Orbán Viktor tizenegy éves kormányzása Magyarország demokratikus történetének egyik legsikeresebb időszaka – írta David Cornstein, az Egyesült Államok volt magyarországi nagykövete (2018-2020) a Newsmax című konzervatív amerikai magazinban megjelent véleménycikkében.
Magyarország „egy gyönyörű ország csodálatos emberekkel, akik szeretik az amerikaiakat” – húzta alá Cornstein. Virágzó gazdasága van, miközben a megélhetés körülbelül feleannyiba kerül, mint más európai országokban – tette hozzá.
Megjegyezte: az amerikai médiában megjelent cikkek alapján nem ilyen kép rajzolódik ki, és ha azok alapján döntött volna, valószínűleg nem fogadta volna el a nagyköveti tisztséget. „Ahogy szövetségeseink többsége, Orbán kormánya sem tökéletes, de
a miniszterelnök a nemzet hosszú távú érdekeit szem előtt tartva, az észszerűség mentén határozza meg politikája körvonalait”
– fűzte hozzá.
A volt amerikai nagykövet kiemelte: a magyar kormányfő a vállalkozás szabadságának biztosításával, a szabályozások csökkentésével, az adócsökkentéssel, és egyéb olyan lépésekkel, amelyekkel Donald Trump előző amerikai elnök is egyetértene, fellendítette a gazdaságot.
Orbán Viktor előtt az ország nyolc évig nyögte a szocialista kormányok rossz vezetését
– állapította meg Cornstein.
A koronavírus-járvány előtt a hazai össztermék (GDP) növekedése alapján Magyarország Európa legjobban teljesítő országai közé tartozott – folytatta.
A munkanélküliségi ráta példátlanul alacsony, mindössze 3,7 százalék
– emlékeztetett.
Ráadásul a kormány célja az, hogy a családok húzzanak hasznot a gazdasági fejlődésből. Orbán szerint, mivel a családokat tépázta meg a legjobban a járvány, nekik kell elsőként részesülniük a gazdasági fellendülés eredményeiből. Ennek érdekében úgy döntött, hogy ha a GDP növekedése idén eléri az 5,5 százalékot, akkor
a gyermekes szülőknek visszatérítik a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót
– mutatott rá. „Micsoda eltérés a jelenlegi amerikai kormány adóztass és költekezz politikájához képest!” – jegyezte meg David Cornstein.
Az egykori diplomata a migrációról szólva szívszorítónak nevezte, ami az Egyesült Államok déli határán zajlik. A migrációs nyomás amerikai kezelésével a magyar hozzáállást állította szembe. Hangsúlyozta, hogy
a 2015-ös migrációs válság idején Orbán határozottan lépett, és azonnal kerítést húzott fel,
hogy feltartóztassa az emberáradatot.
„Ő volt az első európai politikus, aki hangosan kimondta, hogy a gyökeresen eltérő háttérrel rendelkező emberek bevándorlása nemkívánatos dolog”
– emlékeztetett Cornstein.
„Orbánnak igaza volt” – tette hozzá, rámutatva, hogy Németország migránsokat tárt karokkal váró politikájának kudarca után olyan országok, mint Ausztria, Dánia és Svédország is követni kezdték a magyar példát. A migráció volt az egyik ügy, amely miatt Magyarország összetűzésbe került az Európai Unióval, és amely feltárta az ellentéteket Európa nyugati, liberális demokráciái és a konzervatívabb keleti tagállamok között – írta David Cornstein.
„Brüsszel felelősségre is vonta Orbán kormányát arra hivatkozva, hogy meggyengítette az igazságszolgáltatás függetlenségét, és aláásta a jogállamiságot” – emlékeztetett. A volt nagykövet hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban élőkből gyakran rosszallást vált ki Budapest és Moszkva szoros viszonya. Ugyanakkor a
z Oroszországtól energetikailag függő Magyarország számára biztonsági szempontból elengedhetetlen, hogy kulturált viszonyt ápoljon Moszkvával
– magyarázta. Ezzel együtt a NATO-tagság is meghatározó szerepet tölt be az ország biztonságpolitikájában – nyomatékosította.
Orbán Viktor sokszor hangoztatta, hogy szeretne javítani a NATO és Oroszország viszonyán, hiszen ha Nyugat és Kelet acsarkodik, Magyarország veszít
– emlékeztetett Cornstein.
„Bölcs szavak” – jegyezte meg a volt nagykövet.
(Demokrata / MTI)

























