“Cserkész, fel a fejjel, a harsona zeng, álljunk csatasorba vidáman!” – szólt a cserkészinduló a Körzeti Regös Táborban
Cserkészindulóval és zászlófelvonással indult a Körzeti Regös Tábor a fillmore-i Sík Sándor Cserkész Parkban. A hely már sokak számára ismerős lehet, ugyanis ötévente itt rendezik meg a Jubileumi nagytáborokat.
A Regös Tábor részvételére olyan cserkészek válnak jogosulttá, akik a hagyományos cserkészfoglalkozásokon túl részt vesznek a magyar hagyományok megőrzésében, ápolásában és továbbadásában. Az idei tábor résztvevői főként Észak-Amerikából, Clevelandból, Buffalo-ból, Hamilton-ból, Chagrin Falls-ból érkeztek, de akadtak olyanok is, akik a kanadai Londonból, Burlington-ból, Torontóból látogattak el a tábor helyszínére. Mint minden cserkésztábornak, a Regösnek is volt egy témája, amely az ősz beköszöntével nem volt más, mint a szüreti népszokások. Tábor Krisztina főszervező, a szüreteléshez kapcsolódó hagyományokat elevenítette fel, valamint a bor elkészítésének folyamatát ismertette. Jómagam népzenei előadással készültem, és bordalokra tanítottam a Regös cserkészeket. A tábor nem múlhatott el néptánc nélkül sem, a fiúkat Pigniczky Keve és Tábor Mátyás kalotaszegi legényesre, a lányokat Gyermán Mónika üveges táncokra tanította.
A hétvége folyamán megtanultunk kosarat fonni, csuhé babát készíteni, és játékos formában ugyan, de a szüretelésre is sor került. A kikapcsolódásként szolgáló labdajátékot Johnson Erik László vezényelte le. És ha még valaki a nap végére nem fáradt volna el, este a csűr alatt kedvére énekelhette és járhatta a széki táncrendet. A tábor lecsendesülésével a világító mécsesek árnyékában énekeltük:
„Haza is kéne már menni,
Vajon mit fognak szólani
Sötét az ég alja,
Babám kísérj el haza,
Megszolgálom én ezt valaha.”
Népzene, néptánc, hagyományőrzés. Ez jellemzi tehát az elhivatott Regös cserkészt. A fillmore-i hétvége mindahányunknak feltöltődést adott az elkövetkező táborig, hogy azzal a lendülettel vigyük és terjesszük mindazt a páratlan csodát, amellyel rendelkezünk. A tábort a zászlólevonás és a közös mise zárta.
Török Dancsó Ádám






















