A visegrádi államok hozzáadnak Európa erejéhez, nem pedig elvesznek tőle – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a visegrádi országok kormányfőinek pénteki budapesti csúcstalálkozóját követő panelbeszélgetésen. 

A visegrádi országok Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kormányfőinek találkozóján Orbán Viktor kijelentette, hogy a V4 a leggyorsabban fejlődő régió Európában. Kiemelte, továbbá:

V4-ek nem megsegítettek, nem kérelmezők, hanem egy öntudatos közösséget alkotnak, amely legalább annyit ad az EU-nak, mint fordítva, sőt a régi uniós tagállamok valójában keresnek a velünk való együttműködésen.

Európának újratervezésre van szüksége, mert a korábban kitűzött célok nem teljesültek – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök felszólalásában kiemelte:

 Európa-párti politikusok vagyunk.

A célunk az, hogy Európa erősebb legyen, az új tervben kell lennie egy a munkaalapú társadalomra utaló passzusnak, Európának technológiailag vissza kell kerülnie a csúcsra, saját európai véderő kell, továbbá nem európai egyesült államokról, hanem szabad nemzetek szövetségéről kell beszélni – sorolta. A kormányfő szerint ez mind lehetséges, a kérdés, hogy lesz-e elég jó vezetés e célok eléréséhez.

A miniszterelnök szerint nem marad európai kereteken belül a migráció problémája, jól látható, hogy a vita az európai színtérről a világszíntérre helyeződik, és erre is választ kell adnia Európának.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Orbán Viktor emlékeztetett: Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár már 2004-ben arról beszélt, hogy a migráció megoldás, és nem probléma, és a mostani ENSZ-főtitkár a napokban szintén azt jelentette ki, hogy a migráció jó dolog. A kormányfő hangsúlyozta: “mi segítünk annak, akinek kell, de nem fogadunk be migránsokat, nem akarunk bevándorlóországgá lenni.”

A V4 négy sikeres állam, négy sikeres történet, egy Európa-párti projekt – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a V4-kormányfők budapesti csúcstalálkozója utáni panelbeszélgetésen.

Robert Fico visszautasította azokat a kritikákat, amelyek abból fakadnak, hogy a V4-eknek időnként más a véleményük, például a kötelező kvótákról. “Emiatt nem tehetnek minket vakvágányra, nem vagyunk feketebárányok” – fogalmazott, hangsúlyozva: a visegrádi országok mindig Európáért fognak harcolni, reggeltől estig, de elvárják azt is, hogy Európa meghallgassa őket. A kvótákkal kapcsolatban azt is kifogásolta, hogy a döntéshozatalkor az Európai Unióban a belügyminiszterek tanácsán keresztül “megkerülték” az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsot.

Most kell létrehozni gazdasági értelemben is Közép-Európát, mert most van erre energia és erőforrás – mondta Orbán Viktor.

Továbbá arról beszélt: ha beletörődünk, hogy az összekapcsolódás Európában mindig kelet-nyugati irányú, azzal elfogadjuk, hogy sosem lesz Közép-Európa, csak Kelet- és Nyugat-Európa.

Csak akkor jön létre gazdasági értelemben is Közép-Európa, ha az összekapcsolódás észak-déli irányban is megvalósul, különben “csak barátok leszünk” – közölte.

Orbán Viktor kiemelte továbbá az EU bővítésének jelentőségét a Nyugat-Balkán irányába, mint mondta, ha sikerül integrálni ezt a térséget, az Közép-Európát erősíti.

MTI / echotv.hu



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.