Márton Luana aranyérmet nyert a bakui tekvondó-világbajnokság hétfői versenynapján, a nők 57 kilogrammos kategóriájában.

Az U21-es Európa-bajnok sportolónak a nemzetközi szövetség honlapja szerint hat mérkőzése volt: sorrendben az ír Emma Cahillt, a belga Raheleh Asemanit, a görög Faidra Kaltekit, a dél-koreai Hanna Lit, majd az elődöntőben a brazil Maria Clara Pachecót győzte le. A fináléban két menetben nyert a tajvaniak olimpiai bronzérmese, a 21 éves Lo Csia-ling ellen.

A mindössze 17 éves Márton Luanának ez volt az első felnőtt világbajnoksága.

A Madridban élő és spanyol klubban készülő, ám válogatottként kezdettől magyar nemzeti színekben versenyző tinédzser a legszorosabb meccsét a dél-koreai tekvondóssal vívta, aki a múlt évi ifjúsági világbajnokságon rögtön az első mérkőzésükön 2-0-val szomorú vb-szereplésre kárhoztatta. Bakuban sikerült a visszavágás: a harmadik menetben, valóban az utolsó pillanatban vitte be azt a fejrúgást, minek köszönhetően a legjobb négy közé lépett, vagyis már érmesnek vallhatta magát.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A folytatásban sem volt megállás: a magyar lány 2-0-ra verte Pachecót, s a fináléban is elég volt számára a végső diadalhoz kétszer két perc.

“Nem hiszem el, hogy mi történt, de nagyon boldog vagyok most. Igazából nagyon fáradt vagyok, hat meccset csináltam, mindegyik kemény volt”

– idézte a hazai szövetség honlapja Márton Luanát, aki a magyar tekvondó első női világbajnokának vallhatja magát.

A nyitónap másik magyar fellépője, Józsa Levente a legjobb tizenhatig jutott a 68 kilósok 73 tekvondóst felvonultató mezőnyében. A 20 éves versenyző portugál, majd kolumbiai rivális felett diadalmaskodva verekedte el magát a nyolcaddöntőig, ahol egy kínai állította meg, nagy harcban. Józsa nyerte az első menetet, ázsiai ellenfele egyenlített, a döntő két percben pedig bár a magyar vezetett két másodperccel a vége előtt 16-14-re, megkapta ötödik intését is, így a szabályok értelmében vetélytársa győzött.

(Origo)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.