A következő bejegyzés a Clevelandi Magyar Történelmi Társulatnak március 9.-i programjáról a beszámoló, amit megossztuk a clevelandi magyar rádió hallgatókkal is.
Kedves Barátok!
Beültettem kis kertemet a tavasszal, rózsa, szegfű, liliom és rezedával…
Így hangzik egy ének amit mint fiatal magyar cserkészek énekeltünk, amikor ezt a magyar népi körjátékot táncoltuk…és ez a tömérdek sok vers, ének, hímzőminta, pipacsrétek és út menti rózsaágyak visszatükrözik a magyarok szeretetét a virágokért, növényekért és kertekért. Ma ünnepeltük ezt a jellegzetességét nemzeti identitásunknak, amikor egy csoport előadót vendégül láttunk a magyar múzeumban, akik megosztották velünk ismereteiket és szeretetüket a Clevelandi Magyar Kultúrkertről.
Először hallhattuk Ms. Sheila Crawford-ot a Cultural Garden Federation-től, aki a clevelandi kertek céljáról beszélt, hogy hogyan született meg az ötlet a kezdetekkor, majd valósággá vált a huszadik század elején. Elmondta hogy alakult ez a közös összefogás sok nemzet szeretet projektjévé a városunkban. Azt is kihangsúlyozta előadásában Ms. Sheila, hogy a kerteknek fő célja hogy rámutasson a nemzetek közötti összhangra mint különbségekre. A Kultúrkertek a nemzetek közti békét jelképezik. Cleveland az egyedüli város a világon ahol minden nemzetnek van kertje, amely saját kultúrájuk elemeit képviseli és ugyanakkor része egy nagyobb multi kulturális kertnek.
Ms. Mary Hamlin, aki a Kultúrkertek Tours and Talks irányítója, ugyanakkor az Angolkert képviselője, egy diavetítést mutatott be ami ábrázolta képekben az összes Kultúrkertet. Láttuk mindegyik Kert egyedi elemeit, hogy tükrözik mindegyik nemzetiséget, és milyen gyönyörűen bele vannak épülve városunk külalakjába.
Somogyi Lél egy szép történelmi előadást tartott. Diafelvételei voltak jelenkori valamint régi fényképekről amelyek 1938-ban készültek a Kert megnyitásakor. Lél mutatott képeket Budapest budai részéről, hogy ábrázolja hogy Kertünk egyes jellegzetességeit. A képek bemutatták a klasszikus elemeit a budai építészetnek és a Halászbástya elrendezésének, ami a mi kertünkben is megtalálható. Lél felsorolta a Kert azon terveit amelyek nem valósultak meg, és hogy a jelenlegi Kultúrbizottság, hogy szeretné egyes részeit ezeknek a terveknek megvalósítani.
Ernie Mihály képviseli a Kert barátok egy kis csoportját, akik harcoltak teljes erőfeszítéssel, hogy megtartsák a Kertet évtizedeken át a Kertet eredeti szépségében. Beszélt arról, hogy voltak idők amikor ez a kis önkéntescsoport bátran harcolt a fosztogatás, vandalizmus, érdekhiány ellen. Ernie és munkatársainak köszönhetően, akik őrizték a Kertet éveken át, ma nekünk alkalmunk van ünnepelni a Kert fennállásának 75.-ik évfordulóját.
Köszönet Carolyn Balogh-nak, a Magyar Kultúrkert Bizottság vezetőjének, aki bemutatta előadóinkat és levezette a program kérdés/felelet részét.
Lázár Bandi összeállított egy gyönyörű kép kiállítást a Kertről. Ennek a kiállításnak egy kis része a bejáratnál a múzeumablakban megtekinthető. A Galériában a járókelők rendszerint megtekintik ezeket a képeket… ez jó nekünk és ugyanakkor a Kertnek is!
Akik adományozni szeretnének a Kert felújítására azok itt megtehetik: www.hungarianculturalgarden.org