Szalai József írása:

Szappanos István, (1929 Kecskemét – 2022 Cleveland USA).

Egy olyan személy életútját szeretném röviden bemutatni, kivel 2022. áprilisában, a „Megújul az André kereszt” című cikkemmel, Isten akaratából kerültem kapcsolatba, miután mindkettőnk küldetése ugyanazon értékekre épült. Emléket állítani azon elődeinknek, kik keresztény értékek, hagyományok ápolásával, meggyőződéses hitéletükkel, egymás iránti kölcsönös tisztelettel, megbecsüléssel, vállaltak szerepet az adott település mindennapi életében, működésében, fejlődésében, és olyan maradandót alkottak, amelyre mindannyian büszkék lehetünk, amelyért kijár elődeinknek, a tisztelet, a főhajtás, az emlékezet. Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, több E-mail levelet váltani vele. Az Ő értékteremtő munkájának köszönhetően, nyílt lehetőségem röviden összefoglalni az André Emánuel ág, leszármazotti ágának az életútjait, amelyet egy sor értékkel, István még kiegészített. (Az alanti linkre kattintva, a Tartalom jegyzék 159. oldalán olvasható: André família tiszteletére).

 

Kedves Józsi!

Szabadjon legelsőben szívből gratulálni pályafutásodhoz, és ahhoz a sok szép eredményhez, amivel a magyar múlt tragédiáit megörökíted. Adjon az Úristen erőt és egészséget, hogy, ég ezt tovább folytasd.

Tas J Nadas, Esq

Gyermekkoromat a Kecskemét melletti Városföld Pusztán, családi földbirtokunkon, és az azon lévő, 1924-ben apám által épített kúriában töltöttem. Az első négy gimnáziumot a kecskeméti gróf Tisza István Református Kollégiumban végeztem. 1944-ben hagytuk el otthonunkat apám távollétében (katona lévén), anyámmal és Tamás öcsémmel. Decemberig a Kőszeg melletti Velem községben szálltunk meg, majd a front közeledése miatt tovább Ausztriába, a Mariazell melletti Josefsbergben szálltunk meg.  A közelgő oroszok hamarosan onnan is tovább kergettek, majd 1945 tavaszán Bajorországban, a Wolfratshausen melletti Bosch nagygazdaság majorjainak egyikében, Mooseurachban kaptunk munkát és lakást.

1946 őszén a szomszédos Beuerbergbe kiköltözött müncheni leánygimnázium tanulója lettem, ahol az V-ik osztályt kezdtem meg. Majd 1947 januárjában a Passau/Waldwerke magyar gimnázium internátusába kerültem, ahol gyorstalpaló futószalagon júliusig behoztam a menekülés alatt elvesztett tanéveket és elvégeztem az V.,VI., és VII-ik gimnáziumi osztályokat és a VIII-ikat teljes tanév alatt 1947-48-ban, majd leérettségiztem. Érettségi után kivándorlásunkig, mint lakatosinas (azaz ezermester inas, lyukas fazékfoldozástól, biciklijavításon át villanyszerelés és vízvezeték szerelésig) dolgoztam.  1949 szeptemberében Bremerhafenban hajóra szálltunk Amerika felé.

Az USA-ban Mantua, OH községben kaptunk elhelyezést öreg amerikás farmeroknál, Buják Pali bácsiéknál. Onnan hamarosan beköltöztünk az akkori magyar Mekkába, Clevelandba. Apámmal együtt többféle munkában megfordultunk, farmmunkától kezdve nyomdagéptisztító üzemig, és mint autó-karosszéria hegesztő a GM futószalagján is dolgoztunk. 1951 márciusában behívtak katonának az US Armyba, több más magyar DiPis (Displced Person) kortársammal együtt. A marylandi Edgewood Army Chemical Centerben kaptam basic traininget, majd 1952 januárjában hajóra szálltam Seattle-ben, irány nyugat. Yokohama-ban megkaptam az úti parancsot egy harci utász századhoz Koreában (ez az akkori háború alatt), ahol aztán eltöltöttem egy évet, mint a század postása. 1953. márciusban szereltem le.

