Mélységes csalódásnak nevezte vasárnapi közleményében Joe Biden amerikai elnök, hogy Törökország kilépett a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott Isztambuli Egyezményből.

Az országoknak azon kellene dolgozniuk, hogy megerősítsék és megújítsák a nők elleni erőszak megszüntetése iránti elkötelezettségüket, nem pedig a nők védelmére és a bántalmazók felelősségre vonására irányuló nemzetközi szerződések elutasításán

– áll Biden nyilatkozatában. Az elnök szerint elkeserítő Törökország visszalépése a nemzetközi törekvésből, amely a nők elleni erőszak globális felszámolása érdekében jött létre.

Az elmúlt hetekben túl sok példát láthattunk a nők elleni irtózatos és brutális támadásokra, köztük a georgiai tragikus gyilkosságokat

– fogalmazott Joe Biden. Az elnök hozzátette:

Közérdekű hirdetés

mindannyiunknak fáj, amikor látjuk azt a kárt, amelyet az erőszakot elszenvedő nőknek okoznak, és mindannyiunknak többet kell tennünk azért, hogy olyan társadalmak jöjjenek létre, ahol a nők erőszakmentesen élhetnek.

Törökország szombaton jelentette be, hogy kilép kilépett az Isztambuli Egyezményből. 2011 májusában, Isztambulban nyitották meg a csatlakozás lehetőségét a strasbourgi, 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács által megalkotott nemzetközi egyezményhez. 2012-ban Törökország volt az első, amely ratifikálta a határozatot. A török kormány nem fűzött hivatalos indoklást a kilépésről szóló döntéshez, de a kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) részéről visszatérően bírálták a dokumentumot, amiért az kinyilvánítja a nemek közötti egyenlőséget, és elítéli a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést. Az AKP olvasatában ez utóbbi elv egyenlő a homoszexualitás népszerűsítésével, ráadásul az egyezmény szerintük hozzájárul a válások számának növekedéséhez.

(Pesti Srácok / MTI)

Josep Borrell szerint Törökország kilépése az Isztambuli Egyezményből egy veszélyes üzenet

Törökország kilépése az Isztambuli Egyezményből veszélyes üzenetet küld a világnak – írta Josep Borrell, az Európai Bizottság alelnöke vasárnapi közleményében, miután az ankarai vezetés szombaton úgy döntött, hogy kilép a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott nemzetközi megállapodásból.

A Recep Tayyip Erdoğan vezette kormánypárt korábban többször bírálta az egyezményt, amiért az kinyilvánítja a nemek közötti egyenlőséget, és elítéli a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést. Borrell felhívta Törökország figyelmét, hogy az Isztambuli Egyezmény célja a nők és a lányok alapvető jogi védelmének biztosítása az egész világon, különösen a járvány idején, amikor a nemi alapú erőszak egyre fokozódik.

Mélységesen sajnáljuk és értetlenkedésünknek adunk hangot, hogy Törökország kilép ebből az Isztambul által fémjelzett megállapodásból. Ez a döntés veszélyeztetheti a nők és lányok törökországi védelmét és alapvető jogait

– hangsúlyozta. Borrell reményét fejezte ki, hogy a török vezetés visszavonja a határozatot, és újra együttműködik az EU-val a nők és lányok jogainak védelmében, “amely az emberi jogok, a béke, a biztonság és az egyenlőség alapvető eleme a XXI. században”.

2011 májusában, Isztambulban nyitották meg a csatlakozás lehetőségét a strasbourgi, 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács által megalkotott nemzetközi egyezményhez. 2012-ban Törökország volt az első, amely ratifikálta a határozatot.

(Pesti Srácok / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.