt Amerikának, amikor a Szent Koronát őrizhette. Harmincöt éve, 1978. január 6-án érkezett haza Magyarországra a Szent Korona, s vele együtt tértek vissza a hozzá kapcsolódó koronázási jelvények is. Az 1945 tavaszán Ausztriában amerikai kézre került nemzeti ereklyéket Cyrus Vance amerikai külügyminiszter adta át az Országházban “az amerikai nép képviseletében” a magyar népnek. A második világháború végén a nyilas nemzetvezető Szálasi Ferenc is a Szent Koronára tette le az esküt, majd a koronázási ereklyéket az előrenyomuló szovjet csapatok elől Veszprémbe vitték. Az ékszereket a koronaőrök 1944. december elején Kőszegre, majd Velemre, 1945 március végén az ausztriai Mariazellbe, majd Mattsee községbe menekítették, ott április 26-án éjjel egy hordóban elásták. Amikor a koronaőrök amerikai fogságba kerültek, elárulták a rejtekhelyet, így jutottak e kincsek épségben az amerikai hadsereg kezére. Augsburgból a frankfurti bank trezorjába, majd Amerikába szállították a magyar nemzet számára oly becses tárgyakat, ott 1945 és 1953 között nyolc helyen is őrizték, végül Fort Knoxban egy páncélteremben raktározták el őket. A korona és a koronázási ékszerek visszaadására vonatkozó döntést Jimmy Carter elnök hozta meg. Számára az ereklyék visszajuttatása nem politikai, inkább lelkiismereti és erkölcsi kérdés volt, mivel azok egy nemzet múltjának, államiságának szimbólumai voltak, és nemzetközi szerződés nélkül voltak távol jogos tulajdonosuktól, a magyar néptől. 1977. október végén titkos tárgyalások kezdődtek az átadás kivitelezéséről, de miután ezek híre kiszivárgott, nagy vita bontakozott ki az elnöki döntésről: többen ellenezték azt a Kongresszusban, s tiltakozott a magyar emigráció egy része is. A koronát és a jelvényeket restaurálás után a Magyar Nemzeti Múzeumba vitték, ott voltak megtekinthetők két évtizeden keresztül. Az Országgyűlés döntése értelmében 2000. január 1-jén a Szent Koronát az országalmával, a jogarral és a karddal ünnepélyes keretek között átszállították a Parlamentbe (a palást a múzeumban maradt). A koronázási ékszerek azóta ott láthatók, a Szent Koronát 2o11 óta a Honvéd Koronaőrség őrzi.
Nem nyilvánította regionális nyelvvé a magyart Kárpátalján december 21-i ungvári ülésén a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés), amely az ukrán nyelvtörvény helyi alkalmazásáról hozott döntésében annyit ismert el, hogy az ukrán mellett – a románnal és a ruszinnal együtt – a magyar is elterjedt nyelv a régióban, s ezt figyelembe kell venniük az illetékes önkormányzatoknak.
Az ó esztendő végén, új év küszöbén, a Bocskai Rádió szerkesztői úgy gondolták, felkeresik azokat az egyházközösségeket, akikkel egész évben együtt dolgoztak. Lehetőséget kívántunk adni arra, hogy átadják újévi köszöntésüket a hallgatóknak.
Felszólaltattuk a következő egyházi vezetőket:
Nt. Biró Tamás lp. – Clevelandi Nyugat-oldali Református Templom Tamásy Éva lp. és Zoltán lp. – Clevelandi Magyar Evangélikus Gyülekezet Siklódi Sándor plébános – Nyugat-oldali Szent Imre Templom Hangyás László lp. – Clevelandi Hetednapi Adventista Gyülekezet Pintér Zoltán lp. – Clevelandi Bethánia Magyar Baptista Gyülekezet Antal András plébános – Kelet- oldali Szent Erzsébet Templom Ft. Dr. Krasznai Csaba lp. – Kelet-oldali Első Magyar Református Templom Köszönjük egyházaink vezetőinek a buzdító szavakat az új esztendőre.
