Magabiztos szülő – magabiztos gyerek

Mi van akkor, ha az oviban vagy az iskolában bántják a gyerekünket? Mi van akkor, ha fél az intézménybe járni, és minden reggel nehezen, aggodalmakkal indul útnak? Mivel tudjuk őt ebben a helyzetben támogatni?

Egyrészt szeretném elmondani, hogy nincs két egyforma gyerek, és két egyforma szülő sem. Ami nekem működik, az neked nem biztos, hogy fog.

Másrészt, ami ilyen helyzetben majdnem biztosan hatékony, az az önbizalom, a magabiztosság érzésének erősítése a gyermekben.
És hogyan tudjuk ezt támogatni?

Az első és legfontosabb, hogy mi magunk higgyünk önmagunkban. A gyerekek másolnak. Az első 6-7 életévükben teszik magukévá azt az életszemléletet, ami alapján látják a világot, az embereket maguk körül. Kialakul a személyiségük 80-90%-a, és ez alapján élik meg a tapasztalásaikat. Ha tehát a gyermeked még nem jár iskolába, akkor légy tisztában azzal, hogy önmagad magabiztosságának, életörömének fokozása automatikus velejárója, hogy az ő magabiztosságát és életörömét is erősíted. Ezt jelenti a szimbiózis, amiről A kulcs című könyvemben már írtam.

Ha gyermeked már iskolába jár, akkor is óriási hatással vagy rá. Nem csak a szavaiddal, de a vele kapcsolatos gondolataiddal érzéseiddel is erősítheted őt.

Pár napig érdemes azt játszani, hogy minden reggel elképzeled, milyen flottul, könnyedén haladnak a dolgaitok. Elképzeled, ahogy a fiad, vagy a lányod mosollyal az arcán indul el az iskolába, és ugyanazzal a mosollyal érkezik haza.

Napközben pedig olyan gondolatokat engedsz magadhoz, melyek azt erősítik, hogy a gyermeked erős és minden helyzetben feltalálja magát.

A féltés és aggdalom érzése helyett próbáljunk meg minél inkább a “hiszek benned” érzésbe menni, és biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar észrevesszük a változást.

Szavak szintjén pedig használjunk olyan mondatokat, amelyek támogatják, erősítik gyermekünk önbizalmát:

– Tudom, hogy képes vagy rá!
– Hiszek benned!
– Erős vagy!
– Biztosan tudom, hogy minden helyzetben megtalálod a megoldást!
– Bízom benned!

Beszélgessünk gyermekünkkel, amikor beszélgetni szeretne velünk. Legyünk tisztában vele, hogy óriási dolog, ha egyáltalán elmondja nekünk, ami történt, hiszen ez azt jelenti, hogy bizalmi kapcsolatot építettünk ki az elmúlt években kettőnk között. (Ha nem beszél róla, akkor a szégyen érzése erősebb, erről majd legközelebb írok.)

Semmiképpen ne kezdjünk el aggódni, vagy az iskolát és a pedagógusokat hibáztatni! A kérdés minden esetben az, hogy Ő és MI mit tehetünk, hogy ez a helyzet a lehető legkönnyedebben megoldódjon. Vállaljuk a felelősség ránk eső részét! És igen, a mi felelősségünk, hogy gyermekeink ne áldozatként, hanem az életük tudatos teremtőjeként éljék az életüket.

 

Forrás: ma.hu

Nincs hozzászólás még.

Hozzászólás

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.