Ukrajna a múlt éjjel dróntámadást kísérelt meg a Kreml ellen Vlagyimir Putyin orosz elnök meggyilkolása érdekében, de a két drónt az orosz védelem semlegesítette – közölte szerda délután az orosz elnöki hivatal.
A Kreml közleményében azt írta, hogy a pilóta nélküli légi járműveket a katonai erők és a különleges szolgálatok radaros hadviselési rendszerek alkalmazásával működésképtelenné tették.
A moszkvai elnöki hivatal kitervelt terrortámadásnak, az elnök elleni merénylet-kísérletnek minősítette a történteket, és jelezte:
fenntartja a jogot a megtorló intézkedésekre, „ott és akkor, ahol és amikor jónak látja”.
A Kreml hozzátette: Putyin sértetlen, és változatlan napirenddel, a megszokott módon dolgozik, illetve az elnöki hivatal épületében sem keletkezett semmilyen kár. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség tudomása szerint Putyin nem tartózkodott a Kremlben a támadás idején, és szerdán a Moszkván kívül található rezidenciáján folytatja a munkát.
Az orosz főváros polgármestere bejelentette, hogy minden drón reptetését betiltja Moszkvában. A Reuters hírügynökség azt írta: az orosz közösségi médiában egy meg nem erősített eredetű videó kering, amelyen az látható, hogy halvány füst száll fel a Kreml mögött az állítólagos incidens után.
A Kreml nyomatékosította, hogy a történtek ellenére megtartják a május 9-re, a győzelem napjára tervezett katonai parádét Moszkvában – írta a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
(Demokrata / MTI)
Az ukrán vezetés tagadja a vádakat
„Nem támadtunk Putyinra vagy Moszkvára, mi a saját területünkön harcolunk” – hangoztatta az ukrán elnök sajtótájékoztatóján a finn fővárosban.
„Nem támadunk Putyinra, ezt meghagyjuk egy törvényszéknek”
– tette hozzá.
Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó nem sokkal később közölte, hogy Kijevnek nincs köze a történtekhez és olyan feltételezéssel állt elő, miszerint
mindez egy orosz taktika része.
Mint mondta, egy ilyen művelet semmit sem használna a harctéren és csak Oroszországot provokálná „radikálisabb intézkedésekre”.
Podoljak hozzátette: az orosz állásfoglalás arra utalhat, hogy Moszkva egy nagyobb „terrortámadást” tervez Ukrajna ellen a közeli napokban.
(Krónika / MTI)

