Idő hiány miatt nem tudtuk felkeresni most az év végén a következő lelkipásztorokat, de velük is szorosan összedolgoztunk az elmúlt év folyamán:
Nt. Orosz Csaba lp. – Akroni Református Templom Nt. Tóth Péter lp. – Loraini Református Templom Nt. Medgyesi Lajos lp. – Fairport Harbori Református Templom
A Bocskai Rádió szerkesztősége kíván mind a vezetőknek, mind a kedves hallgatóknak sikerekben gazdag új esztendőt! BÚÉK!
A riportokat készítette : Csibi Lóránd Molnár Zsolt
A Hegyvidéki Trianon Társaság ügyvivője, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány jogásza, a clevelandi Bocskai Rádió vasárnapi adásainak rejtvényszerkesztője Fotó: Rózsa Ákos
A Bocskai Rádió munkatársai és hallgatói szeretettel köszöntik magyarországi munkatársukat, Dr. Galla Jánost névnapja alkalmából.
Megragadjuk az alkalmat, hogy ez úton is köszönetet mondjunk az évek óta tartó áldozatos munkájáért, a hétről hétre küldött rejtvényekért, melyek mindig fontos és aktuális magyar történelmi, kulturális vonatkozású témákat vetnek fel.
Isten áldását kérjük életére és a magyarság érdekében végzett munkájára!
Dr. Galla János felesége Sarolta, a „János legyen fenn a János hegyen”………című dalt küldi szeretett férjének.
A HEGYVIDÉKI TRIANON TÁRSASÁG és a BOCSKAI RÁDIÓ 290. honismereti rejtvényjátéka. 2012. december 30.
290. honismereti rejtvényjáték 2012 december 30.
A megfejtéseket itt a weboldalon, egész vasárnap vagy műsoridőben a következő telefonszámon lehet közölni : +1 (216) 397-4438. Kérjük, hogy csak az egyik lehetőséget válasszák.
Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig
A lencsét az oldalassal együtt egy-két órára beáztatjuk,.A zöldségeket felaprítjuk. A hagymát és a krumplit kockára, a répát és a zöldséget karikára.Az oldalasról és lencséről leöntjük az áztató vizet. Az oldalast beletesszük egy nagy lábasba, engedünk rá vizet, és feltesszük főni. Kb. 15-20 perc elteltével hozzáadjuk a lencsét, fűszerezzük (óvatosan, mert az oldalas sós), és további 10-15 percig fűzzük.Ezt követően beletesszük a felaprított zöldségeket, és addig főzzük, amíg azok is megpuhulnak.Ha már jónak gondoljuk, akkor pirospaprikás rántást készítünk, amivel besűrítjük a levesünket.A végén hozzáadjuk a tejfölt, és azzal is összeforraljuk.Aki szereti, az tehet bele ecetet, még jobb a citromlé a saját tányérjában, illetve belefőzök egy kis csipetkét is, hogy laktatósabb legyen.
Úgy tűnik, hogy a világnak nem lett vége, még futnak Isten projektjei, még vannak aktív pályázati kiírások. Csaba testvér számot vetett, afelől, hogy az elmúlt 20 esztendő alatt milyen anyagi források álltak a rendelkezésére. Arra a következtetésre jutott, hogy a legfőbb pályáztatója, ahol a legtöbb kiírása volt, ahonnan igazán sokszor kapott pozitív választ az az Isten volt, és azok az emberek, akik révén sokszor úgy éreztük, hogy maga az Úr cselekedett.
És valóban, a Szent Ferenc Alapítvány és azon belül a tusnádi ház is tanúsíthatja, ennek az állításnak az igazát. Ha mérlegre teszem azt az értéket amit önöktől kaptak a gyermekeink, messze vesztésre állnak a gyermekek jog szerinti illetékessélgeik, melyek pénzben és egyéb javakban az állami jogrend által biztosítva vannak Az elmúlt esztendő mögött, nagyra nőtt családunk mindennapjai mögött, nagyon sokak munkája áll. Sokan vannak, akikkel közösen gondolkodhattunk és cselekedhettünk a gyermekek jelene és jövője érdekében. Voltak akik az idejükkel, a munkaerejükkel, tanácsaikkal, a saját és a baráti társaságuk pénzbeli és egyéb természetű javaikkal támogatták a házunkat. . A „projektjeink” sikere mögött látszik Isten és az önök áldozatvállalása is.
