Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
Lomniczy Mátyás másodgenerációs argentínai magyar; szülei 1948-ban vándoroltak ki, közel 25 évig vezették a már több mint 75 éve működő és világszerte ismert Buenos Aires-i hétvégi magyar iskolát és a Zrínyi Ifjúsági Kört. Német iskolában járt, így négy nyelven beszél folyékonyan, ahogy három gyermeke is. Évekig tanított a hétvégi magyar iskolában, jelenleg körzeti cserkészparancsnok és a Hungária Egyesület vezetőségi tagja.
Argentínában születtél, másodgenerációs magyarként. Mesélj családodról.
Szüleim, Lomniczy József és a horvátországi Eszéken született Pejacsevich Paula, 1948-ban vándoroltak ki Magyarországról Argentínába és ott házasodtak össze 1956-ban. Két nővérem van, Paulette és Alexandra, egyikük itt él, másikuk Németországba költözött. Mérnökit végeztem, és abban dolgoztam sok évig, viszont apukámnak volt egy lakberendezési bútorüzlete, amit 20 éve átvettem, és azóta vezetem, lakberendező jelenlegi feleségemmel együtt. Első feleségemmel, Alexandrával – aki tavaly hunyt el rákban –, három gyermekünk született és 20 éve váltunk el. A 35 éves Melinda egy német iskolában dolgozik pszichológusként. A 32 éves Attila egy koreai éttermet vezet koreai barátnőjével szintén Buenos Airesben. A 30 éves Mikaela Barcelonában él, egy szemorvosnál dolgozik, miközben keresi a lehetőséget a színészi karrierre. Második feleségem, Kokron Zsuzsi Brazíliában nőtt fel és tíz éve költözött Argentínába. Mindkettejüket a cserkészetnek köszönhetem, ott ismertem meg őket. Szívügyem a külföldi magyar cserkészet, az Dél-Amerikai körzet parancsnoka vagyok, amelyhez két argentínai és egy brazíliai csapat tartozik.
Szüleid sok évig vállalták a hétvégi magyar iskola vezetését. Miért tették?
A Zrínyi Ifjúsági Kört és a hétvégi magyar iskolát Máter Juhász magyarországi apáca alapította. A szüleim a ‘60-as években vették át az iskolát a Benedek házaspárral, Lászlóval és Marikával, és együtt vezették 20-25 évig, amiből kb. 15 évig a mi házunkban: minden vasárnap a szobám átalakult osztállyá. Utána átkerült a Magyar Házba, ahol jelenleg a cserkészet, egy magyar vendéglő és egy magyar kultúrközpont működik. Hogy miért tették? Az ‘45-ben és ‘56-ban kivándorolt értelmiségi emigránsok számára nagyon fontos volt a magyarságot fenntartani, különösen a kommunizmus évei alatt – én is úgy nevelkedtem, hogy nekünk külföldön kell tenni azt, amit Magyarországon nem lehet. Mindez később, a ‘89-’90-es rendszerváltás után is fontos maradt, például ma is minden október 23-án tartunk ‘56-os megemlékezéseket. A hétvégi magyar iskola és a magyar cserkészet voltak nálunk is a legkézenfekvőbb eszközök a magyar közösség fenntartására. Azon kívül persze fontos a családon belüli magyarrá nevelni is, szüleim is ezt tették – én egy kis Magyarországban nőttem föl –, és ezt tettem én is a gyerekeimmel.
Amikor megkérdezték tőlem, magyar vagyok-e vagy argentin, sokáig azt válaszoltam: “50 százalék magyar vagyok, 50 százalék argentin” – addig ameddig hallottam valakitől, hogy ő 100 százalék magyar és 100 százalék argentin, azóta én is ezt vallom. Ez tényleg kettős identitás, ami nagyon klassz és gazdagító; nem kell dönteni, melyik fontosabb vagy jobb. Nekem mindkettő egyformán fontos, egyformán értékelem és szeretem őket. A szüleim azon voltak, hogy minél több nyelvet megtanuljunk: német iskolába küldtek, és én is ezt tettem mindhárom gyerekemmel, így német, angol, spanyol és magyar nyelven folyékonyan beszélünk mind. Ez egy nagy kincs, amit a gyerekeimnek is át tudtam adni, ahogy én is kaptam szüleimtől. Gyerekeim büszkék magyarságukra, de már inkább argentinnak vallják magukat. Mindhárman azt mondták, ha lesz gyerekük, nagyon szívesen fognak velük magyarul beszélni.
