A Bocskai Rádió adásában a clevelandi Szent Imre-templom plébánosa, Bóna Richárd atya és Boros Miklós történész köszöntötték a rádió hallgatóit. A beszélgetés apropója a McKeesport-i Szent István-templom sarokkövének – szeptember 7-i – újraszentelése volt. A több mint százéves magyar katolikus emlék különleges összefonódása a hitnek, a közösségnek és a hagyományőrzésnek, amely a járvány idején is összehozta a híveket, és különleges története a clevelandi magyar közösség életének. Jó volt ezt a nemes alkalmat felidézni.


„Jézus Krisztus az igazi sarokkő, akire életünket építeni kell” – fogalmazott Bóna Richárd atya, a Szent Imre-templom plébánosa. A régi időkben hagyományosan a templomok építésekor a sarokkövet áldással látták el, hogy Isten áldása kísérje az építkezést és a közösség életét.
A McKeesport-i (Pittsburgh) sarokkő története izgalmas és bonyolult folyamat volt. A clevelandi születésű Boros Miklós szabadidejében szívesen foglalkozik történelmi kutatásokkal. Többek mellett neki köszönhető, hogy a Szent István-templom sarokköve nem vált törmelékké a templomlebontás során. Öt évvel ezelőtt ugyanis, egy kutatása során, véletlenül fedezte fel az eredeti, magyar feliratú követ a McKeesport-i templomban. Az ő kezdeményezése nyomán vonódott be az akcióba Molnár Zsolt, a Bocskai Rádió igazgatója és a clevelandi közösség további tagjai. „A tető nagyon lyukas és rossz állapotú volt, és az az egy kő maradt meg, amin még magyar szöveg volt” – emlékezett vissza Miklós. Kapcsolatba lépve a templom tulajdonosával és a bontási céggel – a Chicagói Főkonzulátus és a magyar nagykövetség teljes támogatásával – Clevelandbe szállították a követ. A 2020-as eseményről beszámoltunk a Bocskai Rádióban.
„Élmény volt látni, hogy a hívek eljöttek, még maszkban is, és részt vettek abban, hogy történjen valami.” – emlékezett vissza Bóna Richárd atya.
Most, öt évvel később, 2025. szeptember 7-én a clevelandi Szent Erzsébet-templomban ünnepi szentmisével egybekötve újraszentelték a McKeesport-ból megmentett sarokkövet. Az újramegáldásra az adott okot, hogy a kő az elmúlt időszakban teljes felújításon esett át magyar állami támogatással: új, elegáns márványtalapzatot kapott, az eredeti feliratok mellett frissen lettek vésve az évszámok, és a templom eredeti tégláiból készült réteg került a kő alá. A felújítás során időkapszulát is elhelyeztek a sarokkő mellé, amelybe a 2020-as szertartás dokumentumai, a Bocskai Rádió tudósításai, Magyarország Washingtoni Nagykövetségének üzenete, valamint a helyi támogatók, a Miceli Dairy Products sajtgyár emlékei kerültek.
Miklós történelmi visszapillantást is tartott a rádióhallgatók számára. Megosztotta, hogy annak idején a Szent István-templom építését kezdettől fogva támogatta a magyar állam: az első plébános, Kovács Kálmán atya közvetítésével magyarországi újságok is adománygyűjtésre buzdították a közösséget. A Ferenc József által ajándékozott faoltár, valamint a templomhoz tartozó temető létrehozása mind a magyar közösség összefogását tükrözi. A Szent Erzsébet-templom alapításában, illetve az amerikai magyar katolikus élet formálásában Kovács Kálmán atya és Böhm atya játszottak meghatározó szerepet – ők voltak „a magyar katolicizmus oszlopai Amerikában”. Kálmán atya hozzájárulása a magyar iskolák és nővérek Amerikába hozatalában, valamint a Szent Erzsébet-templom alapítása mind-mind hozzájárultak a magyar katolikus élet megalapozásához és az identitás megerősítéséhez az Újvilágban. „Ők nagy missziós munkát végeztek, egész Amerikában jártak, hogy gyónhassanak a magyarok, és misét mondhassanak” – emelte ki Miklós.
A sarokkő újraszentelése és felújítása, az időkapszula tartalma, a közösség részvétele – mind a jövőbe tekintést szolgálják. „Ez az emlékmű arra is emlékeztet minket, hogy mi magunk is a nagyobb egész részei vagyunk” – fogalmazott a clevelandi, magyar ajkú római katolikus hívek lelkipásztora. Bóna Richárd atya megragadva az alkalmat, meginvitálta egyúttal a rádióhallgatókat a Szent Erzsébet-templom november 19-i búcsúnapjára: „Szeretettel várunk mindenkit, hogy együtt ünnepeljük a közösségünket, és emlékezzünk a múlt fontos pillanataira. (…) Megáldottuk újból a követ, hogy emlékeztessen minket Jézus Krisztusra, a sarokkőre, és arra, hogy nekünk is az ő testének részeiként kell építenünk az életünket.”
A sarokkő megmentéséről szóló történet jól példázza, hogy összefogás nélkül egy közösség halálra lenne ítélve – a templomok pedig a diaszpórában a közösség építőkövei is.
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!














![Adományok 2026-ra [ RADIOTHON ONLINE FORM ]](https://www.bocskairadio.org/wp-content/uploads/2026/02/adas-2026-25-5-218x150.jpg)








