2014. május 9-én tartotta éves bálját az Amerikai Magyar Szövetség és a 4. sz. Bátori József cserkészcsapat. A bálterem pompáját a Washingtonhoz közeli, Tysons Corner-i Sheraton szálloda biztosította.
Az eseményen majdnem százhetvenen vettek részt. A talpalávalót a New York-i Continental együttes játszotta, a bálon közreműködött a Seres Zsuzsanna által vezetett Rózsafa Néptáncegyüttes is. A bál jellege jótékonyságú volt, az adományokat egy vágyott Washingtoni Magyar Ház létrehozásához gyűjtötték.
Az estet nagytiszteletű Mayer Judit református lelkipásztor, valamint Hargitai István tengerésztiszt konferálták, ceremóniamesterként. A bált Fedor Erika, a bálbizottság elnöke nyitotta meg. Megnyitóeszédében kifejezte, hogy mennyire fontosnak tartja a Washingtoni Magyar Ház felállítását, mely otthona lehet minden magyar rendezvénynek, a cserkészcsapatnak, a néptáncegyüttesnek, a magyar iskolának, és minden magyar kötődésű szervezetnek. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntötték Fellegi Tamást, a Hungarian Initiatives Foundation elnökét és Maximilien Telekit, az Amerikai Magyar Koalíció elnökét.
Őt követően ifj. Koszorús Ferenc, az Amerikai Magyar Szövetség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Ismertette az Amerikai Magyar Szövetség múltját és jelenét, majd megkérte a közösséget arra, hogy ugyanilyen odaadással viseltessenek a jövő felé, mint ahogyan azt az elmúlt 100 évben tették. Hőgye Lászlónét, mindenki Irénke nénijét Bryan Dawson, az AMSz ügyvezető elnöke köszöntötte, és átadta számára a AMSz közösségi munkáért járó kitűntetését, mellyel elismerte a washingtoni magyar közösségért tett áldozatos munkáját, melyet az Amerikai Magyar Szövetségben, a cserkészet és a washingtoni magyar református egyház keretein belül végzett.

A washingtoni magyar nagykövet, Szapáry György nevében Anna Stumpf mondott köszöntő beszédet, üdvözölte a Szövetséget és a washingtoni cserkészeket. Kiemelte a nagykövetség munkáját, elismerően nyilatkozott a Magyar Diaszpóra Tanácsról, a Kőrösi Csoma Programról, a Julianus és Mikes Programokról, a ReConnect Hungary által biztosított lehetőségekről. Köszöntőjében elmondta, hogy amikor a „mi” szót használja a magyarokra értve, nem lakcímre és vérvonalra gondol, sokkal inkább a Márai Sándor által értelmezett magyarságra: „Magyarnak lenni nem állapot. Magyarnak lenni magatartás.” Beszédét Illyés Gyula gondolataival zárta: „Magyar énelőttem az, aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolatban. Magyar az, aki az értelmet szereti, aki szenvedélyét csak akkor engedi szabadon, midőn a szó már nem használ az igazság elfogadtatására. Minden nép közösség. Jó magyar az, aki emberi, jó tagja a magyar közösségnek.”
Ezek után pár szóban Tóth Anikó, a 4. sz. Bátori József cserkészcsapat parancsnoka összefoglalta az ifjúsági nevelés lényegét a cserkészeten belül, rámutatott a jövő generációjára: a fiatal magyar cserkészekre, akik mind kiállhatnak hazájukért, és fontosnak tartják magyarságukat.

Lehetőség adódott két képkiállítás megrendezésére is a bálon: az egyik a 2013. nyarán megrendezett Smithsonian Festival keretein belül lezajló Hungarian Heritage Festivalról készült képeket mutatta be, a másik pedig Örökszép Erdély címmel vitte az ámuló szemeket erdélyi magyar tájakra. A kiállítást Dr. Almay-Volker Katalin rendezte.
A jótékonysági és adománygyűjtési kereteket a tombola és az aukció biztosította. A tombolajegyeket a cserkészek árusították, az aukcióra pedig egy papíron feltűntetett licitálással lehetett jelentkezni. Az nyeremények között szerepelt a Herendi és Zsolnay porcelántól kezdve a Magyar Köztársaság Emlékérmén keresztül a nagykövetség séfje, Merényi Viktor által készített Pándy meggytorta is.

A köszöntőbeszédek után következett a fenséges vacsora. A nyitótáncot elsőként a cserkészekből, cserkészszülőkből álló Rózsafa Néptáncegyüttes táncolta, magyarbődi kör- és párostáncokkal.Ezt követte a Fábián-Kovács házaspár mezőségi páros tánca, majd a tavalyi elsőbálozók érkeztek a parkettre, és az ő keringőjükkel kezdetét vette a táncmulatság. Nagy élmény volt számomra, hogy mind az előkészületekben, mind pedig a táncprodukciókban részt vehettem.
Önfeledt táncolás, beszélgetés, jókedély jellemezte az estét. Az adománygyűjtés sikeres volt, a befolyt összeget gondosan megőrizték. A washingtoni magyarok mertek egy nagyot álmodni: otthonukat álmodták meg.
Konkoly Csenge / kiralyiudvar.lapunk.hu

