Hála Istennek és önöknek, lényeges dolgokat sikerült sikerre vinnünk. Az idén több bajbajutott gyermeken tudtunk segíteni, mint a tavaly. A gyermekeink lakhatási körülményei, a felzárkózási esélyeik, a jövőbeli lehetőségeik, a jelenlegi egészségi, testi, lelki és szellemi kibontakozásuk esélye lényegesen javultak. Mindezeket számokban is ki lehet fejezni és így én ezt meg is teszem, hisz önök részesei az elmúlt esztendő erőfeszítéseinek és sikereinek is.
Arra gondoltam hát, hogy végignézem Krisztus életét, hogy az ő esetleges beszámolójában milyen számok fordulnának elő. A születésekor ugyanis csak egy páran voltak jelen. Majd később, a munkálkodásának közkeletű időszámításától kezdve, csatlakozott hozzá egy pár ember. Voltak, akik a barátjukká, a társukká fogadták és sokan voltak, akik méltányolták, tisztelték, elismerték istenes cselekedetit. Minden esetre matematikailag nézve a dolgokat, földi élete folyamán, a születésétől a haláláig és a feltámadásáig, alig egy tucat ember vette őt körül. Nem sokan, csak egy páran! Jézus és azok az emberek akik számszerint vele voltak, az ő csoportjuk, az akkori populációra vetítve statisztikailag nem volt szignifikáns, az akkori társadalmi jelenségekre nézve nem volt meghatározó tényező. Az azonban csak és kizárólag a számok alapján nem látszik, hogy mindvégig vele volt az Atya, hogy Isten volt ővele, hogy általa a világosság a világosságtól,a valóságos Isten, a valóságos Istentől volt jelen. Jézus és az a pár ember, aki emberéltibe ővele volt, Isten nélkül nem is számítana. De Isten, sokszori csodálkozásunkra, még a matematikai hatványozás fogalmát is jobban érti, mint mi magunk. Ezért a matematikai predikcióinkat is meg kell tanulnunk, az Ő szempontjából megfogalmaznunk.
Csak és kizárólag a számok alapján, ti sem, önök sem látszanak. A házunk léte azonban kirajzolja mindazt a jót, mit a jóvoltotokból a gyermekek kaphattak.
Fenntartható és fejleszthető a házunk? Mibe és mennyibe került ez az esztendő? A számok mögött én látlak benneteket, látom önöket és látom Istent is.
Az önök támogatói szándéka nagyon nagyot nyomott a latban.
A 2013-as esztendőben szeretnénk egy újabb házat indítani, legalább 80-100 szakiskolás gyermek számára, akik a tisztességes, állhatatos és kitartó munkát, a szakértelmet és az élő hitet, az élet igenlését választják életük sarkalatos erényeivé.
Rövid beszámolóként és köszönetként csatolok két kis videót. Egy egészségben, erőben, vígságban és eredményekben gazdag esztendőt kívánok.
A fiúk ilyenkor elűzik a gonosz szellemeket és a rontásokat. Így védik meg a lányokat. December 28-a az Aprószentek ünnepe. A székely népi hagyomány szerint ezen a napon a legények fűzfavesszőből font ostorral leckéztetik meg a hajadonokat. A fiúk Gyergyócsomafalván éjféltől reggel hatig járnak a lányos házakhoz.
Vicces köszöntődallal kezdődik a hajnali aprószentekelés. Azokat a lányokat “verik meg” a fiatal legények, akiket karácsony éjszakáján megénekeltek. – Maga az Aprószentek név azokhoz a gyermekekhez fűződik, akiket Heródes király meggyilkoltatott azért, hogy megtartsa a hatalmat – magyarázta Farkas Szabolcs. A szerencsét kívánó mondókák kíséretében “megvert” lányok a néphagyomány szerint egészségesek lesznek az újévben, a fiúk elűzik tőlük a gonosz szellemeket és a rontásokat. – Az aprószentek nyolc fűzfafonatból készül – mondta Bartalus Szilárd. A lányok színes szalagot kötnek az aprószentek végére. Régebben csak annak járt szalag, aki tetszett a lánynak. Ilyenkor a harmonikára is szalagot kötnek, hogy megőrizzék a hangszer hangját, majd a lányok süteménnyel, forralt borral kínálják a legényeket.
