Főoldal Blog Page 1148

1956.11.04.-én a bevonuló szovjet csapatok leverték a forradalmat

1956.10.23-án tört ki a forradalom Magyarországon, ahol a szovjet csapatok kivonását, szabad választásokat, többpártrendszert, a sztálinizmussal való szakítást, a cenzúra eltörlését, a politikai foglyok szabadon bocsátását és a mezőgazdaság megreformálását követelték. A lengyel szolidarítási tüntetésnek indult forradalomban a diákokhoz felfegyverzett munkások is csatlakoztak. Ledöntötték a Sztálin-szobrot, megostromolták a rádió székházát, amire a magyar államvédelmi rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre. Nagy Imre miniszterelnök október 24-én felszólította a lakosságot a harc beszüntetésére és közölte, hogy a Szovjetunió kész visszavonni csapatait. November 1-jén bejelentette az ENSZ-nek Magyarország semlegességét, és kilépését a Varsói Szerződésből, amelynek elismerését kérte a nagyhatalmaktól. Ugyanezen a napon Kádár János főtitkár az MSZMP megalakulását jelentette be, és a szocialista társadalmi rend megóvására szólított fel. November 4-én a szovjet csapatok leverték a magyar forradalmat, Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc nyilatkozatot bocsátott ki, amely szerint november 1-jén megszüntették kapcsolataikat Nagy Imre csoportjával, valamint bejelentették a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását Szolnokon. Nagy Imre segítséget kért az ENSZ-től utolsó rádióbeszédében, majd társaival a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket.

Forrás: ezen a napon.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Újra megnyílik a bezárt Szent Imre templom

Szent Imre templom - Cleveland
Szent Imre templom – Cleveland

Óriási az öröm Clevelandben. November 4-én újra megnyitja kapuit a 2010-ben bezárt Szent Imre-templom. Sőt, visszatér a templom magyar papja, Siklódi Sándor atya, akit a megszűnés után Chicagóba helyeztek.

„Közösségünk rendkívül boldog” – nyilatkozta a clevelandi lapnak Pelle Miklós orgonista, majd hozzátette, hogy nagy tömeget várnak a november 4-i misére.

Korábban Richard Lennon clevelandi püspök az alacsony látogatottság, a paphiány és az anyagi gondok miatt 50 katolikus templom bezárását kezdeményezte, köztük a magyar bevándorlók által 1904-ben épített Szent Imre-templomét is.

Nemzetközi tiltakozás kísérte az akciót. Amerikai magyar közösségek, magyar egyházi vezetők a Vatikánnál is tiltakoztak. XVI. Benedek pápa az ötven bezárt templomból tizenegy működését visszaállította. A clevelandi magyar közösség ezért nagyon hálás Rómának.

Lapunk többször is foglalkozott a clevelandi magyar templom sorsával, Ablonczy Bálint a helyszínről is tudósított.

Forrás: Heti Válasz | Két évbe telt, míg a nemzetközi tiltakozás meghozta gyümölcsét.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Fasírtgolyók gombás paradicsomszósszal

Fasírtgolyók gombás paradicsomszósszal
Fasírtgolyók gombás paradicsomszósszal

Hozzávalók:

A fasírthoz:

  • 40 dkg darált hús
  • 1-2 zsemle (áztatva)
  • 1 fej hagyma (reszelve)
  • 3 gerezd fokhagyma (reszelve)
  • 1 db tojás
  • bors
  • pirospaprika
  • őrölt kömény
  • majoránna
  • olaj
  • szezámmag
  • zsemlemorzsa

A paradicsomszószhoz:

  • 50 dkg finom passzírozott paradicsom (üveges)
  • 40 dkg gomba (szeletelve)
  • 1 hagyma (reszelve)
  • 2 gerezd fokhagyma (reszelve)
  • cukor
  • babérlevél
  • bazsalikom
  • oregánó, bors, zeller levél
  • olaj

A körethez:

  • héjában főtt burgonya

Elkészítés:

A hozzávalókból összekeverem a fasírtot, és kisebb golyókat formázok, majd fele-fele arányban elkevert szezámmagos zsemlemorzsában megforgatom, és olajban kisütöm.

