Orbán Viktor miniszterelnök Igor Matovic szlovák kormányfő társaságában adta át az új komáromi Duna-hidat.

A magyar kormányfő kiemelte: „Azért jöttünk, hogy átadjuk a fantasztikus hidat” – mondta az impozáns építmény kapcsán. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a Duna nem elválasztja, hanem összeköti a két nemzetet.

Emlékeztetett: ez már a második hír, amit átadhat Esztergomban. A magyar–szlovák kapcsolatokról szólva hangsúlyozta, hogy a két ország csak szövetségben lehet igazán sikeres, tágabb kitekintésben pedig a V4-ek együttműködését említette olyan platformként, amely jelentősen hozzájárulhat a térség felemelkedéséhez. A kormányfő rávilágított arra is, hogy az új híd az Európai Unió egyik legfontosabb beruházása.

Elmondta: mi magyarok leszoktunk az elégedettségről, az új feladatok, kihívások éltetnek minket. Ebből két nagyobb is akad: 87 kilométernyi út hiányzik a magyarországi szakaszon, hogy a beruházás teljessé váljon. Emellett a másik fontos feladat a V4-államok fővárosait összekötő vasúthálózat megépítése. Ezek a projektek amiatt is kiemelten fontosak, mert a magyar–szlovák kapcsolatok szárnyalnak, Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerünk.

Európa jövője Közép-Európában épül

– zárta beszédét Orbán Viktor.

Igor Matovics szlovák kormányfő szerint a jelenlegi járványhelyzet furcsa szituációt teremtett: a határok lezárása ellenére adták át a hidat. – Országaink lakosai közt évszázadokig nem voltak határok, száz éve a Duna természetes határ – emlékeztetett a szlovák miniszterelnök. Matovics annak a reményének is hangot adott, hogy további, a két nemzetet összekötő hidak is épülhetnek a jövőben.

Emlékeztetett: a projekt az EU társfinanszírozásában valósult meg. A híd építése kapcsán pedig köszönetet mondott Orbán Viktornak és a magyar kormánynak a sikeres erőfeszítésekért.

– Remélem, hogy a jövőben megépül több ezer híd a polgáraink, az emberek között is – zárta beszédét Matkovics.

(Magyar Nemzet / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.