1953. szeptemberben beiratkoztam  a clevelandi Fenn College elektromérnöki fakultására és teljes időben, a GI Bill (katonai szolgálatom eredményeképpen)  anyagi segítségével és szüleimnél való lakás mellett le is tettem két évet. Megnősültem, feleségem Petres Zsuzsánna hamarosan meglepett első gyerekünkkel, amiért is munkába kellett állnom, az egyetemet este folytattam. 1960-ban kaptam meg a BEE (villamos mérnöki) diplomámat. Két fiú és két lány gyerekünk született, akiktől ma már 9 unokát élvezünk. Mind itt laknak a közelben. Nevelésükhöz szorosan hozzátartozott a magyar iskola és a magyar cserkészet. Mind a négy beszél, ír és olvas magyarul. Ez mind feleségem Zsuzsa érdeme, mert én azokban az időkben sokat távol voltam a családtól munkabeosztásom kapcsán. Az unokáknál már sajnos befejeződött a magyar tudás, (vegyes házasságok), az amerikai élet befolyása eredményeként. Én, mint elektromérnök a Reliance Electric cégnél töltöttem 37 évet, nyugdíjba menetelemig. Vezérléstechnikai szakbeosztásomban nehézipari (acél és alumínium megmunkáló) gépsoroknak irányítási és vezérlési rendszereit – későbbi években számítógépesített programozással – terveztem, tárgyaltam, és sok esetben üzembe helyeztem, mint „project engineer”. Ennek kapcsán bejártam a világot, Svájc és Németországtól, Brazílián és Mexikón keresztül Japán, Korea, Kína és Tajvan-ig. Lucern-ben (Svájc), az ottani beinduló leányvállalatunknál töltöttem fél évet 1974-ben, mint szaktanácsadó, és 1979-84-ig cégem külföldi (Mexikó, Brazília, Anglia, Svájc, Németország) leányvállalatai felé teljesítettem technikai liaison szolgálatot és segítettem azoknak mérnöki teljesítőképességét elősegíteni. 1989-90-ben Düsseldorf melletti (Kempen)  leányvállalatunknál töltöttem másfél évet, ahol egy 8 millió dolláros projectet, egy tajvani gyárnak szállítandó több alumínium megmunkáló gépsor elektromos meghajtó, irányító és vezérlő berendezésének letárgyalását, tervezését és kivitelezését vezettem le.

Magyar oldalon, az emigrációs társadalomnak végig munkás tagja lévén a Külföldi Magyar Cserkész mozgalomban fejtettem ki legtöbb munkámat, ahol a clevelandi és később a külföldi magyar cserkészet megalakulásában, megerősödésében, szolgálatában  vettem ki részemet. Szolgálatomért cserkészcsapattiszti rangot értem el és a legmagasabb kitüntetést, a Teleki Érmet nyertem el.  Nyugdíjas koromat elérve, 1996-ban, egy hosszú munkás élet után, teljes mértékben visszatértem a kizárólagos magyar életbe. Ezt követően időmet a Clevelandi Magyar Történelmi Társulat, a Clevelandi Magyar Múzeum vezetésével töltöttem 1996-2016-ig. Ebben és a cserkészetben töltött munkám eredményeképpen a Szent László Rendbe, mint Lovag felvételt nyertem. Amellett foglalkoztam családunk genealógiájával, melynek családerdőjébe több mint 3000 személyt sikerült eddig összeszedni. Levelezek régi cserkész vezetőkkel, hogy a külföldi cserkész mozgalom hű történelmének megírásához szükséges személyes biográfiákat begyűjtsem, és élénken részt veszek dr. Koncz Lajos barátom abbani igyekezetében, hogy a németországi magyar iskolák és tanulói történetét egybegyűjtsük. Aminek eredménye egy 650 oldalas könyv: “…Az Írás Megmarad. A németországi magyar gimnáziumok története 1946-56”, ami ma is kapható az Amazon internetes vásárlóközponton keresztül, vagy olvasható az OSZK digitális könyvtárában. Az elmúlt 15 év alatt megírtam és kiadtam korlátolt számban, csak családtagoknak és barátoknak,  saját élettörténetemet, az apám által írt saját Élettörténetét, majd  “A kecskeméti református Szappanos Család Legendáriumát” és anyám családjának “A félegyházi Endre család Legendáriumát” Ezek a munkák mind elérhetőek az OSZK digitális könyvtárában, csak a nevemet, mint szerzőt kell beírni a keresőbe. (http://mek.oszk.hu/katalog/). Ma, 92 éves koromban szaporodó egészségügyi problémákkal küszködök, amellett a látásom is elromlott olyannyira, hogy autót vezetni már nem tudok.

