Először megjelent a NOE Levelek 2024/6. online számában 38-40 oldalakon.
Két és fél éve élünk az Egyesült Államok keleti partján, New Jersey állam Denville nevű kisvárosában, az idei lesz tehát a harmadik tengerentúli karácsonyunk. Amikor kiderült, hogy a karácsonyi dekoráció otthon maradt, először elszomorodtam, mert mindig is fontosak voltak számomra ezek a díszek, köztük több gyermekkorival. Aztán eszembe jutott: nem ez lesz az első karácsonyi újrakezdés az életemben. Elsőéves egyetemistaként család nélküli ünnepeltem; édesanyám korai halála után sokáig csonkának éreztem a karácsonyt; férjhez menésem és gyermekeim születése után is új fejezet kezdődött, aztán jött a Covid-járvány nagyszülők nélküli ünneplésekkel… Volt ennél sokkal rosszabb is, gondoltam s elkezdtem kíváncsi lenni az itteni karácsonyra.
Amerikai szokások
Nem magyar ismerőseim erősen tiltakoztak, amikor megkérdeztem őket arról az otthon elterjedt nézetről, hogy az amerikaiak számára fontosabb családi ünnep a Hálaadás, mint a karácsony, ahol kevésbé a lelki szempontok, inkább az ajándékozás és a fogyasztás áll középpontban. Kutatásokkal és személyes beszámolókkal támasztották alá, hogy bár valóban vannak baráti karácsonyi partik és ajándékozás is, de a karácsony Amerikában is a családdal való együttlét, a baráti találkozások, a rászorulók szolgálata és a misék, illetve istentiszteletek ideje – utóbbi persze csak a vallásosak számára, ahogy otthon is. Hozzá kell tennem, ezen ismerőseim jól szituált, főleg európai gyökerekkel (is) bíró, többségében keresztény, kisgyermekes családok. Ugyanakkor az sem tűnik igaznak, hogy az amerikai tévé- és moziműsorok szirupos karácsonyi filmjei hangulatában telne itt az ünnep. A valóság földhözragadtabb, a valódi hangulatot itt sem a filmek vagy az ajándékboltok hozzák meg – annak ellenére sem, hogy amint lejárt a Hálaadás, beindul a „Holiday Season”, amit egyébként ugyanolyan idegesítőnek sőt ünneprontónak érzek itt is, mint otthon.
Eleinte még élt bennem a vágy, hogy New Yorkba látogassunk a hangulatos fényekért és a 90 éves Rockefeller Központ előtti óriási karácsonyfáért, de az első évben végül csak január legelején sikerült, aminek hatása nyilván nem ért fel a vágyott adventi sétáva. Viszont Yorkban élő magyar barátaink megnyugtattak: korábban sem biztos, hogy elkápráztatott volna el a város; valószínűleg akkor is zavart volna az utcákon áradó tömeg és a csillogáson keresztül is érezhető üres fogyasztás-orientáltság. Az üzletek rogyadoznak a karácsonyi áruktól, meghosszabbítják nyitvatartásukat; van, amelyik be sem zár az utolsó három napban; mindenfelé negédes karácsonyi popdalokat hallani, és persze tart a „Black Friday”-szerű őrület is: állítólag vannak, akik este az üzletek ajtajánál virrasztanak, hogy elsők legyenek a nyitásnál. Tavaly már nem is vágytam rá, idén pedig biztosan kihagyjuk. Valószínűleg sokkal inkább érdemes lesz sétálgatni a kisvárosunkban, mert bár ott is nagyon korán kikerül az utcára a városi karácsonyfa és a legtöbb ház udvarát is feldíszítik, de ezek valóban az ünnepi hangulatról, mintsem a fogyasztásról szólnak. (A jó ízlés persze más kérdés.) Amerikai szomszédaink már Hálaadás után feldíszítik a karácsonyfát, és gyűjtögetik alája az ajándékokat, majd december 24-én Mikulás (Santa Claus) elhozza a többit.
Magyar hagyományok
Magyar ismerőseimet kérdezve megtudtam: bár néhány amerikai szokást átvettek, karácsonyuk még mindig sokkal inkább hasonlít az otthonira. Például csak kevesen vették át a korai fadíszítési szokást; s ők is sokkal inkább praktikus okokból, mintsem meggyőződésből; a többség maradt a december 6-i Mikulásnál és a december 24-i Angyalnál, Jézuskánál. Mi is megbeszéltük: bár Amerikában is valóban „ahány ház, annyi szokás”, hiszen rengeteg különböző nemzetiségű és vallású ember él egymás mellett, éppen azért megtartjuk a saját magyar szokásainkat. Egy magyar édesanya mesélte: az itt született gyerekei kérésére egyszer ők is feldíszítették a karácsonyfát advent második hetében, de mire eljött az ünnep, valahogy elveszett a varázsa, ezért ők is maradtak a magyar hagyományoknál, de szokás lett náluk is, hogy 25-én reggel a gyerekek kapnak egy kis csokit vagy jelképes ajándékot a kikészített zoknikba.
