Egy különleges magyar estére készül a dél-kaliforniai közösség: 2025. október 4-én, szombaton 17 órától a westminsteri Rose Center Színházban mutatnak be két különálló, de mégis szervesen összekapcsolódó előadást, amelyek a magyar kultúrát és történelmet méltatják. Az ünnepi programot a Dél-Kaliforniai Magyar Örökség Alapítvány és a Szoboszlai Sándor Dél-kaliforniai Magyar Színház szervezi, és híre messze túlmutat Los Angelesen – várnak látogatókat többek között Phoenixből, New Yorkból és Texasból is. A Bocskai Rádióban Antal Tímea, az alapítvány és a színház vezetője, valamint dr. Pinczés István, Jászai Mari-díjas rendező osztottak meg részleteket az eseményről.

YouTube player

Az est első felében a Tündöklő lobogók alatt című történelmi színpadi mű vezeti végig a közönséget a magyar zászlók históriáján, felidézve ezer év hősiességét és szabadságvágyát. A darab különlegessége, hogy nem klasszikus értelemben vett prózai színház, hanem szituációs történelmi montázs: zene, vers, színpadi jelenetek és narráció váltják egymást. A történelmi korszakokat és azok szimbólumait éveken át, kézzel készített, eredeti zászlómásolatok is kísérik – díszes hímzésekkel és hiteles történelmi jegyekkel. Ezek a zászlók először ezen az estén kerülnek bemutatásra színpadon, majd a szünetben a közönség közelebbről is megcsodálhatja őket.

„A diaszpóra magyarsága számára ezek az estek nem csupán kulturális események – sokkal inkább lelki hazatérés. A színház eszközeivel híd épül múlt és jelen, anyaország és elszármazott közösségek között.” – fogalmazott az interjúban Dr. Pinczés István, Jászai Mari-díjas rendező, aki a Tündöklő lobogókat az amerikai színpadra állítja. A szövegkönyv pedig Dánielfy Zsolt tollából származik. A produkcióban közreműködik a Szoboszlai Sándor Dél-Kaliforniai Magyar Színtársulat, a Reményik Sándor Keresztény Magyar Iskola diákjai, valamint a 60 éves Kárpátok Néptáncegyüttes, amely ezzel a fellépéssel is tiszteleg saját öröksége és a diaszpóra múltja előtt.

A színházi est második felében teljes hangulatváltás következik: a Bor, mámor, szerelem! című zenés vígjáték pörgős, humoros és szívhez szóló jelenetei, valamint népszerű magyar operettslágerek gondoskodnak a közönség felhőtlen jókedvről. Az előadásban magyarországi színészek és zenészek – nagyrészt a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Budapesti Operettszínház művészei – is színpadra lépnek, a látványvilágot pedig fény- és vetítéstechnika teszi teljessé. A darab már nagy sikert aratott Magyarországon, most pedig a Los Angeles-i közönség is megismerheti az előadást, amely egy romantikus szálon keresztül a magyar életérzés örömeit kívánja átadni.

ReklámTas J Nadas, Esq

A rendezvény szombaton, helyi idő szerint 17:00 órakor kezdődik a Rose Center Színházban (Westminster). A szervezők célja, hogy a közönség előbb egy identitáserősítő, elgondolkodtató előadáson mélyülhessen el, majd egy könnyed, szórakoztató produkcióval zárhassa az estét felszabadult hangulatban.

A jegyek korlátozott számban elérhetők, négy árkategóriában: 40$, 45$, 50$ és 55$. Érdemes időben lefoglalni a helyeket, mivel a várakozások szerint a rendezvény telt házas lesz. Jegyrendelésre telefonon +1 (949) 351-2116 vagy e-mailben van lehetőség, utóbbira az timeaantal@yahoo.com címen.

Antal Tímea, a rendezvény főszervezője így foglalta össze a kezdeményezés lényegét:
„Ez az este nemcsak színházi produkció, hanem közös ügy, ami megmutatja, hogy a magyar kultúra határokon átívelve is él, fejlődik és összeköt bennünket.”

Aki szereti a magyar történelmet, a színházat, a zenét vagy egyszerűen csak vágyik egy tartalmas, élményekkel teli estére – ne hagyja ki ezt az alkalmat! Október 4-én Dél-Kaliforniában fellobognak a magyar zászlók, és felcsendülnek a legszebb dallamok – reménység szerint a közönség szívében is!

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.