A 70. Clevelandi Cserkésznap szeptember 6-án, vasárnap egész napos programmal várja a közösséget a German Central Parkban, Parma városában. A kapuk délelőtt 10 órakor nyílnak, 10:30-kor zászlófelvonással kezdődik az ünnepi program, majd 11 órakor katolikus és protestáns istentiszteletet tartanak. Déli 12 órától megnyílnak a konyhák, ahol többek között paprikás csirke, töltött káposzta, kolbász, lángos, kürtőskalács és más magyar finomságok várják a vendégeket. Délután 2 és 5 óra között cserkész- és gyermekprogramok, néptánc, kézműves foglalkozások és ügyességi versenyek lesznek, 2:30-kor vadon élő állatok bemutatója kezdődik, 3:30-kor pedig jubileumi nagycsoportkép készül drónfelvétellel a clevelandi magyar cserkészekről. A nap folyamán a Harmónia, a Fészer zenekar és Walt Mahovlich szolgáltatják az élőzenét, este pedig 6 órától nyitott táncház és közös tánc zárja a programot. A rendezvény este 8 óráig tart, és külön kiállítással is megemlékeznek a clevelandi magyar cserkészet fennállásának 75. évfordulójáról.
A Bocskai Rádió szeptember 6-án, vasárnap élőben, a Cserkésznap helyszínéről jelentkezik! 🎙️📻
Tartsanak velünk a nap folyamán: helyszíni riportokkal, villáminterjúkkal, cserkészekkel és a clevelandi magyar közösség tagjaival hozzuk közelebb Önökhöz a Cserkésznap hangulatát.
A szerkesztők fenntartják a műsorváltoztatás jogát.
Szerkesztők: Csajka Tamás, Dorgay Zsófia, Veres Sándor
Technikai és műsorigazgató: Molnár Zsolt
🌐 Kövessék további tartalmainkat:
📻 https://www.bocskairadio.org/
📲 https://www.facebook.com/BocskaiRadio
🎥 https://www.youtube.com/user/bocskairadio

























