A magyar labdarúgó-válogatott kétszer is vezetett, végül azonban 2–2-es döntetlent játszott Münchenben a németekkel az Európa-bajnokság F-csoportjának 3. fordulójában. A pontosztozkodás a 2014-es világbajnok számára továbbjutást ért, míg a mieink két ponttal, emelt fővel búcsúznak a tornától.
A magyar labdarúgó-válogatott összesen 50-szer találkozott a Németország, az NSZK vagy az NDK válogatottjával, ebből az ötven meccsből viszont csak egyszer látogatott Münchenbe – 110 évvel ezelőtt, 1911 decemberében 4:1-re győzött. Azt talán túlzás lenne állítani, hogy a mérkőzésen duplázó Schlosser Imre és társai (Sebestyén Béla és Bodnár Sándor talált még a kapuba) példája lebeghetett az Allianz Aréna gyepére futó magyar csapat tagjai előtt, ám az biztos, hogy abban a tudatban léphettek pályára Szalai Ádámék, ha óriási bravúrral nyerni tudnak Münchenben, úgy 110 év múlva is emlegetni fogják a sikert.
A matek ezúttal egyszerűnek ígérkezett – a feladat annál nehezebb volt. Ahhoz, hogy a magyar válogatott a 2016-os Európa-bajnoksághoz hasonlóan ezúttal is a legjobb tizenhat közé kerüljön, meg kell verni a németeket idegenben. Hasonlóra 2004 júniusában volt legutóbb példa – akkor is barátságos meccsen (Torghelle Sándor emlékezetes duplájával). Tétmeccsen pedig akár az egységes Németországról, akár a jogutód- és előd NSZK-ról beszélünk egyszer sem…
Talán tíz perce tartott a bemelegítés, amikor megérkezett a Münchenben napok óta ígért égszakadással felérő esőzés. Az elmúlt hét politikai felhangú hírei miatt azonban nem csak a kisebb zuhatag, hanem kifejezetten ellenséges hangulat is fogadta a mieinket az Allianz Arénában – ami miatt a magyar Himnusz sem mehetett végig zavartalanul.
Az újra és újra felharsanó pfujoló hangokra és füttyszóra a lehető legjobb választ adta a magyar válogatott. Masszív védekezéssel, a német támadókkal, Kimmichkel, Havertzcel vagy épp Sanéval szemben a szabályosság határát súroló, kemény belépőkkel kihúzta az első bő tíz percet. Majd jött a pillanat, amit néhányan csak álmainkban mertünk elképzelni: Sallai Roland a tizenhatos jobb oldalától tökéletes ütemben kanyarította középre a labdát, ahol Hummels és Ginter közül kibújt Szalai Ádám és hét méterről a vetődő Neuer kezei mellett a bal alsó sarokba csúsztatta a labdát! (0–1). A magyar tábor ujjongva ugrott fel, míg az aréna nagyobb része, mintegy 12 ezer német hitetlenkedve halkult el.
Az eső lassan alábbhagyott – legalábbis néhány percre –, nem úgy a német rohamok. A 21. percben Hummels fejelt döngő kapufát, egy perccel később Ginter lőtt öt méterről Gulácsi kezei közé – megköszönhetjük neki.
Az négy nappal korábban, a németek portugálok elleni meccsén is jól látszott, ha a németek kitámadnak, a szárnyvédős rendszerben óriási területek maradnak hátul Gosens és Kimmich mögött. Ezeket egy-egy gyors indítással, kontrákból remekül ki lehet használni. A portugáloknak azonban nem sikerült élni az adódó lehetőségekkel és az első félidő derekán szerzett két öngóljuk megpecsételte a sorsukat.
Érdekes ciklikusság alakult ki a játékban, hol akadt öt perc, amikor a németek a tizenhatos elé szögezték a magyar válogatottat, hol jött egy olyan periódus, ahol a mieink hosszabban meg tudták tartani a labdát, és a remélt kontrahelyzetekből még veszélyeztetni is sikerült. A 35. percben például Szalai Attila iramodhatott meg a teljesen üres bal oldalon, a beadása túl erősre sikerült, hiába érkezett a hosszún Kleinheisler László, utóbbinak esélye sem volt elérni a labdát. A 39. percben Sallai bal alsóba tekeredő lövését védte bravúrral Neuer. Ekkor már ismét ömlött az eső, futballhoz kicsit sem ideális körülményeket teremtve a stadionban. A németeknek a játékrész ezen periódusában nem akadt igazán nagy lehetőségük, a félidő végén Havertz próbálkozott egy lövéssel a tizenhatos jobb csücskétől, ám Willi Orbán blokkolni tudott, majd a lecsorgót messze a magyar kapu mellé lőtte a Chelsea középpályása.