Hát ennyit, talán egy kicsit túl bőven is, magamról.

Baráti üdvözlettel: Pista bátyád

Kedves Szappanos István!

Engedd meg, hogy így utólag is megköszönjem az áldozatos munkádat, az értékteremtésedet, a segítőszándékodat, amelynek köszönhetően, a kommunizmus áldozatai utáni kutatásaimat, egyedülálló értékekkel gazdagíthattam. Megtiszteltetés volt, hogy a kapcsolatunknak köszönhetően, a nevüket, az életutjaikat röviden, és az emlékezetüket megidézhettem, megörökíthettem. Felemelő érzés volt megismernem, példamutató életutadat, mint ahogy a szülőföld, a gyökereid iránti, kötődésedet, tiszteletedet, szeretetedet is. Nagy csodálattal tekintek vissza azokra a honfitársainkra, köztük kerekegyháziakra is, kik politikai okokból kényszerültek elhagyni szülőhazájukat. Kiknek a szívében, lelkében, halálukig ott élt az anyaföld varázsa. Kik végakaratukban meghagyták utódaiknak, hogy abban az anyaföldben kívánnak megpihenni, ahol a felmenői, egykoron megteremtették számukra az életfeltételeket.

Tisztelt Kerekegyháziak!

Hatalmas megvezetéses taktika rajzolódott ki előttem, a politikai üldözöttek utáni kutatásaimnak köszönhetően. A közelmúlti, és a jelenlegi megvezetéses taktika, ugyanarra a taktikára épült, mint a 75 évvel ezelőtti katolikus egyházunkhoz kötődő kirakatper áldozatainak a meghurcoltatása. Egyetlen személy, olyan, alaptalan, valótlan, koholt, szemenszedett hazugságokat generált, rólam, rólunk, másként gondolkodókra, amelyek megtévesztésig alkalmasak voltak, az adott személyek lejáratására, és a gyűlöletes ellenségkép kialakítására. Azok a kerekegyházi baloldaliak, akik jelen vannak a helyi politikai közéletben, soha nem lesznek képesek a kerekegyháziak hiteles tájékoztatására, mint ahogy a 75 évvel ezelőtti kirakatper ártatlan áldozataira megfogalmazott, koholt vádakkal szembeni igazság kimondására sem. A baloldal, szeretné elfeledtetni történelmünknek azon korszakát, amikor a kommunista diktatúra, ártatlan keresztény embereket üldözött az értékrendjükért, a meggyőződéses hitükért, a kizárólagos politikai hatalmának kiépítéséért, működtetéséért, fenntartásáért.

Vári Ferenc plébános és társai kálváriája:

https://drive.google.com/file/d/1GAxBVYDYu8OSmoC-8C5H3v3j_DfxNk4y/view?usp=sharing

Kérem, másolják le a linket, töltsék le, és mondjanak el egy imát, az áldozatok lelki üdvéért!

 

Tisztelt Kerekegyháziak!

A Kommunizmus Áldozatainak az Emléknapján, a mi feladatunk, a mi örökségünk, a Kommunizmus Áldozatainak az emlékét megörökítenünk, felvállalnunk, és az emlékezetüket tovább adni, a jövő nemzedékének!

Szalai József

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.