Hogyan változott az argentínai magyarság az utóbbi évtizedekben?
Régen több tízezren voltunk és sokkal több intézmény működött, köztük öt vagy hat Magyar Ház és öt cserkészcsapat. Ma már csak egy Magyar Ház van, és két cserkészcsapat. A magyar származásúak száma abszolút értékben egyre több, annak ellenére, hogy sokan elköltöztek innen, de mivel új bevándorlók egyáltalán nem jönnek, legfeljebb két-három család, az itteni magyarok már mind másod-, harmad- vagy még többedik generációsok és egyre kevesebben beszélik a magyar nyelvet. Akik pedig beszélik, azok nyelvezete már kicsit eltávolodott a magyarországi magyarról, hiszen szájról-szájra megy a tanulás. A külföldi magyar cserkészeten (KMCSSZ) belül kötelező feltétel a magyar nyelvtudás, de mi ezt el kellett engedjük, különben nem jönne senki. A foglalkozások magyarul zajlanak, de a képzéseken használnunk kell a spanyolt is, és a gyerekek egymás közt is spanyolul beszélnek, ami egy természetes folyamat. A szociológusok szerint egy kivándorló közösség általában 50 év után beolvad. A mi közösségünk ennek ellenére már legalább 75 éves, és nyugodtan mondhatjuk, hogy virágzik; nagyon aktív a magyar közösségi élet, sok magyar eseményünk van: bálok, vásárok, ebédek, koncertek. Tudjuk, hogy a beolvadás elkerülhetetlen folyamat, amit csak lassítani lehet, mi is ezen vagyunk. Van több magyar intézményünk, lelkes vezető gárda irányításával és ernyőszervezetünk is, az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége, amelynek elnöke jelenleg Benedek Zsuzsi. A legutóbbi találkozón hetvenen vettek részt, ami elég komoly létszám. Zsuzsi egyébként argentínai magyar nyelvtanár, könyveit nagyon sokan használják magyar nyelvtanításra. Négy gyereke van és több unokája, ők mind Európában élnek. A Szövetség egyeztet a szervezetekkel, hogy melyik eseményt ki szervezi, tehát összedolgozzuk, hogy ne ütközzön például a cserkészbál a vívóbajnoksággal, a cserkészek ne akkor menjenek le kirándulni, amikor valamilyen más magyar esemény van, stb. Ezen kívül létezik a Latin-Amerikai Magyar Intézmények Szövetsége is, amelyben peruiak és chileiek is vannak.
Vegyük röviden sorra a magyar szervezeteket. Kezdjük a cserkészettel.
Mi a KMCSSZ II., Dél-Amerikai kerületének tagjai vagyunk, a brazíliai magyar cserkészcsapattal együtt. A 18-es sz. Bartók Béla csapat parancsnoka Gröber Bernát, a 39-es sz. Magyarok Nagyasszonya csapat vezetője Arcagni Inés. A két csapatba összesen 40-50 fiatal jár, és ez a szám az utóbbi 10-15 évben nem változott, ami nagyon jó. Rendszeresen kiképezünk őrsvezetőket, januárban tervezünk egy segédtiszti tábort is, ami majdnem 10 éve nem volt Argentínában – mivel kevesen vagyunk, inkább elküldjük fiataljainkat az észak-amerikai vagy európai vezetőképző (VK) táborokba. A csapat vezetősége nagyon lelkes, például a két legutóbbi Tiszai Tutajtúrát mi szerveztük, külföldi magyar, magyarországi, erdélyi és felvidéki magyarokkal együtt, amire nagyon büszkék vagyunk. Brazíliában egy csapat működik, a 13-as sz. Szondy György csapat, amelynek korábban Dénes Gusztáv volt a parancsnoka. Bár ott kicsivel több magyar él, szervezetileg kicsit rosszabbul állnak, mint mi. Kb. 25-30 cserkész van, és csak két-három vezető. Innen is sokan elköltöznek Amerikába vagy Európába, de onnan még többen. Pár évvel ezelőtt összeírtam, hányan mentek el, akik cserkészvezetők lehetnének – sokkal többen, mint akik maradtak…
Miben különböztök a KMCSSZ-en belül más kerületi csapatoktól?
