„Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?”

Van egy munka, amit nem lehet munkaidőhöz kötni. A ráti Szent Mihály Gyermekotthonban a „gyermekotthon” szó inkább életformát jelent, mint intézményt. A befogadott gyermekek mögött olyan emberek állnak, akik gondoskodnak, nevelnek, otthont teremtenek. Náluk az áldozatvállalás természetes jelenlét: a saját álmok, igények gyakran másodlagossá válnak, hogy ezeknek az árváknak legyen jövőjük. Bár sok jótevőjük van, a vezetők nap mint nap a zavartalan működésen, fejlesztéseken gondolkodnak a háború okozta bizonytalanság ellenére is. Bíró Mária és Péter voltak a Bocskai Rádió vendégei, a Kárpátalján működő családtípusú gyermekotthon vezetői, akikért a New York-i diaszpóra is megmozdult az ünnepek idején. Régről ismerem a megszólalókat, ezért a beszélgetést közvetlen hangnemben adom vissza.

Az adventi időszaknak van egy különleges csendje, amelyben a fények mögött az emberi történetek válnak igazán hangsúlyossá. December 14-én, advent harmadik vasárnapján, Manhattan szívében, a Clara Aich Galéria terében a falak között nemcsak Balogh Alexandra zongoraművész előadása szólt, hanem egy kárpátaljai kis falu, Rát sorsa is jelen volt. A Szent Mihály Gyermekotthoné, ahol huszonöt nehéz sorsú gyermek él családias környezetben. A jótékonysági koncert célja volt támogatást gyűjteni az intézmény számára, amely közel két évtizede nyújt biztonságot azoknak a gyerekeknek, akiknek nem adatott családi közeg.

A koncert apropóján a Bocskai Rádió vendégei a Szent Mihály Gyermekotthon vezetői voltak: Bíró Mária és fia, Péter. A gyermekotthon története Majnek Antal, egykori munkácsi megyéspüspök elképzeléséből indult ki, aki a klasszikus intézményi modell helyett családtípusú megoldásban gondolkodott. „Keresztény házaspárok a saját gyerekeik mellé fogadnak be elhagyott vagy nehéz sorsú gyerekeket. (…) Nem műszakban dolgozunk, hanem életet élünk együtt.”

Az első lakóház 2006-ban nyílt meg Ráton, majd 2007-ben és 2009-ben újabbak követték. A negyedik családi ház 2017-ben épült, ekkor egy rehabilitációs központ is létrejött. Ma négy házban összesen 25 gyermek él olyan családoknál, akik saját gyermekeik mellett további 6–9 gyereket nevelnek.

Reklám

A gyermekek többsége olyan körülményekből érkezik, ahol a szülőket véglegesen megfosztották szülői jogaiktól, vagy teljesen árvák. „Akiket ide kapunk, azok már a mieink, nem viszik el őket, nem kerülnek tovább” – hangsúlyozta Bíró Mária. A modell egyik legfontosabb alapelve, hogy a testvérpárokat nem választják szét: a legkisebbtől a legnagyobbig együtt maradhatnak.

A törvény szerint a gyerekek tizennyolc, tanulmányaik esetén huszonhárom éves korukig maradhatnak az otthonban. A Szent Mihály Gyermekotthonban azonban ez nem éles határ: „Nem engedjük el őket csak úgy. Elindítjuk az útjukat, segítünk munkát találni, kapcsolatban maradunk velük. Nekik mi vagyunk az egyetlen családjuk.”

Az elmúlt években 25 fiatal repült ki a gyermekotthonból. Sokan elköltöztek Kárpátaljáról, külföldön élnek, családot alapítottak, de a kapcsolat nem szakadt meg nevelőikkel. „Hiába felnőttek már, ők továbbra is a nagy család részei” – tette hozzá Marika néni.

Péter számára megható volt, hogy egy ilyen kis kezdeményezés képes közel hozni egymáshoz az Egyesült Államokat és Kárpátalját. „Egy kis falu vagyunk Ungvár mellett, mégis ott, a tengerentúlon gondolnak ránk. Ez nemcsak anyagi segítség, hanem lelki megerősítés is. A gyermekek számára is felfoghatatlan volt a távolság. „Térképen kellett megmutatni, hol van New York. Látszott az arcukon a csodálkozás, hogy még ott is eszükbe jutunk.”

Az esten két rövid videót vetítettek a gyermekotthonról. Az egyikben egy Janik nevű kisfiú – aki érkezésekor csak ukránul beszélt – magyarul szavalta Aranyosi Ervin Lehet-e jónak lenni egy rossz világban? című versét. „Négy éve van nálunk, itt tanult meg magyarul. Ez a vers rólunk szól. Arról, hogy igenis lehet, érdemes jónak lenni” – mesélte Péter.

A háború Kárpátalján is érezteti hatását. A hétköznapok olyan fokú alkalmazkodást kívánnak, amit korábban elképzelni is nehéz lett volna. Sokszor és sokan mondják, hogy a túlélési ösztön magas a kárpátaljai emberekben – ez sajnos lassan tökélyre fejlesztődik, és a gyerekekbe is beépül.

A háború kitörése óta akár naponta többször is megszólal a légitámadásra figyelmeztető sziréna. Az ilyen riadó idején az iskolák pincéibe vonulnak le a gyerekek, az oktatás pedig gyakran átkerül az online térbe, ami nem tud olyan effektív lenni, mint a jelenléti, tantermi órák. Ezért a gyermekotthon munkatársai délutánonként igyekeznek bővíteni a gyerekek tudását.

A gyermekotthon életében kiemelt szerepet kap a zenei nevelés. Ivaskovics József ungvári zenetanár szinte a kezdetektől heti rendszerességgel jár Rátra. Az évek során a program tovább bővült: csatlakozott a Tulipán Tanoda és a Kereknyei Művészeti Iskola hegedűtanára is. A zene mellett kézműves foglalkozások, népi játékok és délutáni napközis foglalkozások segítik a gyerekeket. „Nem csak a tehetséges gyerekek zenélhetnek. Mindenki. A zene nálunk terápia. Kiéneklik magukból a feszültséget, megtanulnak kiállni, megszólalni” – mesélte Marika néni.

A Bocskai Rádió hallgatóival Péter megosztott néhányat mindennapi életképeikből. Bár Kárpátaljától távol van a frontvonal, helyben nem zajlanak harcok, az energiaellátás bizonytalansága komoly kihívásokat hozott. 14–16 órás áramkimaradások is előfordulnak. „Ha nincs áram, nincs internet, nincs online oktatás, nincs meleg víz.” Előbb klímaberendezéseket szereltek fel, majd generátorokat szereztek be, később a házak szigetelése következett. A következő nagy céljuk a napelemes rendszerek kiépítése.

A jövőben nem új házak építését tervezik, hanem a meglévő rendszer megerősítését. Önkénteseket is szeretettel látnának, különösen olyanokat, akik játszva fejlesztenék a gyermekek angoltudását. „Aki idejön, készüljön fel, hogy visszajáró vendég lesz. A gyerekek megszerettetik magukat” – figyelmeztetett Péter humorosan.

A New York-i jótékonysági koncert emlékeztető volt: a világ bármely pontján élünk, a felelősség egymás iránt közös. És talán valóban lehet jónak lenni egy rossz világban – ha kellő figyelemmel és szeretettel fordulunk a másik felé.

Dorgay Zsófia