Történelmi nap közeleg a magyar-török energetikai együttműködésben április elsején, ugyanis megkezdődik a földgáz szállítása Törökországból Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter kiemelte, a szerződés értelmében a következő hónapokban 275 millió köbméter földgáz érkezik, ezzel néhány napon belül Magyarország lesz az első olyan, Törökországgal nem szomszédos ország, ahova Törökország földgázt exportál. Törökország eddig is fontos szerepet játszott a magyar energiaellátás biztonságban, de ezidáig csak tranzitútvonalként, mostantól azonban már forrásországként is – emlékeztetett a miniszter.

Szorosabbra fűzzük az együttműködésünket a nukleáris energia területén is, hiszen a hamarosan működésbe lépő új törökországi atomerőmű az új paksi erőművel azonos technológiával épül. Így a török építkezés során nyújtott tapasztalatok is a segítségünkre lesznek. Egyúttal pedig török szakértők segítik majd magyar kollégáikat a hosszú gyártási idejű eszközök műszaki ellenőrzésében is

-fogalmazott Szijjártó Péter közösségi oldalán.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


(Pesti Srácok)

Borítókép: Egy török technikus megy gázvezetékek előtt a török Botas állami gázvezeték-üzemeltető vállalat szivattyútelepén a Blue Stream (Kék Áramlat) gázvezeték felavatása elõtt az észak-törökországi Samsun kikötőváros közelében levő faluban, Durusuban 2005. november 17-én. Fotó: EPA/Kerim Okten



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.