Ahogy a passaic-i Szent István templomi magyar közösség egyik itt született tagja fogalmazott: „Gyerekeink számára fontos hangsúlyozni saját szokásaink különleges szépségét és hitünkhöz kapcsolódó igazságait. Például azt, hogy Mikulás nem a rénszarvasokkal közlekedő lappföldi Santa Claus, hanem a valódi Myrában élt Szent Miklós püspök, és úgy is néz ki. A karácsony pedig a valódi megváltónk, Jézus születéséről és e csoda újraéléséről szól.” Így gondolja ezt a közösség döntő többsége is, akikkel sok tekintetben szorosabban készültünk együtt a karácsonyra, mint otthon szoktunk, ugyanakkor a nagy távolságok miatt ez rengeteg logisztikát, szervezést és emiatt fokozott rugalmasságot igényelt, ami nem mindig emelte az ünnepi hangulatot, és persze nem mindig tudta pótolni a nagycsalád hiányát.
Közösségi készülődés
A Mikulás nemcsak a magyar családokhoz érkezik meg december 6-án, hanem a magyar közösségekhez is: a hétvégi magyar iskolákba, a cserkészekhez és/vagy a templomokba, általában valamilyen műsorral egybekötött ünnepség keretében, Szent Miklósként, püspöki ruhában, angyalok és krampuszok kíséretében, ajándékokkal.
Az adventi előkészületekhez Amerikában is hozzátartozik a helyi kézműves vásárok felkeresése, de a hívő magyarok között jóval nagyobb hangsúlyt kap a magyar közösség programjain való részvétel: az említett Mikulás-programon túl a rorate misék – amiket a nagy távolságok miatt nem könnyű megtartani, ezért általában csak hétvégén vannak, ha egyáltalán –, a közösségi karácsonyi ebédek és műsorok (pásztorjáték, vigília, stb.) illetve a betlehemezés, amit a cserkészek szerveznek, a helyi közösség családjait néhány délutánon át meglátogatva – a távolságok miatt szülői segítséggel. Mindezek szerepe túlmutat a népi hagyományőrzésen: egyrészt a családok többségének távol élnek a rokonai, így a közös eseményekkel a családi együttléteket is pótolják; de ugyanilyen pótló szerepe van a baráti összejöveteleknek is, amivel a karácsony és a szilveszter közötti időszak szokott telni. A templomi ebédeknek és a betlehemezésnek célja a pénzgyűjtés is, ugyanis ezek az egyházi és civil szervezetek teljesen önellátóak, semmilyen állami támogatást nem kapnak.
Otthoni ráhangolódás
A legnagyobb kihívást az adventi koszorú, a fenyőfa, a karácsonyi díszek és ételek hozzávalóinak beszerzése jelentette. Klasszikus adventi koszorú és hozzávaló gyertya egyszerűen nem kapható, csak a bejárati ajtókra és középületekre akasztható óriási méretűek, így végül nekünk is ilyenünk volt (nem az ajtón, hanem a nappalinkban), rajta nagy gyertyákkal. A fa beszerzése már sokkal simábban ment: boltban itt nem kapható, utcai árusítás sincs, de a farmokon még advent második felében is nagy a kínálat. Az adventi naptár és a karácsonyfa díszek viszont ismét sok fejfájást okoztak: a bevásárlóközpontokban kizárólag bóvli minőségűeket találtunk, és bár a vevők egy része azokat is rendkívül lelkesen túrta és vásárolta fel, mi gyakorlatilag üres kézzel jöttünk el, és megfogadtuk barátaink (akkor még furcsának tűnő) tanácsát: ezeket is online érdemes megrendelni. Az eredmény egészen elfogadható lett; igaz, időrabló böngészés révén. De legalább a következő évben már nem kellett ezzel foglalkozni.
Ami a karácsonyi menüt illeti, itt is változó a magyarok körében, de azért sok közös fogás is felfedezhető. A Magyarországon jellemző halászlét vagy rántott halat itt kevesen fogyasztják; van, ahol borleves vagy húsleves, illetve sültek (főként szárnyas, jellemzően kacsa, néhol csirke vagy pulyka, esetleg disznókaraj) kerül a karácsonyi asztalra. A töltött- vagy székelykáposzta viszont gyakran része az ünnepi menünek, különösen az erdélyi származású magyaroknál, de legtöbben nem szentestén, hanem karácsony első napján fogyasztják (ahogy gyerekkorunkban mi is). A sütemények közül itt is legnépszerűbb a mézeskalács és a diós-mákos bejgli (ritkábban kalács), de sok helyen készül zserbó, pozsonyi kifli, vaníliás patkó is. A mák és dió beszerzése csak elsőre tűnt kihívásnak; később kiderült, hogy minden magyar vásáron lehet készen venni bejglit – ha közösségi vásárról van szó, akkor ezek közösségi munkában készülnek és fontos bevételét jelentenek a magyar szervezetek számára –, illetve dió és mák minden magyar/európai boltban kapható. De csak európai lisztet és élesztőt érdemes venni annak, aki kalácsot szeretne sütni.
Az adventi készülődés és a karácsonyi ünnepek valódi átélése az amerikai magyar családok és templomi közösségek számára a sajátos fizikai körülmények (távolságok) miatt nem kevés kihívásba ütközik, de összességében sokkal inkább hasonlít az otthon megszokott magyar karácsonyokra, mint bármely más nemzet ünnepére.
Antal-Ferencz Ildikó
Először megjelent a NOE Levelek 2024/6. online számában 38-40 oldalakon.
A cikkben szereplő képeket a szerző, Antal-Ferencz Ildikó készítette.
