Ugyancsak most vasárnap volt a rádiónk vendége Mojzes Gergő is, aki a CTP (Calasantius Training Program) ösztöndíjasa, így a John Carroll University diákja.

Gergő a Dunakanyar vidékéről, Verőcéről került a távoli Amerikába. Alapképzési diplomáját a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerezte turizmus-vendéglátás szakon, majd pénzügy és számvitelt is tanult a későbbiekben.
Elmondta, hogy a CTP ösztöndíjprogrammal már egy általános iskolai tanárnője révén ismerkedett meg – aki ugyancsak része volt a programnak. Felcseperedve a korábbi tanári biztatásra hallgatva, hogy érdemes a program által kínált lehetőségekkel élni pályázott és ezt pozitívan bírálták el. Így ma már a két éves képzését töltheti itt, Clevelandben a John Carroll Universityn Nonprofit Administration szakon.
Az alábbi linkre kattintva hallgathatják meg a Gergővel készült beszélgetést, melyben az itteni tanítási rendszer másságáról beszél és a magyar közösségben szerzett tapasztalatairól:
Forrás: Pethő Krisztina / korosiprogram.hu