Magyarország átvette az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának elnöki tisztségét Németországtól a nemzetközi szervezet döntéshozó testületének pénteken Hamburgban tartott miniszteri találkozóján.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ülési utáni tájékoztatón a november 17-ig tartó magyar elnökség programjáról elmondta, hogy három súlyponti témára összpontosítanak, a nemzeti kisebbségek, a vallási közösségek, valamint a gyermekek és családok jogainak védelmére.

Heiko Maas német külügyminiszter országa támogatásáról biztosította a magyar elnökséget, amelynek munkáját szavai szerint a közös értékeknek kell vezérelniük.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Marija Pejcinovic Buric, az ET főtitkára kiemelte, hogy a távozó német elnökség „magasra tette a lécet”. Hozzátette, hogy az emberi jogok, a demokrácia és a jogállam védelmét szolgáló multilaterális együttműködés „talán minden eddiginél fontosabb”.

(Demokrata / MTI)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.