Egri Bikavér kollekció
Egri Bikavér kollekció

Színpompás felvonulás, vásári forgatag és kulturális programok szerepelnek az idei Egri Szüreti Napok programján pénteken és szombaton. A rendezvénynek különös aktualitást ad, hogy éppen száz éve, 1912-ben írta le először az Egri Bikavér készítési eljárását Grőber Jenő helyi borász.

Tarsoly József egri hegybíró az MTI-nek elmondta: ugyan legenda szerint a bikavér elnevezés az 1552-es sikeres egri várvédelemhez kötődik, mert a támadó törökök azt gondolták, hogy az egri vitézek bátorságát a bika vérének fogyasztása acélozza meg, ám az igazság más. A középkorban ugyanis csak fehérbort termeltek Egerben, a vörös fajtákat pedig később a rácok honosították meg a városban, vagyis a várvédő vitézek nem ihattak mélybordó vörösbort. Sőt, a vörösbor később is inkább piros vagy világos bordó volt és csak a modern borászati eljárások nyomán alakultak ki a ma ismert árnyalatok.

Nem utolsó sorban Grőber Jenőnek (1869-1941) köszönhetően, aki úttörő eljárásokat honosított meg a borvidéken. A nevéhez fűződik a fajborok elkülönített érlelése, az, hogy a különböző szőlőfajták szüretelésére más-más időpontban történik, valamint ő tette jellemzővé a fahordós érlelést is. Addig ugyanis többségében olcsóbb kádakban és üvegballonokban tárolták a bort.

Tovább itt olvashatja: Élet + Stílus: Százéves az Egri Bikavér receptje – HVG.hu.

Reklám
Tas J Nadas, Esq




SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.