Mi megvédjük a magyar emberek életét, békéjét, tulajdonát és szabadságát – mondta a miniszterelnök szombaton, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának és Katasztrófavédelmi Intézetének tisztavatási ünnepségén, Budapesten, a Ludovikán.

Orbán Viktor hangsúlyozta: az emberi civilizáció több ezer és a magyar állam ezeréves története arra tanít, hogy a rend nem magától jön létre, hanem mindig meg kell teremteni és azután meg kell védeni. Ha elhanyagoljuk, ha nem vigyázunk rá, a rend fölbomlik, vele együtt pedig elvész a szabadság, a biztonság és végül az egész civilizált élet – tette hozzá.

Arra figyelmeztetett: ma újra veszélyes időket élünk, a világ egyre zavarosabb, háború van Ukrajnában, a Közel-Keleten, migránsok milliói ostromolják az országok határait, Európán belül és kívül politikai és katonai feszültségek gyülekeznek. Új fenyegetések bukkannak fel, és a régiek egyre agresszívebbek: terrorizmus, illegális migráció, kibertámadások, ideológiai zagyvaságok, amelyek a jog rendjét és a mindennapjaink biztonságát is képesek aláásni – mondta.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Úgy értékelt: a világban egyre nő azon helyek száma, ahol a rend és a biztonság többé már nem adottság, hanem kivívandó állapot, ilyenkor pedig különös jelentőséget nyer a közbiztonság őreinek szolgálata. A tisztek eskütételét világos kiállásnak nevezte és hangsúlyozta: Magyarország nem sodródik az eseményekkel, hanem – ahogy az alkotmány mondja – védelmezi állampolgárait.

„Ez ténymegállapítás és egyben szigorú parancs is. Mi megvédjük magunkat, megvédjük a magyar emberek életét, békéjét, tulajdonát és szabadságát”

– jelentette ki.

(Demokrata / MTI)

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának és Katasztrófavédelmi Intézetének tisztavatási ünnepsége után a Ludovika főépületében 2025. június 28-án, Fotó: MTI, Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály, Fischer Zoltán



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.