Az esztergomi bazilikában misével köszöntötték hétfőn az Esztergom–Budapest főegyházmegyét húsz éve vezető Erdő Péter bíborost 70. születésnapja alkalmából, az ünnepségen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint a Magyar Püspöki Konferencia tagjai.
Veres András püspök, az MKPK elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a bíboros tíz éven át vezette a testületet, és ezalatt szavai szerint
megtapasztaltuk és ma is érezzük készségét, mellyel kész segíteni e közösség munkáját.
A püspök kiemelte, hogy büszkeséggel tekintenek Erdő Péter bíborosi szolgálatára, amelyet az egyház szolgálatára végez a mindenkori pápa segítésével, és az ott tapasztaltak gazdagítják a Püspöki Konferencia munkáját. Süllei László érseki általános helynök, plébános felidézte, hogy Erdő Péter székfoglaló miséjén így fogalmazott;
az alapvető kérdés, mit tehetünk most együtt, hogy Jézus Krisztus szeretetének és békéjének műve bennünk és a világban előrehaladjon?
Elmondta, a kérdés is bátorságot mutat, mert nem fél megmutatni a világnak az üdvösséghez vivő utat. Úgy vélte, a kegyelem szavára épülő élet bontakozik ki előttünk a bíboros szolgálatában. Süllei László Erdő Péter egyházvezetői munkásságán túl méltatta a bíboros jogászi és teológiai alkotó tevékenységét, amely a kánonjogász hallgatók generációi számára szolgált útmutatásul. A mise végén egy könyvet adott át a bíborosnak, amelybe a vele kapcsolatban állók személyes történeteit, gratulációit, munkásságának jelentős eseményeit felidéző fényképeket gyűjtötték össze.
Borítókép: Áder János volt köztársasági elnök köszönti az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyét 20 éve vezető Erdő Péter bíborost 70. születésnapja alkalmából az Esztergomi Bazilikában 2022. június 22-én. MTI/Kovács Attila
(Magyar Nemzet / MTI)






