Az észak-amerikaiak és az európaiak nagyon szeretnek minket, gyakran meghívnak VK táboraikba kiképzőknek, mert nagyon jó hangulatot szoktunk teremteni. Például idén is mindkét parancsnokunk megy a fillmore-i VK táborba kiképzőnek. Hangosak, zajosak, vidámak, bulizók vagyunk, és a két Tutajtúra bebizonyította, hogy bátrak és ügyes szervezők is. Van egy olyan mondásunk: “nincs lehetetlen, csak tehetetlen”. Körzeti parancsnokként kialakítottam egy körzeti őrsöt, ún. KÖRS-öt, akikkel együtt vezetjük a cserkészetet, szerveztük a tutajtúrát és készülünk a januári kiképzőtáborra. Latin, dél-amerikai, olasz, spanyol, argentin és magyar – sokszínű, érdekes keverék vagyunk.
Bevándorlók ugyan nincsenek nálunk, de látogatók bőségesen, így például a legutóbbi Jubi táborunk is nagyon klassz élmény volt. Az öt évente szervezett Jubit mind a négy kontinensen megszervezi a KMCSSZ, így nálunk is öt évente kerül sor rá, egyszer Brazíliában, egyszer Argentínában, az észak-amerikai nyári tábort követő év januárjában. Hozzánk nemcsak az argentínai és brazíliai magyar cserkészek jönnek, másokat is meghívunk, és nagy meglepetésünkre idén összesen 160-an voltunk, amelynek fele nem dél-amerikai volt és akik nagyon gazdaggá tett a Jubi táborunkat. Sokan összekötötték családlátogatással vagy turizmussal, például a Matsu Pitsuhoz vagy az Iguazú-vízesésekhez.
A Jubi tábortok hasonló az többiekéhez, vagy abba is van különbség?
Hasonló felépítésű, mint a többie2013 ké: 10 napos és keretmesére épül, ami nálunk idén Rákóczi kora volt. Amiben különbözik például fillmore-i táboroktól: mi nem fent a hegyekben, hanem a Río del a Plata folyó közelében táboroztunk; és nem egy erre kiépített táborhelyen, hanem egy állattenyésztéssel foglalkozó argentínai magyar család, Zomboriék uruguay-i birtokán, egy nagyon szép erdőben, ahol nincs semmilyen építmény, se villany, se fürdőszoba, se konyha – így mindent nulláról kellett felépíteni az erdő közepén, és utána mindent le is bontottunk. 180 embert egy vad erdő közepén ellátni nem könnyű feladat, mégsem volt panasz, sőt, mindenki nagyon élvezte. A latrinák jól működtek, higiénikusok voltak, a mosakodás a folyóban zajlott. Mivel Argentína és Uruguay között folyik, hajóval keltünk át, majd buszokkal haladtunk tovább, ami logisztikailag elég nagy kihívás jelentett. A vámosok nagyot néztek, amikor meglátták a futószalagon a zsákokat, sátorokat, és nem értették, miért viszünk 16 baltát magunkkal, de egy idő után csak legyintettek, hogy menjünk tovább, nem is akarnak mindent megnézni, mert egyértelmű, hogy nem vagyunk csempészek. Egy évig szerveztük: a szerszámokat, az ideiglenes építményeket, a főzést, a programokat, stb., előtte mindent felépíteni, majd utána lebontani úgy, mintha ott sem lettünk volna. Ahogy a cserkészet alapítója, Baden Powell (“Bi-Pi”) mondta: “Szebben és jobban kell hagynunk, mint ahogy kaptuk.”
Minden cserkésztábor más, és én már számtalan táborban voltam, de mindig a legnagyobb öröm és jutalom a vezetők számára a visszajelzések: amikor a gyerekek azzal mennek haza, hogy ez volt életem legjobb tábora, mennyi élmény ért a természet közepén, milyen jó volt a fürdőhely, teljesen jól ki lehet kibírni fürdőszoba nélkül, a konyha tűzzel és nem gázzal megy, milyen csodálatosak a csillagos éjszakák és a tábortüzek, milyen klassz, hogy tíz napig a telefonomat nem használtam. A cserkészetnek rengeteg varázsa és életre szóló értéke van. Én legjobban az őrsvezetőképző táborokat szeretem, ahol 14-15 éves kamaszokat tanítunk meg vezetni, szervezni, motiválni másokat, munkatervet.
Ezek a képességek messze túlmutatnak magán a cserkészeten. Említetted a kétnyelvű cserkészfoglalkozásokat. Egy táborban hogyan oldjátok ezt meg?