A szószhoz a hagymákat olajon megdinsztelem, majd a szeletelt gombával is összekeverem, sózom, fűszerezem, és addig párolom, amíg a levét elveszti. Ezután hozzáöntöm a passzírozott paradicsompürét, kevergetve pár percig forralom, és kész is van.

A körethez a burgonyát héjában megfőzöm, megpucolom, nagyobb darabokra vágom, és olajon egy kicsit megpirítom.

Megjegyzés:

A receptet és a fotót Ekesandi küldte. Köszönjük!

Forrás: Fasírtgolyók gombás paradicsomszósszal Recept képpel – Mindmegette.hu – Receptek.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


281. honismereti rejtvényjáték – 2012.10.28

A HEGYVIDÉKI TRIANON TÁRSASÁG és a BOCSKAI RÁDIÓ
281. honismereti rejtvényjátéka. 2012. október 28.

 

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

KÖZÉP-EURÓPAI  idő szerint, vasárnap 20-23 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Evangélikus felekezet 2012. október 28.-i adása

Evangélikus felekezet 2012. október 28.-i adása. Igét hirdet Tamásy Éva evangélikus lelkipásztor.

 

[mp3-jplayer tracks=”2012.10.28.-i Evangélikus adás@/Evangelikus/2012-10-28_Evangelikus_felora.mp3″ width=”100%” mods=”y” height=”50px”]

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Október 22 és 28 között névnapjukat ünnepelték

A héten a következők ünnepelték névnapjukat:

Október 22. ElődSzalómeKordélia
Október 23. GyöngyvérJánosGyöngyi
Október 24. SalamonAntal
Október 25. BlankaBiankaMór
Október 26. DömötörArmandÖrs
Október 27. SzabinaAntonietta
Október 28. SimonSzimonettaSzimónaJúdásTádé

A Bocskai Rádió szerkesztői sok boldogságot kíván a  névnaposoknak. Hallgassátok meg vasárnap du. 4 órától.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


1636. október 28-án megalapították Amerika első egyetemét

Harvard College
Harvard College
376 éve  1636. október 28-án Camridge-ben,  Massachusetts államban, megalapították Amerika első egyetemét, amelyet később Harvard College-nak neveztek el.

1639. március 13-án nevezték el John Harvard puritán teológusról aki erre a főiskolára hagyta hatalmas magánkönyvtárát és örökölt vagyonának felét. A Harvard College az újonnan alapított Cambridge első épülete volt, ezzel tették le a ma is meghatározó szerepű Harvard Egyetem alapjait.

Forrás: ezen a napon.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Békemenet: sok határon túli is részt vett rajta

Forrás: Lánchíd Rádió
2012. október 24., szerda 08:54 Nyomtatás

„A lélekazonosság szavak nélkül megérteti egymással azokat, akik egymás mellett sétálnak.”

Nagy számban jelentek meg határon túli magyarok a keddi békemeneten – mondta a Lánchíd Rádiónak a Civil Összefogás Fórum alapító szóvivője. Csizmadia László kifejtette: a lélekazonosság szavak nélkül megérteti egymással azokat, akik egymás mellett sétálnak. Kifejtette: nem lehet eltűrni, hogy pártpolitikai érdekek mentén Brüsszel megsértse hazánk szuverenitását. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon színre lépésével kapcsolatban Csizmadia László elmondta: itt ismét csalás és megvezetés áll a háttérben.

Forrás: Békemenet: sok határon túli is részt vett rajta.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A téli időszámítás kezdete

2012. október 28. – Óraállítás. A téli időszámítás kezdete.

