A magyar és szerb kormány vállveregetései és koccintásai között tűnik el a délvidéki magyarság

Szerbia a barátjaként tekint Magyarországra, és szeretné, ha nemcsak a Délvidéken lenne erős Magyarország jelenléte, hanem Szerbia más részein is – mondta Ana Brnabić szerb miniszterelnök pénteken az Országházban.

Ennek előfutára az, hogy a belgrádi városvezetés által elfogadott projektek, így például Hunyadi János szobra magyar pénzből épül. A Prosperitati pályázatain több olyan cég is nyert, amelynek tulajdonosi köre közép szerbiai vállalkozókból áll. Vagy, hogy egy magyarul nem beszélő politikus is felkerült a VMSZ javaslatára Brnabićék belgrádi választási listájára.

A magyar-szerb kormányülés után Orbán Viktor magyar kormányfővel közösen tett sajtónyilatkozatában a szerb miniszterelnök kiemelte: a magyar-szerb kapcsolatok történelmi csúcsponton vannak, és kormánya mindent megtesz azért, hogy tovább építse ezt az együttműködést.

Így például 2018-at a Délvidék elcsatolásának emlékévévé tették, és egy elcsatolási múzeumot is felépítenek. Az újvidéki múzeum magyar igazgatóját indoklás nélkül leváltották és helyére a Vajdaság Szerbiához való csatolásának egyik fő történészét nevezték ki. A magyarság szerbiai kisebbségi sorsra ítélésének 100. díszévének fővédnöke pedig nem más mint Aleksandar Vučić.

Ana Brnabić kijelentette: országa hálás azért a támogatásért, amelyet Magyarország nyújt Szerbia európai integrációjához, így a szakmai segítségért, amelyet a szerb minisztériumok kapnak és azért is, amiért Magyarország határozottan képviseli Szerbia érdekeit Brüsszelben.

Kifejtette: a jó kétoldalú kapcsolatok elsősorban a személyes barátságnak és elkötelezettségnek

köszönhetők Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb államfő részéről.

Amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a Szerb Haladó Párt a magyar többségű községekben rendszerint kampányol Orbánnal. Hiszen az egykori radikális múltjukat épp Orbán barátságával próbálják eltakarni. Ha Orbánnak jó Šešelj egykori jobb keze, akkor nekünk miért ne lenne az?! Éppen ezért Magyarkanizsán, Zentán és egyéb jelentős magyarsággal bíró településeken a haladók pártirodáin és standjain is Vučić mellett egyedül Orbán képe kap még központi helyet, de a tavalyi köztársasági elnöki kampányban is Orbán Viktor arcával kampányoltak a haladók.

A szerb miniszterelnök továbbá üdvözölte, hogy 2010 óta jelentősen nőttek a magyarországi szerb kulturális örökség megőrzésére fordított összegek.

A sajtónyilatkozat előtt a felek egyezményt írtak alá a kormányközi közúti, vasúti és vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló megállapodás módosításáról, gazdasági és technikai együttműködési keretmegállapodást infrastrukturális projektekről, fogyasztóvédelmi szolgáltatás-ellenőrzési egyetértési megállapodást, oktatási és kulturális együttműködési program munkatervet 2018-2020-ra, valamint megállapodást a szerb mezőgazdásági, erdészeti és vízügyi minisztérium és a Földművelődési Minisztérium között a magyar-szerb élelmiszeripar közös fejlesztéséről és a jövőbeli együttműködési prioritások meghatározásáról.

Továbbá aláírtak megállapodást a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a szerb munkaügyi, foglalkoztatási, veteránügyi és szociális minisztérium között a foglalkoztatáspolitika területén, munkatervet Szerbia európai uniós csatlakozási tárgyalásainak szakértői támogatásáról, egyetértési nyilatkozatot a szerb honvédelmi tárca és a magyar Honvédelmi Minisztérium között a katonai térképészeti együttműködésről és katonai térképészeti adatok és eszközök cseréjéről, együttműködési szándéknyilatkozatot a szerb pénzügyminisztérium kincstári igazgatósága és a Magyar Államkincstár között, valamint egy vegyesvállalat létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot.(mti nyomán)

Kép: MTI

Forrás: delhir.info

Comments are closed.