Nádasné Gabriella a Magyar Társaság Tisztikarának ügyvezető elnöke, a Magyar Kongresszus egyik főszervezője a kongresszusról mesélt rádiónknak. A kongresszus előadásait úgy próbálták társítani, hogy azok témái egymáshoz is kapcsolódjanak, de természetesen sok önálló témájú előadást is szerveztek. Tavaly a magyar múlt magyar jövő volt a fő téma, idén pedig ’’Magyarország és a II. világháború ’’. A témát a tisztikar 12-14 tagja választja ki több hónapos beszélgetés és vita után. Tavaly pakolták össze a Nádas Házat, s több mint 250 doboz levelet küldtek a Széchényi Könyvtárba a Mikes Kelemen program által. Pakolás közben 1938-as dátumú kilépő levelekre bukkantak rá, amelyek egy fontos történelmi korszakot rekonstruálnak, az Imrédy-kormány megbuktatásának idejéből. Értékes magyar történelmi dokumentumokra bukkantak rá, megtalálták Imrédi kilépőleveleit is a Magyar Élet Pártjából. Mivel az amerikai magyarság közül sokan a II. világháború eseményeinek a következtében hagyták el Magyarországot, ezért a főszervezők úgy gondolták, hogy ezt az időszakot közelebb hozzák az érintettekhez, és előadást szerveznek a témában. A konferencia egyik fő jellemzője, hogy az előadások fő nyelve a magyar. Erre itt még igény van, de természetesen akadt egy-két angol nyelvű előadás is.
A főszervező úgy gondolja, hogy nem lehet kikerülni az aktuálpolitikai kérdéseket sem egy ilyen konferencián, ezért fórum beszélgetésre hívták a hallgatókat Magyarország és Európa jövője: bevándorlók, vendégmunkások, integrálás témáit érintve. Ez a legaktuálisabb kérdés, ami az amerikai magyarokat is komolyan foglalkoztatja, hiszen Magyarország jelenlegi álláspontjával egyedül maradt, s állandó kritika éri emiatt a világban. Dr. Szakály Sándorral a kongresszus fő előadójával a Nádas család már korábban is kapcsolatban volt, hiszen Gabriella édesapja a kassai bombázás témáját kutatta, mint egykori magyar királyi bombázó repülőtiszt. Tavaly Torontóban a személyes találkozásuk során hívták meg Szakály Sándort, s ezzel véglegesítették a kongresszus fő irányvonalát. Gabriella a Magyar Kongresszus jövőjével kapcsolatban azt mondta, hogy addig szervezik ezt a komoly hagyománnyal rendelkező rendezvényt, amíg igény mutatkozik rá.