Magyarországon 1980 óta október utolsó vasárnapján hajnali 3-kor 2-re állítjuk az órákat. Az óraátállítás célja az volt, hogy a nappalok minél jobban egybeessenek az emberek megszokott ébrenléti idejével, ami átlagosan reggel héttől este tízig tart. Az óraátállítás először 1976-ban, három évvel az első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A lépést azzal indokolták, hogy az akcióval 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia megtakarítás érhető el. A nyári-téli időszámítást jelenleg egy kormányrendelet szabályozza, amelyet az Unió tagállamaiban érvényes szabályhoz igazítottak. A nyári időszámítás minden év március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart. A vélemények ma már megoszlanak a téli-nyári időszámítás kapcsán, mivel energiafogyasztási szokásaink nagymértékben megváltoztak. A legújabb számítások szerint már nem lehet az óraátállítással energiát megtakarítani.

Forrás: ezen a napon.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Halottak napjára…

Október vége van. Ezekben a napokban elhunyt szeretteinkre, barátainkra, ismerőseinkre  gondolunk. Nálunk, Magyarországon Mindszentek  ünnepe és Halottak napja van.

Emlékezzünk csendesen. A mai felszínes  tiritarka világba szeretnénk némi értéket becsempészni. Ezért a vigyorgó Halloween töklámpások, repülő boszorkányok, bugris bábok helyett inkább saját, hagyományos megemlékezéseinkről kell szólnunk.

Mindszentek ünnepének és a halottak napjának alapjául a katolikus tan szolgál, miszerint az élők és holtak közösséget alkotnak.

Halottak napjának  november 2-ának előestéjén mécseseket, gyertyákat gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére.

Ez a nap a magyar embernek az emlékezést, az elmúlás fájdalmát jelenti,  csendes könnyeket és a hitet, hogy szeretteink velünk maradnak addig, amíg gondolunk rájuk. Azt gondoljuk, hogy értelmetlen ezt a napot zajos, lepedőbe burkolt rémek viháncolásával, villogó töklámpásokkal meggyalázni. Hagyjuk meg ezt a napot szeretteinknek, akikkel már csak gondolatban lehetünk együtt.

Ady Endrét idézve:

 „Oh, hányszor kell a sírra néznünk, hogy vigasztaljuk önmagunk…

Dobjuk el a tettető álcát: ma ünnep van, ma sírhatunk!….”

 

November elsejét szenteli az egyház a halottak tiszteletére. Az egész magyar nyelvterületen szokás ilyenkor a sírok megtisztítása,, virággal díszítése, valamint halottaink lelki üdvéért gyertyát gyújtani. Néphitünk szerint ilyenkor hazalátogatnak halottaink.

Ez a nap a „lelkek emlékezete” . Az ünneplés és a gyász napja, amikor a néma könnyektől a hangos zokogásik utat törhet magának az emlékezés, a fájdalom. Elég időt szentelünk e életünkben szeretteinkre?  Gondolom mindenki fejében megfordul  a sír előtt az a gondolat, hogy milyen rövid az élet.

Halottak napja.

E nap arra is rávezethet minket, hogy az élet „túléli”  a halált.

Ezen a napon mindenki találkozik valahogy a halállal. Találkozik a gyermek, aki legtöbbször csak azt a számára izgalmas és játékos eseményt veszi észre, hogy gyertyákat kell gyújtani a síroknál.

Találkozik a fiatal, aki közömbösen és unottan van jelen, de valami fojtogatót is érez a levegőben, hiszen  ilyenkor illetlen  hangoskodni a temetőben.

Találkozik az élete delén túl lévő ember, aki elveszett hozzátartozóit idézi fel.

És találkozik az idős ember, aki egyre közelebb érzi magához a halál jeges leheletét.

A „legnagyobb magyar” gróf Széchényi István nagycenki nyughelyének bejáratánál olvashatjuk: „ Voltunk mint ti, lesztek, mint mi” .

A komor mondat, mely egy alapvető igazságot fogalmaz meg, jól illik a sírkerthez,  a sírás helyéhez, ahol szembesülünk az elmúlás gondolatával. Halottak napja minden ember számára újra felidézi azt a napot, amikor utolsó útjára kísért egy olyan hozzátartozót, aki közel állt hozzá. Természetes, hogy szomorkodunk egy szerettünk elvesztésén, de ne úgy szomorkodjunk, mint aki nem hisz az örök életben. A mi szomorúságunkba  az örök élet reménye vegyüljön: ha meghalunk is, akkor is örökké az Úrral leszünk. A sír előtt állva az emlékezés pillanatában merjük vigasztalni egymást ezzel a tanítással. Mert mi akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk, és ebből a legfontosabb a földi élet: ne a halál után, hanem még a földi létben mutassuk ki szeretetünket !

