„A diaszpóra magyarságát támogató programok nemcsak a közösségek megmaradását, hanem azok megerősödését is szolgálják” – hangsúlyozta Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. A Bocskai Rádiónak adott interjújában a Kőrösi Csoma Sándor Program (KCSP) állt a középpontban, de szó esett a Petőfi Sándor Programról (PSP), az ösztöndíjas rendszer fejlesztéséről, valamint a dél-amerikai magyar közösségek helyzetéről is.

A 2013 óta működő Kőrösi Csoma Sándor Program célja, hogy ösztöndíjasok segítsék a diaszpórában élő magyar közösségek munkáját. A kilenc hónapos működés alatt a fiatalok főként a következő területen segítenek: cserkészet, néptánc-népzene, hétvégi magyar iskolák, valamint közösségszervezés. Az északi féltekén – elsősorban az Egyesült Államokban, Kanadában és Nyugat-Európában – szolgálatot teljesítő ösztöndíjasok a napokban tértek haza, de július 6-án már lezárult a 2025-2026-os évfolyam toborzása is. A KCSP és PSP keretében a következő hetekben összesen 155 ösztöndíjast választanak ki. Az államtitkárság munkatársainak vélhetően nem lesz egyszerű dolga, mivel rendkívül nagy érdeklődés övezte a pályázatot, kétszeres túljelentkezés történt.
A szervezők úgy tapasztalják, évről évre tudatosabbak a diaszpóra és szórványközösségek fogadó szervezetei is: a mentorok jobban átgondolják, mire van szükségük, gyakran több szervezet összefog egy ösztöndíjasért. A program adminisztrációja is sokat fejlődött: a jelentkezés és értékelés már teljes egészében digitális felületen történik.
Dr. Szilágyi Péter elmondta: az ösztöndíjasok megbízható, stabil segítséget jelentettek a közösségeknek, legyen szó táncospárokról, cserkészvezetőkről vagy tanítókról. Sok helyen újraindult a közösségi élet, erősödtek a tánccsoportok, és korábban nem látott programok jöttek létre. A program nemcsak a magyar kultúra és nyelv ápolását segíti világszerte, hanem hidat képez a magyarországi fiatalok és a külhoni közösségek között. A cél, hogy ez a kapcsolat minél több helyen gyümölcsöző, tartós és kölcsönösen építő legyen.
A Kőrösi Csoma Sándor Program (KCSP) nem csupán a magyar diaszpóra közösségeinek támogatását szolgálja, hanem hosszú távon ösztönzi a fiatalok szakmai fejlődését is. Azok az ösztöndíjasok, akik elkötelezetten vesznek részt a programban, gyakran a közigazgatásban vagy a nemzetpolitikában helyezkednek el. Jó példa erre Zsonda Márk esete, aki több alkalommal is teljesített KCSP szolgálatot, jelenleg pedig Buenos Aires közösségi diplomatája.
A dél-amerikai magyar közösségek helyzete jelentősen különbözik az észak-amerikai közösségekétől. Míg Észak-Amerikában folyamatos az utánpótlás, Dél-Amerikában az utolsó nagyobb kivándorlási hullám 1956 után lezárult. A közösségek többgenerációs leszármazottakból állnak, utánpótlásuk csekély, mégis sok helyen élő, működő közösségek találhatók. A legnagyobb magyar közösségek Brazíliában, Argentínában és Uruguayban találhatók, de jelen vannak Chilében, Venezuelában és Paraguayban is. A KCSP ösztöndíjasainak jelenléte ezekben a közösségekben sem elhanyagolható, ellenkezőleg: tevékenységük révén az identitásmegőrzés kézzelfoghatóvá válik.
A nemzetpolitika másik pillére a támogatások rendszere, melynek célja továbbra is az, hogy minden érvényes pályázatban megfogalmazott, magyar közösséget szolgáló tevékenység támogatásban részesüljön, földrajzi vagy szervezeti különbségtétel nélkül. A Bethlen Gábor Alap 2025-ös pályázati ciklusában több mint 200 érvényes pályázat nyert el vissza nem térítendő támogatást. Az összegek 500 ezer és 5 millió forint között mozognak, az átlagos támogatási összeg 2–2,5 millió forint. A támogatások céljai között egyaránt megtalálhatók működési költségek fedezése, programok lebonyolítása és ingatlanfelújítások is. A források folyósítása már megkezdődött, ütemezetten történik a visszaigazolások alapján.
A nyár a találkozások és a közösségi élmények időszaka – ez a nemzetpolitikára is igaz. Helyettes államtitkár úr elmondta, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság több programmal is támogatja a diaszpórában élő fiatalokat. A Rákóczi Szövetség táboraiban általános és középiskolások, egyetemisták, pedagógusok is részt vehetnek – akár olyan távoli országokból is, mint Argentína. A dél-amerikai magyar fiatalok számára egyébként a magyar nyár helyett az adventi időszakban szerveznek táborozási lehetőséget.
A Reconnect Hungary – Birthright Program résztvevői jelenleg is Magyarországon tartózkodnak, míg több dél-amerikai fiatal például a Magyar Táncművészeti Egyetemen vesz részt kéthetes továbbképzésen. A nyári szabadegyetemek – a Tusványos, Gombaszög vagy Kishegyes – pedig lehetőséget biztosítanak arra, hogy külhoni és anyaországi fiatalok közvetlenül találkozzanak egymással és közéleti szereplőkkel.
Az interjú végén Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár külön köszönetet mondott azoknak, akik a diaszpórában önkéntesen végeznek közösségépítő munkát: magyar iskolákat és táborokat szerveznek, táncházakat működtetnek, vagy épp közösségi médiában, rádiók és újságok működése által tartják életben a magyarságot. „Tudom, hogy sok esetben ez nem könnyű. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki ezekért a közösségekért dolgozik, és köszönjük, hogy megőrzik a magyarságot a világ minden táján.”
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!














![Adományok 2026-ra [ RADIOTHON ONLINE FORM ]](https://www.bocskairadio.org/wp-content/uploads/2026/02/adas-2026-25-5-218x150.jpg)