Érdekes játékot játszott az időjárás. Mire a második félidő kezdéséhez kikocogtak a futballisták, már nyoma sem maradt a néhány perccel korábban a stadion tetőszerkezetéről Niagaraként beömlő vízzuhatagoknak. Ennél is érdekesebb játékba kezdett a magyar válogatott – a mieink, ahogyan tették azt az első két csoportmeccsen is, sokkal jobban megbecsülték a labdát a második játékrész elején. Többször is európai topklubokat idéző labdakihozatallal építkezve.
Persze a németek sem felejtettek el futballozni, ebből Havertz adott ízelítőt, 18 méterről, jobbról tesztelve Gulácsit, akiről ki sem pattant a keményen meglőtt labda. Jött két veszélyes pontrúgás, utóbbinál Orbán fejelte ki a kapu torkából Rüdiger gólba tartó, pattintott lövését – utóbb kiderült, a bravúros mentén csak a mieink önbizalma szempontjából volt fontos, ha gól is született volna, les miatt nem ér a találat.
Az 59. percben Fiola Attila szerezhette volna meg a második gólját ezen az Európa-bajnokságon: Kleinheisler szabadrúgása után röviden paskolta ki a labdát Neuer, Loic Nego erőből, laposan azonnal visszalőtte a büntetőterületen belülre, ahol Fiola maradt üresen és lőhetett tíz méterről – ám nem találta jól a labdát. Két perccel később ismét Fiolára jött ki a játék, a Mol Fehérvár védője a bal szélen lódult meg, Sané csak szabálytalanul tudta megállítani – centikre attól, hogy szabadrúgás helyett tizenegyes legyen a magyar válogatott jussa. A szabadrúgásból Sallai találta el az alumíniumot!
A 66. percben egy pillanat alatt tűnt összeomlani mindaz, amit addig felépített a Rossi-csapat: Kimmich szabadrúgásánál Gulácsi alászaladt a beívelésnek, s Kai Havertz két méterről az üresen maradt kapuba bólintott (1–1).
Csakhogy a magyar válogatott nem omlott össze! Sőt! Ismét tökéletes választ tudott adni! A középkezdésből azonnal előreiramodott a csapat, egy pillanatra úgy tűnt, a németek kontrázhatnak, ám Schäfer András elcsípte a passzt, Szalai Ádámhoz fejelt, és nem állt meg, így a magyar válogatott csapatkapitányának védők mögé emelt labdáját két védő szorításában, a kirohanó Neuert megelőzve 13 méterről a német kapuba tudta fejelni (1–2)! A lelátón a németek még az egyenlítést ünnepelték, amikor a kapujukba pattogott a labda.
„Varázsolj nekünk valami szépet” – kérte a Soho Party anno a soha véget nem érő éjjelt. S kérte ezúttal a magyar közönség a válogatottól a müncheni éjszakában. Az óra lassan, de biztosan a 80. percre fordult – továbbra is magyar vezetéssel.A 81. percben Toni Kroos tört előre, Gosenstől tökéletes ütemben kapta vissza a labdát az ötös bal csücskénél, teli rüszttel meg is küldte, ám jó fél méterrel a bal alsó sarok mellé lőtte.
„Mindent bele! Mindent bele!” – zúgott a lelátó, miközben a német nyomás újfent egyre erősödött. Hogyne nőtt volna, hiszen a vereség a 2014-es világbajnok búcsúját jelentette volna. Ám hiába védekezett – és itt nem klisé – hősiesen a magyar védelem, a 84. percben egy többször megpattanó, kétszer blokkolt labda csak eljutott a csereként beállt Leon Goretzkáig, aki 15 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt (2–2) – Gulácsi beleért ugyan lábbal, de kispárgázni nem tudta.
Az utolsó pillanatokra teljesen szétszakadt a pálya, a rohanásból nem tudtunk jól kijönni, az eredmény már nem változott.
A magyar labdarúgó-válogatott szenzációs teljesítményt nyújtva a 2018-as után a 2014-es világbajnok ellen is döntetlent játszott. Mindez óriási büszkeség, örülni viszont most még nehéz, alig tíz percre voltunk az újabb futballcsodától…
De talán majd a vb-selejtezőkön az angolok ellen.
Az Eb a mieink számára véget ért.
A varázs velünk marad.