A székelyföldi történészek által írt, az idén ősszel megjelent, illusztrációban gazdag kötetet tankönyvnek szánták. Miután a tanügyminisztérium középiskolai oktatásért felelős államtitkára számára szálka lett a szemben, a szerkesztőbizottság koordinátora, Ferencz S. Alpár azt nyilatkozta, hogy közoktatásjogi szempontból a kiadvány tulajdonképpen nem tankönyv, hanem a választható tantárgyak esetében, illetve szakköri tevékenységeken használható kézikönyv, segédanyag. Hogy micsoda valójában, bízzuk a szakemberekre! Nekünk a lényeg, hogy van, és hogy megvásárolható.
a székelység története
„Egy tankönyv egy adott tudomány, tudományág, illetve egy tudományág részterületének a célzott korosztály (jelen esetben elsődlegesen a VI-VII. osztályos tanulók) értelmi szintjének megfelelő összefoglalója. Ebből következik, hogy szigorúan tudományos (mondjuk ki: akadémiai) alapokon kell állnia, a vitás kérdéseket is ebből a nézőpontból kell megközelítenie. Ugyanakkor, tekintve a célzott csoport életkori sajátosságait, egy székely történelem-tankönyvnek tartalmaznia kell azokat a hagyományokat, mondákat, mítoszokat, amelyeknek történeti hitele ugyan kétes, sőt egyértelműen cáfolható, de élnek a székelység emlékezetében…
A székely történelemben (…) nem csupán a mítoszokat lehet szeretni. A székely történelem önmagában, puszta és cicomázatlan valóságában is szép, és büszkeséggel tölthet el valamennyi székelyt. Csodálatra méltó a székelységnek a keleti végek őrzésében tanúsított kiállása, a társadalmi jellegzetességei és közigazgatási önkormányzata védelmében vállalt áldozata, magyar nyelvének megőrzése, mégpedig tömbben – eltérően az Erdélyben élő többi magyar közösségtől. Büszke lehet a székely egyszerűségében is szép, méltóságot sugárzó népviseletére, egész népi kultúrájára, a házak előtt sorakozó, az európai műveltség és régen volt keleti kultúrák elemeit ötvöző gyönyörű faragott kapukra, ősrégi balladáira. És büszke lehet arra is, hogy az írásbeliség – az írni-olvasni tudás – népi rétegekben való korai elterjedése a Székelyföldön magasabb szintű volt, mint a magyar nyelvterület egyéb részein! Tankönyvünk ezekre is igyekszik felhívni a figyelmet” – áll a kötet előszavában.
Az elmúlt időszakban a könyvet számos székelyföldi helyszínen bemutatták, és mindenhol hatalmas érdeklődés övezte, nemcsak a pedagógusok, szakemberek részéről, hanem a székelyek múltja iránt érdeklődő „civil” olvasók részéről is.
A kötet végén egy fogalomtár és egy, a történelmit tájékozódást segítő időtáblázat is helyet kapott, amelyek lényegesen emelik annak értékét.
Édesapám volt az öt testvér közül a legidősebb, ebből az okból kifolyólag én voltam a legelső unoka, ami egyben azt jelenti, hogy az unokatestvérek között a legidősebb is én voltam. Nem emlékszem, hogy mikor tudtam meg és hogyan: ki is igazából az Angyal. De most nem is erről szeretnék beszélni, hanem egy egyszerű, székely család szentestéjéről, amiről akkor még nem tudhattam, hogy ez lesz az utolsó karácsonyunk, így mindannyian együtt.
Csibi Lóránd – A bocskai Rádióban (2012.12.23) felolvassa visszaemlékezését az utolsó szentestéről, amit édesapjával töltött.