Aki  teheti gyújtson gyertyát, és kegyelettel és sok szeretettel emlékezzünk együtt szeretteinkre. Szinte nincsen olyan ember, család aki ne gyászolná valamelyik közeli rokonát, barátját, ismerősét. Égjenek a gyertyák, csendesedjünk el, és gondoljunk elhunytainkra, akik már nem lehetnek velünk…

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq


1877. október 28.-án nyitották meg  a budapesti Nyugati pályaudvart.

135 éve, 1877, október 28-án nyitották meg  a budapesti Nyugati pályaudvart.

Forrás: ezen a napon.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Orbán Viktor történelmet ír vagy a csőd szélén táncol?

Van remény! Vezér Szörényi László évtizedes tapasztalatokkal rendelkező pénzügyi tanácsadó, egy átgondolt koncepciózus tervet sejt a jelenlegi kormányzat döntései mögött. Spekuláció lenne csak az államcsőd elmélete, vagy egy jól kitervelt mesterterv része? Egy biztos, az ellenség az, aki minket fosztogat. Társadalmi összefogást szuggerálva és felelősséget szétosztva nyerhetünk csak az elnyomással szemben.

Forrás: Orbán Viktor történelmet ír vagy a csőd szélén táncol? – Vezér Szörényi László, Jakab István műsor 2012-01-20.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Elképesztően sikeres a zöldtea a rák ellen

Elképesztően sikeres a zöldtea a rák ellen

Forrás: MTI 2012. október 25.

Több tízezer kínai nőt követtek nyomon több mint egy évtizedig kanadai kutatók, akik kimutatták, hogy a zöldteát rendszeresen fogyasztók között kisebb volt a bél-, a gyomor- és a torokrák kockázata.

A nashville-i Vanderbilt Egyetem orvosi karának kutatói 69 ezer kínai nőt vontak be 11 évig tartó követéses vizsgálatukba, amelynek eredményét az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban tették közzé.

E szerint azoknál a nőknél, akik hetente legalább háromszor ittak zöldteát, 14 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki emésztőrendszeri rák a követés alatt.Összefügg az egészség és a zöldtea

Korábbi tanulmányok eltérő eredményre jutottak azzal kapcsolatban, hogy az antioxidánsokat nagy mennyiségben tartalmazó zöldtea fogyasztása csökkenti-e a rák kifejlődésének kockázatát.

Wei Zheng epidemiológus, a mostani tanulmány vezetője úgy véli, hogy nagyméretű követéses vizsgálatuk egyértelmű összefüggést mutatott a zöldtea rendszeres fogyasztása és a vastagbél-, gyomor-, valamint nyelőcsőrák kisebb kockázata között.

A kutatók adatokat gyűjtöttek a résztvevők étrendjéről, szokásairól, arról, hogy dohányoztak-e, mennyi alkoholt fogyasztottak, mennyit mozogtak, mekkora volt testsúlyuk és milyen betegségeik voltak. Eredményükre mindezen tényezőket figyelembe véve jutottak.

Forrás: Elképesztően sikeres a zöldtea a rák ellen.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


1886. 10. 28.-án avatták fel a Szabadság szobrot New Yorkban

Szabadság szobor – New York

126 éve avatták fel a Szabadság szobrot New Yorkban.

Az alkotás azóta  is az USA és a szabadság jelképe. A francia nép adományozta Amerikának 1884-ben Párizsban, ahol azóta is látható kicsinyített másolata. Szétszedték és hajóval szállították mai helyére. Csigalépcső vezet a koronába és a fáklyába. A korona 7 ága a világ 7 nagy tengerét jelképezi.

Forrás: ezen a napon.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Reklám

Kövess Minket

12,426FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,260SubscribersSubscribe