Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor helyszínén szálláshelyet találni már hetekkel a megnyitó előtt nem lehetett. Éppen ezért az esélytelenek nyugalmával szívesen szálltunk meg ott, ahol az előző három évben mindig: bárhol.

A bárhol ezúttal Zsögödre (Zsögöd Csíkszereda városrésze – a szerk.) vetett bennünket a tízéves jégkorongos múlttal rendelkező Baki Sándor panziójába. Ennek szomszédságába érkezett néhány órával utánunk a Szélrózsa Néptáncegyüttes is Hajdú-Bihar megyéből.

Őket Fodor Levente, Csíkszereda önkormányzati képviselője kalauzolta, s abban a néhány napban bevezette őket a Gyimesekbe, és abba az értékvilágba, amit maga is otthonának, hazájának vall, hatalmas lélekkel. Amíg a szabadegyetem hivatalos programja el nem kezdődött, Stoffán ­Györ­­g­gyel mi is velük tartottunk. Ekkor faggathattam Fodor Leventét, aki készségesen mesélt:

– A helyiek kértek fel arra, hogy képviseljem őket, másfél évem van még Csíkszeredában a mostani ciklusból – mondta bennünket is vendégül látva zsögödi otthonában, amelynek minden szögletéből világlik az elköteleződés. – Soha nem tudtam közömbös lenni a közösségemhez, kultúrámhoz, múltunkhoz, mivel a családból hoztam magammal ezt az örökséget. Éppen ezért vállaltam fel a közösség kulturális életének az irányítását: egyrészt a Zsögödi Ifjúsági Egyesületnek (ZSÖGISZ) vagyok az elnöke, másfelől megragadott a turizmus, annak is inkább az a része, ahol az emberekkel beszélgetni kell. Elmondani nekik, hogy az a vidék, ahol élünk, nekünk a legszebb a világon, s ezáltal tud másnak is az lenni.

Fodor Csanád éppen megjött az edzőtáborból, s már indult is a jégre

Megkapó példája volt ennek a Hajdú-Bihar megyei táncegyüttes ittjárta, hiszen az ezeréves határig kísérte őket. A Rákóczi-vár és kontumáci (vesztegzári) temető lankáihoz. Mit érzett, amikor annak idején, 2008-ban átadták a határ felújított bakterházát?

– A Rákóczi-vár környéke mindig is sokat jelentett nekem. Mindig elvittem oda a baráti társaságokat. Már a hetvenes években, diákéveim után felkeltette a figyelmemet. Attól a perctől lelkes támogatója, híve vagyok ennek. Deáky Andrással pedig, akinek a nevéhez fűződik ennek a legkeletibb magyar vasúti őrháznak a felújítása, ismeretségünk barátsággá szövődött. Amikor a maga méltóságában felállított és felújított határavató (szimbolikusan!) elérkezett, teljesen normális volt, hogy az sokunk szemébe könnyet csalt. Nekem is. Nagyon sok pozitív dolgot láttam akkor…, negyvenezer, s több embert…, nem tudok pontosat mondani, de a völgy tele volt emberekkel. Az ezeréves határ szellemét teljesen felemelte az esemény: ezt a vidéket építeni kell, ez az a vidék, amely tanúskodik arról, hogy ha kitartasz, nem hagyod magad, s van benned lelkierő az összefogásra, akkor ez soha nem múlik el. Ebben kell, hogy bízzunk! Ezt a szellemiséget szeretném továbbadni mindenkinek.

Stoffán Györgytől, társaságunk tagjától, a Volt egyszer egy keresztény Európa című könyv szerzőjétől kérdeztem, miközben saját könyvét dedikálta Leventének, hogy szakrális értelemben is pecsét volt-e ez a 2008-as dátum?

– Mindenképpen az volt. Azoknak, akik magyarnak érzik, vallják magukat és magyar hazájukhoz, nemzetükhöz ragaszkodnak; s bár nem illett kimondani, azok és ezek az emberek nem írtak alá semmit. Azoknak a magyar nemzet egy, Magyarország egy, a Kárpát-medence egy Istentől kapott terület, amit be kell laknunk, meg kell őriznünk. És nem mások ellen, hanem magunkért.
Levente egy történelmi ismereteinket pontosító térképet mutat a falon, s mert őt is szíven ragadta Stoffán megállapítása, miként a tőle ajándékba kapott könyv is, tovább kérdeztem.