Aznap már kora reggel, izgalommal telve kibújtam a meleg paplan alól, édesanyám és édesapám közül, akik az esti családi kártya partik és sakk partik fáradalmait pihenték közösen a testvérekkel, akik között a többi unokatestvérem aludt békésen. A konyhában, a kályha mellett sütő-főző nagymamám tekintetétől követve kifordultam az ajtón, hogy megkeressem nagyapámat. A fásszín ajtaja be volt csukva és amikor beléptem odapillantott. Éppen a karácsonyfát állította a tartójába és csak annyit kérdezett: egyenes? Bólintottam, mire ő: alusznak? Most is csak bólintottam és mindketten értettük, hogy a kicsikről kérdez. Na, gyere segíts, hogy vigyük a verandára. A kis beüvegezett verandában hűvös volt mindig, főleg így télen. A két kis fotel között a kis asztalra tettük a talpába beleállított, díszítésre váró fenyőfát. Egy héttel azelőtt, amikor szinten ott jártunk a nagyszüleimnél, nagymamám megkért, készítsek elő neki 30 darab diót úgy, hogy a dió két fele közé, abba a kis puha részbe nyomjak gyufaszálat, mert csak így lehet őket fölakasztani a karácsonyfára dísznek, persze miután ezüstösre lefestette őket. Majd ki kellett válogatnom néhány szép almát a pincéből, amik szintén a karácsonyfára fognak kerülni. A többi karácsonyfadíszt a szekrény tetején tartotta, messze az unokák szeme elől.
Azután a pincébe mentünk, hogy vegyünk ki a káposztáshordóból savanyú káposztát. Nagyapám szokta szép vékonyra fölvágni a vágottnak valót, és a tölteni való káposztaleveleket is ő szokta előkészíteni nagymamának, aki addig a darált húst készíti elő, amiből aztán töltött káposzta készül. A káposztáshordó mellett volt a két boroshordó, amiből ugyancsak le kellett húzni néhány üveg finom bort, ami majd az ünnepi asztalra fog kerülni. Nekem ilyenkor szabad volt meghúzni a hordót, de nem volt szabad lenyelnem belőle, sokat. Amint a pincéből kifele, tele kézzel igyekeztünk a házba föl, kérdi nagyapámat: Jó fiú voltál-e? Ejsze – mondtam, és azon gondolkodtam közben, tényleg hogyan is viselkedtem az elmúlt évben? Majd elválik este a karácsonyfa körül, gondoltam, miközben átléptem a múlt heti disznóvágás nyomait viselő nagy, sötét foltot a fehér hóban. Fogtam én már véres tálat családi disznóvágáskor, fagytam már bele a csizmába a pálinkáspohár tartása közbe, vakartam a perzselés után a disznót éles késsel, mostam forró vízzel és boncoláskor, ha a farkából vagy a füléből nem kaphattam csak egy darabocskát is, akkor…, de mindig kaptam.
Bent a jó meleg konyhában már a kész reggeli gőzölgött az asztalon, és a felnőttek mind talpon voltak. Mindenki tudta, mit kell tennie aznap estig – a vacsoráig. Nekem az volt a dolgom, hogy miután a kisebb unokatestvéreimet fölöltöztettem: sapka, sál, kesztyű, meleg bakancs és bunda – kimenni együtt a hóba, az udvarra szánkózni, hógolyózni, és ha a hó ragadt, akkor hóembert készíteni. Amikor már kint az udvaron is érződött a benti kályhán cserépfazékban fővő töltöttkáposzta illata, már egyre sűrűbben tekintgettünk az ajtó fele, hogy mikor fognak hívni ebédelni. Ebéd után, miután a mosztos kályha körül száradásra elhelyezett cipők megszikkadtak, az utcában lakó gyerekekkel összeverődtünk a kapu előtt és csoportosan elindultunk énekelni az utcában le és föl azokhoz, akiknél a kaput nyitva tálaltuk. Én tudtam, hogy ezalatt lázas készülődés folyik a kis verandában, és egész éneklés alatt csak arra tudtam gondolni, hogy mit fog hozni az Angyal.