A közös nyelv elvileg a magyar, ha pedig az nem megy, akkor az angol, mert a spanyolul beszélő argentínai és a portugálul beszélő brazíliai magyar sem érti meg egymást. Idén a 180-ból 170-en értették és jól beszélték, csak kb. tíz fő törte nagyon a magyart. Ennél nagyobb gondot jelentenek a kiképző táboraink. Például két éve szerveztünk egy őrsvezetőképző tábort 16 jelölttel, köztük hatan Brazíliából és 12-en Argentínából. Az előadásokat két nyelven kellett leadni, egyesek annyira nem értették a magyar nyelvet, ezért először két, majd három nyelvű csoportra bontottuk őket. Most kezdtük el szervezni a segéddtiszti tábort, és azon gondolkodunk, mi lenne, ha valaki előadna magyarul és lenne valamilyen technikai megoldás, amely automatikusan lefordítja más nyelvekre.
Térjük át a hétvégi magyar iskolára, amit szüleid sokáig vezettek és ahol te is tanítottál. Mekkora az átfedés a cserkészet és a magyar iskola között?
Elvben aki egyikre jár, kötelező járnia a másikra, így a gyerekek 90 százaléka mindkettőre jár. Szombatonként reggel 10-től 1-ig van a magyar iskola egy iskolában, száz méterre a Magyar Háztól és a Cserkész Otthontól, ahova utána átsétálnak, közösen ebédelnek, felvonják a zászlót, és zajlik a cserkészet 5-ig. Utána sokan még 6-tól 8-ig néptáncolnak, és páran még azután is ott maradnak – mondhatjuk, hogy egy teljes hétvégi napot a magyar közösségben töltenek.
A magyar iskolában vannak csoportok, különböző gyümölcsnevekkel, és a cserkésztáborokhoz szükséges magyarságismereti vizsgákra is ők készítenek fel.
Van egy kis óvodás csoport is, ami nagyon fontos. Amikor én jártam iskolába, még volt történelem-, földrajz-, irodalomóra, általános ismeretek, furulya óra, stb., manapság a hangsúly inkább a nyelvtanításon van. Lehetetlen megtanulni heti 3-4 órában a magyar nyelvet, ezért fő célunk az, hogy minél korábban, már óvodás kortól bekapcsolódjanak a közösségbe, és minél hamarabb, lehetőleg 12-13 éves korban eljussanak néhány hónapra Magyarországra, mert csak ott van esélyük megtanulni magyarul. Van egy középiskolai ösztöndíjprogram, amely során decembertől februárig, az itteni nyár alatt magyarországi családoknál laknak, magyar iskolába járnak. Aki igyekszik, elég jól megtanulhat magyarul. Sokan, akik 13 éves korukban csak dadogtak magyarul, a három hónap után jól beszéltek. Érettségi után pedig mindenkit arra biztatunk, vegyék igénybe az egyéves Balassi-ösztöndíjat; évi két-hárman, néha négyen elmennek. Sajnos egyharmaduk ott is marad, aminek a magyar állam örül, mi kevésbé.
Említetted, hogy élénk néptáncélet is zajlik nálatok…
A Regős néptáncegyüttes tagjai legalább olyan aktívak és lelkesek, mint a cserkészek. A felnőtt csoport mellett van egy fiatal csoport is, a Tilinkók. A nagyok péntek este, a kisebbek szombaton próbálnak. Már közel 40 éve minden második évben megszervezik a dél-amerikai néptánctalálkozót, felváltva Brazíliában, Argentínában és Uruguay-ban. Régen még Venezuela is benne volt, de már nincs. Ilyenkor föllép legalább hét-nyolc tánccsoport, a Grand Finálén pedig akár kétszáz gyereket és felnőttet látni együtt táncolni a színpadon. Emellett van egy egyhetes táncoktatás, az 50-60-70 fős Szimpózium, ahova magyarországi zenészek jönnek, élőzenével és profi tanárokkal. Brazíliában a cserkészet nehezen megy, de a Pántlika tánccsoport annál inkább. Uruguay-ban nincs cserkészet, bár szeretnék, de ahhoz legalább egy vagy két cserkészvezető kellene, aki tud magyarul, ez ott nincs, viszont a néptánc ott is nagyon erős.
Említetted, hogy egyesek szombatonként még tovább is maradnak a Magyar Házban. Miért? És mit érdemes tudni a Hungária Egyesületről?
