Az együttműködés jegyében 14 amerikai magyar szervezet vezetője képviselte a diaszpórát Budapesten, november végén, a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén. Az egybegyülteket Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogadta. Előadásaikban összefoglalták a következő időszak kihívásait, és prezentálták a nemzetpolitikában – 2010 óta – elért eredményeket. Ezen hétvége keretein belül választották meg a Diaszpóra Tanács észak-amerikai regionális elnökének Pataki Ildikót. A Bocskai Rádióval virtuálisan Kaliforniába utaztunk.

YouTube player

 

Pataki Ildikó 18 éve tanít a San Franciscó-i magyar iskolában, tagja és korábbi vezetője az intézmény fenntartó bizottságának. Ezen kívül a Kányádi Sándor Magyar Iskola társigazgatója, a felsorolt aktivitásai révén kipróbálhatta magát vezetőként, a magyarság elhivatott képviselőjeként. Számomra akkor nyílt ki a világ, amikor részt vettem a Hétvégi Magyar Iskolák Találkozóján, a Diaszpóra Tanács ülésén, Balassi Intézet által szervezett programokon, tagja lettem a Magyarország Barátai szervezetnek. Ildikó elmondása szerint ezek voltak azok a momentumok, amelyek segítették őt abban, hogy a szervezetekhez ne csak neveket és arcokat kössön, hanem szoros személyes kapcsolatokat alakítson ki. A Diaszpóra Tanács frissen megválasztott elnökeként ezekre a tapasztalataira épít.  Célja, a személyes kapcsolatokra fókuszálva feltárni az esetleges nehézségeket és az együttműködés lehetőségeit egyaránt. Szándéka a fiatalok minél erősebb bevonása a közösségi életbe, a harmad-, negyedgenerációs magyar fiatalok törekvéseinek támogatása. Nagyra értékeli azt az igényes munkát is, amelyet a Kőrösi Csoma Sándor Ösztöndíjprogram nyertes pályázói tesznek a diaszpóráért, Egyesült Államok-szerte.

A személyes találkozások priorizálása mellett Ildikó törekszik kiaknázni a közösségi média kínálta lehetőségeket, így a Magyar Diaszpóra Tanács Regionális Elnök – USA című facebook-oldalt üzemelteti. Érdemes követni, számos aktualitással találkozhatnak a bejegyzések között, illetve külön-külön listákba rendezve böngészhetnek a felhasználók a magyar bálokról, fesztiválokról vagy akár éttermekről:

ReklámTas J Nadas, Esq

https://www.facebook.com/MagyarDiaszporaTanacsRegionalisElnokUSA

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.