Mindannyian pirospozsgásan, csillogó szemekkel érkeztünk vissza az éneklésből, mindenki büszkén mutogatta körbe, ki mit kapott a szép és hangos éneklésért. A két belső szoba most össze volt nyitva, és egy nagy hosszú asztal volt megterítve ünnepi terítékkel. A kis üveges veranda ebből a szobából nyílt, de most a kis ablaka le volt sötétítve, ami a kicsiknek nem tűnt föl, de én mar tudtam, hogy minden készen áll. A komoly arcú édesapámra néztem, aki csak a szemével intett nekem: Na, most mi lesz? Jó voltál? Hoz az Angyal valamit neked? Ilyeneket véltem kiolvasni a szeméből, és vér az arcomba szökött amikor édesanyám meleg tekintetével találkoztam és ő magához intett.
Mindenkinek meg volt a helye az asztalnál: nagyapám az asztalfőn ült, tőle jobbra és balra a két legnagyobb fiú és úgy tovább a család többi tagja. Nagymamám az asztal másik végen ült, így teljesen bezárva a családi kört, ölelő karjaikkal óva mindenkit aki ebbe a körbe tartozott. Jó volt tudni és látni ezt a nagycsaládot, ilyen szoros szeretetben és biztonságban. Az asztalon friss tyúkhúsleves gőzölgött, majd a töltött káposzta következett. Volt még friss kolbász krumplipürével és savanyúsággal. Diós és mákos bejgli volt fölszeletelve két süteményes tálcán, ami köré kis diós kiflik voltak szépen sorjában elhelyezve. A finom vacsora elfogyasztása után mindannyian figyelmesen hallgattuk nagyapámat, aki a karácsonyról és az angyal eljöveteléről mesélt. A felnőttek ki-kiegészítettek olykor, és most már mindannyian türelmetlenül vártuk, hogy jöjjön az Angyal.
Kintről kis csengő hang szólalt meg és nagyapám ekkor szolt, hogy: ejsze az angyal jár odakünn. Elaludt a villany a szobában és a hirtelen sötétségben, mintha láthatatlan kéz nyitná hátra az ajtót, lassan kinyílt a kis üveges veranda ajtaja. Valahonnan, mintha a messzi távolból jönne a halk ének, elkezdtek a felnőttek énekelni a “Mennyből az angyal”-t, és mi gyerekek áhítattal énekeltük velők együtt, amint a karácsonyfán négy kis gyertya lángja és egy csillagszóró fénye visszatükröződött mindannyiunk szemében. Édesanyám és édesapám kezét szorítva, dobogó szívvel kerestem a szememmel az ajándékok közt, hátha ráismernek az enyémre, de ilyen távolságról nem igazán tudtam egyet sem elolvasni. Volt ott minden gyereknek valami, nekem is írta a nevemet az egyiken, amelyikkel aztán odaültem édesanyám ölébe és remegő kézzel kibontottam. Ennyi év után nem emlékszem pontosan, mit kaptam, de ez ma már nem is fontos. Édesapám fölemelt erős karjaiba, és édesanyám kezét fogva odamentünk az ablakhoz, ahol a templom távoli harangzúgását lehetett tisztán hallani a csillagos estében, és azt mondta: “Megszületett a kis Jézus, az Ő érkezését adják hírül a harangok”. Akkor még nem tudtam, hogy a harangok másért is szólnak, de nagy bánatomra, csupán pár hónap múlva megtudtam, nemcsak születéskor, hanem elhalálozáskor is szólnak.
Élesen belém vésődtek ezek az emlékek, mert ez volt az utolsó karácsony, ahol még édesapám velünk volt. A következőket már az Egekből vigyázta, ugyanúgy örülve a kis Jézus születésének, a csillogó karácsonyfának, és a nagy családi fészek melegének, szeretetének. Aki megteheti, fogja meg szülei, szerettei, barátai, szívéhez közelálló embertársai kezét, mosolyogjon rá szeretettel, és kívánjon nekik szeretetben gazdag, kellemes karácsonyi ünnepeket!
Hozzávalók:
