Minden második romániai alkalmazott fél attól, hogy gazdasági válság fogja kísérni a COVID-19 járványt, és egynegyedüknek nincs félretett pénzük arra az esetre, ha állás nélkül maradnának – derül ki a BestJobs álláskereső portál felméréséből.

Aggódik az emberek többsége, tartanak tőle, hogy világválság követi a vírust. Képünk illusztráció • Fotó: Erdély Bálint Előd

A megkérdezettek 31,3 százaléka fél attól, hogy elkapja az új koronavírust, és 11,2 százalékuk lehetségesnek tartja, hogy a következő időszakban elveszíti munkahelyét.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A kérdőívet kitöltő munkavállalók 43 százaléka attól tart, hogy az új koronavírus okozta válság érinteni fogja munkaadóját.

45,7 százalékuk úgy véli, hogy ebben az esetben nehezen, 20,6 százalék pedig úgy, hogy nagyon nehezen találna új állást.

A felmérésben részt vevő munkaadók 53,3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a koronavírus-járvány romániai súlyosbodása esetén is van terve a vállalkozása életben tartására. 60 százalékuk azt állította, hogy egyelőre nem érintette negatívan cégüket a járvány.

A munkáltatók egyik fő problémája jelenleg, hogy az alkalmazottak félnek kapcsolatba lépni a kliensekkel (20%), és bizonyos termékeknek megnőtt az ára (6,6%).

Az alkalmazottak 24,9 százaléka nyilatkozott úgy, hogy még egy hónapra elegendő félretett pénze sincs arra az esetre, ha elveszítené munkahelyét.

21,1 százalék azt mondta, hogy maximum három hónapig tud élni a félretett pénzéből, 10 százalékuknak pedig hat hónapra elegendő pénztartalékuk van.

Egy évre elegendő félretett pénze mindössze az alkalmazottak 7,4 százalékának van.

A megkérdezettek 47,9 százaléka számolt be arról, hogy a cég, ahol dolgoznak, védőmaszkokkal, kézfertőtlenítővel látta el alkalmazottait, és 40,30 százalékuk szerint a munkahelyükön többször végeznek fertőtlenítést.

A felmérés szerint a romániai alkalmazottak 82,8 százaléka nagyon gyakran fertőtleníti kezeit a koronavírus megjelenése óta, 75,9 százalék azt mondta, hogy igyekszik elkerülni a zsúfolt helyeket, 67,4 százalék pedig egyáltalán nem érint meg másokat (kerüli a kézfogást stb).

49,8 százalék kerüli a tömegközlekedési eszközöket, 13,4 százalék pedig állandóan maszkot visel, ha közterületre kell mennie.

Ugyanakkor az alkalmazottak 28,4 százaléka vallotta azt, hogy ha hosszabb időre szünetel az oktatás, nincs, akire bízzák gyermeküket.

A BestJobs 2020. március 9-e és 16-a között végezte el felmérését egy 1262 főből és 244 kis- közép- és nagyvállalkozásból álló mintán.

(Székelyhon)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.