A Magyar Házban, ahol elöl van maga a Hungária Egyesület irodája, hátul a cserkészház, egy közös nagy tömbben, 30-40 éve elkülönítettünk egy ifjúsági szobát, ahol a fiatalok szombat este bulizhatnak. Két-három havonta valami van cirkusz, mert a szomszédok időnként följelentenek miattuk, de ez hozzátartozik.
A Hungária Egyesület elnöke jelenleg Paál Magdi, de van egy teljes vezetőség is. Ez tulajdonképpen egy központ, amelyben kiemelten fontos szerepe van jelenleg horvát tulajdonú nagyon jó vendéglőnek, ami szerdától vasárnapig tart nyitva, részben magyar ételekkel és programokkal. Például ma, július 9-én argentin nemzeti ünnep van, ezért este hatkor lesz egy koncert, és mi ott fogunk vacsorázni is. Számos kulturális rendezvény zajlik ott, van egy magyar vezető, aki a zeneprogramokat szervezi, szokott hozni Magyarországról is zenészeket és különböző előadásokat. A kulturális programok mellett élénk sportélet is zajlik, például a vívás nagyon komolyan működik itt, szintén Hungária néven, bár már kevés magyarral. Itt is, mint a legtöbb helyen a diaszpórában, van egy magyar öregotthon, ahol kb. negyvenen vannak, de abból csak hat magyar – köztük anyukám –, a másik 34 nem, viszont a magyaroknak elsőbbsége van bejutáskor. Ha csak magyarok lennének benne, nem lenne működőképes. Hasonlóan, ha a vendéglőbe vagy a vívóklubba csak magyarok járnának, azok sem lennének működőképesek; sőt, ahogy említettem, nálunk sajnos még a cserkészet sem.
A vendéglő biztosan állandó bevételt hoz. Hogyhogy horvát a tulajdonosa?
Igen, gyakorlatilag abból fedezzük a Hungária Egyesület és a Magyar Ház költségeit. A vendéglő története érdekes: régebben mindig olyan magyar bácsik vezették, akik nagyon jól tudtak főzni gulyást és bablevest, de a gasztronómiai üzemeltetéshez nem értettek, és egy idő után mindig csődbe mentek, és akkor jött a következő magyar bácsi. Ez így ment sok évig, de közben egy argentin fekete bőrű pincér mindenkit túlélt, és amikor már nem volt egy magyar bácsi sem, aki tovább vihette volna, akkor Omar Gimenez, akit mi Zolinak becéztünk azt mondta: ha a feleségét megtanítják magyarul főzni, szívesen átveszi. A 30 év alatt végig virágzó vendéglő volt, sorban álltak a bejutásért. Öt évvel ezelőtt Omar nyugdíjba ment, akkor piaci alapon kiadtuk egy horvát származású fiatalembernek, akinek máshol is vannak éttermei. Most is nagyon jól menő vendéglő, a menü fele magyar étel: paprikás csirke, gulyásleves, pörkölt, lángos. Péntek-szombaton nem kap helyet az, aki nem foglal asztalt.
Sokan elmennek Argentínából, de a te családod nem. Miért?
Az argentínai gazdasági helyzet mindig is eléggé komplikált volt; gazdasági inflációban éltünk 70 éve, most van egy olyan elnök, aki próbálja valahogyan megoldani ezt, de itt mindig populizmus van, és nagyon sok fiatal elmegy innen. Másrészt viszont nagyon sok olyan jó dolog is található itt, ami sokakat, köztük engem is itt tart, például távol vagyunk a háborúktól, az éghajlat nem is lehetne jobb, tél közepén is 15 fokos meleg napsütés van, nagyon kellemes, és turizmus szempontjából Argentína számtalan látványossággal bír. Szerintem jó itt élni. Ha minden gyerekem elköltözne innen, akkor talán újra átgondolnám a kérdést, de most úgy tervezem, még tíz évig dolgozom, utána pedig elvándorolás helyett inkább minden évben egyszer elutazok egy-két hónapra oda, ahol a gyerekeim és unokáim éppen élnek. Én már annyira megszoktam itt, itt van mindenem, hogy nem szeretnék elköltözni. Sokat szidom, de szeretem is ezt az országot.
Antal-Ferencz Ildikó
Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
A cikkben szereplő képek Lomniczy Mátyás archívumából származnak.
