Tálas Tünde

Tálas Tünde két éve volt a magyarországi Kőrösi Csoma Sándor program clevelandi ösztöndíjasa. Hat hónapi tartózkodási ideje alatt a Bocskai Rádió lelkes önkéntes csapatának is termékeny tagja volt. Legnagyobb örömünkre egyik itteni elképzelése került megvalósításra Budapesten és kerül egyre nagyobb rivaldafénybe mondhatjuk világszerte.

A Forradalom Lánya című könyvet, amely Hargitai Péter Floridában élő, Magyarországról 1956-ban menekülő költő, író tollából származik, karácsonyi ajándékként kapta. Természetesen rögtön el is olvasta és elmondása szerint “Soha életembe a tanulmányaim alatt nem sikerült ennyire közel kerülnöm a ”pesti srácokhoz”. Ami nem sikerült a történelemkönyveknek, s történelemtanáraimnak, az sikerült Hargitai Péternek, s ezért nagyon hálás vagyok neki. Nem keresem a magyarázatot arra, hogy ez miért pont Amerikában, s Clevelandben történt meg velem, hiszen ésszerűbb lett volna ha korábban megélem ezt az élményt hazámban, de az ésszerűséget az élet gyakran felülírja. Köszönöm az írónak, hogy megkönnyeztetett, hogy átélhettem a Gepárd történetén keresztül a ”pesti srácok” küzdelmeit, s az akkori Magyarország küzdelmét az elnyomó hatalommal szemben. “

Ezek a gondolatok lettek tervei megvalósításának mozgatórugói. Ami akkor egy könyv volt, mára egy díjnyertes dokumentumfilmmé érett.

Erről beszélgettünk Tündével egy telefonos interjúban, ahol bővebben elmondhatta miként sikerült összehozni ebből az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharcot regény formájában bemutató könyvből egy dokumentumfilmet.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Ebben az interjúban arról is beszélt, hogy “a regény cselekménye animációban kel életre. Animációs jelenetek szövik át a filmet és életre hívják a történelmet. Ez a dokumentumfilm időtálló és ma is időszerű, szerkezetileg újszerű, eredeti zenei felvételek gazdagítják, és személyes történelmi motívumok, melyek ma is viszonzásra találnak a világ bármely részén “.

A Forradalom lánya 53 perces dokumentumfilm a Hollywood International Independent Documentary Recognition Awards “Best Foreign-language Feature Documentary” és “Best Director of a Foreign Documentary” elismerését kapta 2017. júliusban.

Jelenleg A forradalom lánya című regénynek a rádiójáték változatán dolgoznak. A rádiójáték 10×24 perces sorozatból áll, amelyet a Bocskai Rádió hallgatói is hallhatnak a közeljövőben.

A november végén megrendezésre kerülő Magyar Kongresszuson ez a dokumentumfilm bemutatásra kerül, amelyen személyesen az író, Hargitai Péter is jelen lesz.

 



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.