Ki a mezőre ballagok,
Hol fű között virág terem,
Virágok, szép virágaim,
Be kedvesek vagytok nekem!
Ha látom, mintha lyányt látnék,
Szivem reszket, keblem dagad. –
Siromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.
Hol fű között virág terem,
Virágok, szép virágaim,
Be kedvesek vagytok nekem!
Ha látom, mintha lyányt látnék,
Szivem reszket, keblem dagad. –
Siromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.
Leűlök a virág mellé,
És elbeszélgetek vele.
Szerelmet is vallok neki,
S megkérdem: engem szeret-e?
Nem szól, de úgy hiszem, hogy ért,
Hogy érti jól szavaimat. –
Siromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.
És elbeszélgetek vele.
Szerelmet is vallok neki,
S megkérdem: engem szeret-e?
Nem szól, de úgy hiszem, hogy ért,
Hogy érti jól szavaimat. –
Siromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.
S ki tudja: az illat vajon
Nem a virág beszéde-e?
Csakhogy nem értjük, nem hat át
Testünkön lelkünk fülibe;
Szagolja csak s nem hallja meg
A test e szellemhangokat. –
Siromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.
Nem a virág beszéde-e?
Csakhogy nem értjük, nem hat át
Testünkön lelkünk fülibe;
Szagolja csak s nem hallja meg
A test e szellemhangokat. –
Siromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.
Igen, az illat a virág
Beszéde, annak dala ez,
S ha lényem durvább része a
Sírban rólam lefejledez:
Nem szagolom többé, hanem
Hallom majd e szép dalokat. –
Siromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.
Beszéde, annak dala ez,
S ha lényem durvább része a
Sírban rólam lefejledez:
Nem szagolom többé, hanem
Hallom majd e szép dalokat. –
Siromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.
Virágillat, virág dala,
Te lész majd ott bölcsődalom,
Melynek lágy zengedelminél
Tavaszonként elaluszom,
S következendő tavaszig
Lelkem szép álmakkal mulat. –
Siromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.
Te lész majd ott bölcsődalom,
Melynek lágy zengedelminél
Tavaszonként elaluszom,
S következendő tavaszig
Lelkem szép álmakkal mulat. –
Siromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.
Pest, 1847. április
Pipacs A KEDVENC VIRÁGOM.
Mindíg a pipacs volt a kedvenc virágom
Mindíg élvezettel néztem, nyílását vártam
Kerestem, ha az út szélen nem volt, a búzatáblában
De most, hogy a ruszki jött, és muszáj a piros
Szeretni a pipacsot, szívem mondja. Főleg ha piros, tilos.
Nem értettem ezt gyerekkoromban
Hamar felnőttem, részt vettem a forradalomban
Nem vágytam többé a búza arany-tengerébe úszva
Hogy pipacs is legyen sok, piros, mert megutáltatta velem a muszka.
Amikor minden pirosra vált hazámban itt
Majdnem piros lett az egész világ is
Piros a föld, piros az ég alja
Piros volt a felhő is, ami a napot takarta.
Piros lett a hold, az ég végtelen sötétségen
Piros lett a csillag, lent is, és fent az égben
Piros lett a fehér párna, a szűz ruhája
Piros volt a katona csizmája, hisz útját a vérünkben járta.
Mindazok a színek, kékek, sárgák, zöldek, mind amik eddig szépek voltak
Pirosak lettek most,örömet nem hoztak
A kék ibolya, kéknefelejcs, kökény
Hogy képzelhetnék, hogy belőlük is vörös lesz az újra festett kép.
Ha piros a hölgy ajka a rúzstól
Más az, mint mikor a becsületes ember arca vörös a pofontól
Árpád és a hét vezér vére piros volt, mikor esküt tettek
Ne fenyegessük őket és eddigi őseinket,hogy ők is vörösek lesznek.
A kutyából jól tudjuk nem lesz szalonna
A piros pipacs nem lesz a vörös alapja
A piros csillagnak nem lesz otthona
A becsületes magyar kalapja.
És ha lesznek is olyanok, kik köpönyeget forgatva
Vöröset látnak, vöröset imádnak, vöröset mindannyiunknak kínálnak
Vörös a kezük, mert sokat megdádáztak
Vörös is, mert sokat kínzás után a másvilágra dobáltak.
Megszünt ez már, szabad Magyarország
Nőhet a pipacs, pirulhat a határ
Nőhet, ringhat a búzamező arany tengerében
Itt-ott egy búzavirág is mellé nőhet színes kékségében.
Könnyeink, csókjaink a vörös vért felmosták
Pipacs A KEDVENC VIRÁGOM.