A könyv, amit a magyar miniszterelnök is kezébe kapott Stoffán Györgytől (j), ahogy Fodor Levente is

Nem mások ellen, hanem magunkért! Mag maradunk, megmaradunk? – fordultam hozzá újra:

– Megmaradunk. Mindig ez a gondolat vezérelt engem. Mindig elmondtam ismerősnek, jó barátnak, embernek, talán idegennek is: bármilyen mondvacsinált kezek húzogatták a határvonalat, bennünket sosem tudnak szétválasztani. Mi mindig megmaradunk egynek. Gyermekeimnek is azt mondtam, ha hazaköltöztök Magyarországra, a Kárpát-medence bármelyik részére, itthon vagytok. Hogy most széthúzogatták a határokat, s aljas módon széttépték a magyarokat, szerintem bírjuk ki. Nem szabad a homokba dugnunk a fejünket, nekünk ott van a Nap, ami meleget áraszt, fényt, az életet onnan kapjuk!
Elkötelezett híve vagyok a hagyományőrzésnek. Ezeket is úgy tudjuk fenntartani, ha van bennünk lelkierő. Napba nézni és föltámadni. A Nap is, amikor megsüti a megáztatott talajt, a csíra nem visszabúvik, hanem kinő. A fény felé. Gyermekeknek kell születni, édesanyáknak, jó családapáknak kell lenni és példát kell mutatni. Ebben hiszünk.

Jövőre már harmincéves lesz „Tusványos”. Csíkban élve, hogyan ítéli meg Tusnádfürdő üzenetét?

– A hosszú évek alatt azért voltak hullámvölgyek, de úgy gondolom, nemcsak a kíváncsiság, hanem identitásuk is ösztönözte a hallgatóságot arra, hogy igen, el kell jönni ide, meg kell hallgatni azokat, akiket nemigen látunk egy asztalnál, hétköznapi emberek között, nemigen hallunk olyan kérdésekre nyíltan és őszintén válaszolni, mint itt, s ahol nincs előre megtervezett ütem. Úgy gondolom, hogy ez az előadás-sorozat a tradíciók mellett minden évben értelmet kap, ami összekovácsolja az embereket, fiatalokat. Minden esetben várakozással tölt el, hogy mi fog történni. Hál’Istennek van egy olyan miniszterelnöke Magyarországnak, akinek a szavaira kíváncsiak vagyunk, s bízunk is benne. Nekünk ez fontos. Kell, hogy legyen bennünk bizalom, hit. Ezeket a szabadegyetem megadja, még sokáig kell működnie. Mert kell a szó, a gondolat, amit nem mindennap írnak le az újságok.

Egyszer csak előkerül egy legényféle, székelykalapban, kedves mosollyal jön hozzánk, kezet nyújt: „Isten hozta magukat, édesapám mondta, itt vannak, Fodor Csanád vagyok, az egyik fia!”. Igen az egyik, abból az ötnél többől, aki a csíkszeredai jégkorongcsapat játékosa, de játszott már egy évet Dunaújvárosban is, legutóbb épp ellenünk volt eredményes. Próbáltam a tűző melegben „megijeszteni”, mondván, most nincsen jég a pályán:

– Gyerünk már, na! Most fejeztük be a kéthetes edzőtábort Hargitafürdőn, kicsi pihenő, de már hétfőtől Csíkkarcfalván kezdjük a jeges edzéseket. Sehogy nem maradunk jég nélkül, na! (nevet) A tavalyi szezon jól sikerült itthon. A bajnokság is. Az Erste Ligában is bizonyítottunk, okoztunk néhány meglepetést. Fantasztikus első évem volt. Mi is meglepődtünk, hogy a Dunaújváros bennünket választott a bajnokság rájátszásában. Végül is örülök, hogy így alakult, nekünk jól összejött. Persze, nagyon jól ismerem Kercsó Árpád nevét. Én Váradi Csaba bácsihoz kerültem tizennégy évesen, és csapattársaim az ő keze közül kerültek ki. Őt mindenki jól ismeri innen, Gyergyóból. Ő hoki-alap, a fiatalok sokat köszönhetnek neki! Ha egyszer eljössz a meccsre, aztán jössz újra, adrenalin lesz benned, biztosan. Mindenkit arra biztatok, hogy jöjjön.

Atyád szigorú?

– Szigorú, valamennyien ezt a nevelést kaptuk, köszönjük is szépen neki. Fontos, hogy az életben az ember tartsa magát a céljaihoz. Ez fontos ahhoz, mert így van rend, s nagyon köszönöm édesapámnak, hogy így támogatott kicsi korom óta, s meg tudtam mutatni, mennyire fontos nekem a jégkorong, amit amúgy is szerettem már.

Igazából végszavakat kellene keresnem olyan közös ügyeinkhez, amikhez nem is kellene. Mert a befejezetlen mondatok, érzések, találkozások valamennyiünkben ott szunnyadnak, parázslanak: Fejérben, a Mezőföldön, de Csíkban, Gyergyóban is. Vagy a Felvidéken, Őrvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Erdélyben. És bár vannak még, akiknek nem tetszik a megtartó emlékezet, Tusványos marad a szenvedélyünk.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.