Január 6-a, Vízkereszt napja az egyik legősibb keresztény ünnep. Egy különleges határnap az évben: ekkor zárul le a karácsonyi ünnepkör, és ezzel együtt lassan elcsendesednek az ünnepekhez kötődő rituálék, miközben új szokások és hagyományok lépnek életbe. A legtöbben talán onnan ismerik ezt a napot, hogy ilyenkor szokás lebontani a karácsonyfát. De miért éppen ekkor, és mit üzen számunkra Vízkereszt?
A karácsony keresztény ünnep, amelynek egyik legismertebb jelképe a karácsonyfa. Bár ma már minden család saját belátása szerint díszíti és bontja le, a hagyomány szerint a fa Vízkeresztig állt. Volt, ahol már újévkor eltűnt, máshol még hetekkel január 6-a után is őrizték az ünnep hangulatát. A kérdés azonban nem az, meddig áll a fa, hanem az, miért éppen Vízkereszt jelenti a fordulópontot.
Az ünnep neve a víz megszentelésének szertartásából ered. Liturgikus elnevezése a görög Epiphania Domini, vagyis az Úr megjelenése. Az epifánia ünnepe már a 3–4. században megjelent a keresztény egyházban, így valóban az egyik legkorábbi ünnepről beszélhetünk. Ehhez a naphoz Jézus Krisztus megjelenésének három fontos eseménye kapcsolódik: a napkeleti bölcsek látogatása, Jézus megkeresztelkedése a Jordán folyóban, valamint első csodatétele a kánai menyegzőn, amikor a vizet borrá változtatta. Ez utóbbi történet emlékét őrzi a házszentelés hagyománya is.
A kereszténység kettészakadása után a szokások eltérően alakultak. A keleti kereszténységben január 6-án Jézus megkeresztelkedésére emlékeznek, a Juliánusz-naptár használata miatt pedig az ünnepek időpontja tizenhárom nappal eltolódik. A nyugati kereszténységben viszont Vízkereszt zárja le a karácsonyi időszakot, és ettől a naptól kezdődik a farsang.
Vízkereszthez szorosan kapcsolódik a háromkirályok története is. Gáspár, Menyhért és Boldizsár – más néven a napkeleti bölcsek – a betlehemi csillagot követve érkeztek a kis Jézushoz, ajándékul aranyat, tömjént és mirhát hozva. Egyes értelmezések szerint ők az akkor ismert három földrész képviselői voltak, ezért ábrázolják egyiküket sötét bőrűként. Történetük évszázadok óta jelen van a művészetekben, az irodalomban és a népi hagyományokban is.
A Vízkereszthez kötődő másik fontos elem a szenteltvíz. Jézus megkeresztelkedésének emlékére ezen a napon a katolikus egyházban ünnepi kereszteléseket tartanak, és a szertartás részeként vizet szentelnek. A szenteltvíznek évszázadokon át gyógyító és védelmező erőt tulajdonítottak: hazavitték, betegségek ellen használták, sőt még az állatokkal is itattak belőle, hogy megóvják őket a bajtól.
A 15. századtól ismert a házszentelés szokása is. Ilyenkor a pap megszentelt krétával felírja az ajtófélfára az évszámot és a G+M+B betűket, amelyeket sokan a háromkirályok kezdőbetűinek gondolnak, valójában azonban egy áldást rejtenek: Christus Mansionem Benedicat – Krisztus áldja meg e házat.
Vízkereszthez számos népi hagyomány is kapcsolódik. A 16. századtól csillagénekeket énekeltek, megjelent a háromkirályjárás, amikor gyerekek jártak házról házra, énekeltek, és ajándékot kaptak. A középkorban ezen a napon égették el a karácsonyfát, de egy ágát megőrizték, hogy megvédje az otthont a bajtól. Ma már mindez inkább jelképes, mégis fontos szerepe van: segít elválasztani a csendes, bensőséges karácsonyi időszakot a vidámabb, mozgalmas farsangtól.
A világ különböző részein ma is élnek vízkereszti szokások. Ortodox országokban jeges vízbe merüléssel emlékeznek a megtisztulásra, Olaszországban Befana, a jó boszorkány hoz ajándékot, Spanyolországban és Latin-Amerikában pedig süteményt sütnek, amelyben apró figurát rejtenek el. Írországban ezen a napon a nőket ünneplik, és a férfiak veszik át a házimunkát.
Vízkereszt tehát nem csupán egy dátum a naptárban. Egy átmenet: a meghittségből a mindennapokba, az ünnepből az újrakezdésbe. Az új esztendővel, 2026-tal egy új fejezet kezdődött mindannyiunk életében. Jó egészséget, erőt és sok tartalmas pillanatot kívánunk hozzá – és ne feledjük, alig tizenegy és fél hónap múlva ismét karácsony lesz.
