A cserkészek eseménydús február hónapját gyűjtöttük össze Önöknek egy csokorba. Az események megszólították a clevelandieket a legkisebbtől a legnagyobbig. Csajka Tamás cserkésztiszt jóvoltából elsőkézből kaptunk beszámolókat a programokról.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

 

VINELLA DÁNIEL ÉS A KISCSERKÉSZEK FARSANGJA

Reklám

Tas J Nadas, Esq

A fiatal cserkészvezető San Franciscóban nőtt fel, Clevelandbe most az egyetemi tanulmányai szólították. Mivel már hét éves korától cserkészkedik, fontosnak tartotta, hogy Kaliforniától távol is kivegye a részét a mozgalom munkájából. Ezért a legkisebbek hagyományos farsangjának megszervezésében kulcsfeladatot vállalt. A mulatság február 12-én volt a Cserkészházban, a keretmesét a Kőleves népmese ihlette. Az ő történetük szerint egy szegény, éhes katona házról házra jár és élelemért kopogtat. A hozzávalók beszerzéséhez a kicsiknek találékonyságra és cserkésztudásra volt szükség. A megtalált alapanyagokat a berakták a fazékba, a felnőttek pedig finom, igazi levest készítettek belőle. Mondanom sem kell, nem kőből. Körülbelül 30 gyerek vett részt, nagy örömet okozott nekik a jelmezbál. Nem hiányoztak a népi játékok és a közös éneklések sem, sőt, még egy igazi – önállóan kidekorált – varázskövet is lehetőségük volt hazavinni.  

TIHANYI LÁSZLÓ ÉS A REGÖSÖK

Február 18-20. között a Cserkészházban gyűltek össze a regösök. A 19 regőst László és Balázsi Anikó tanították táncolni. A fő motívum egy Szan községből származó rábaközi friss csárdást volt, de átismételték a korábban tanult koreográfiákat is. Bár még egy teljes év van hátra, lázasan készülnek az ún. Nagyszereplésre. A két nap nem kizárólag a gyakorlásról szólt: Pigniczky Enese és Szentkirályi Hanna segítségével például viseletbemutató volt, kapuvári ruhákat vonultattak fel. Komplex, tartalmas programot álmodott meg a két vezető, ezt sikerült is teljesíteni. Mivel átalvásos hétvége mellett döntöttek, ezért még több munka és csapatépítő foglalkozás belefért az időbe. A fiatalok munkakedvét, kitartását, alázatos munkáját emelném ki – mondta büszkeséggel László, aki nagyon elégedett a tagok hozzáállásával. Vannak technikai hiányosságok, de ezt az igyekezetük felülírja. Szombaton több mint 8 órát táncoltak, megfeszített tempó volt. A nap végén pedig táncos és magyarsággal kapcsolatos tematikájú filmmel lazítottak. A záróesemény az volt, hogy közösen felvonultak a Szent Erzsébet Templom felszentelésének 100. évfordulóján. A szentmise több okból is különleges ünnep volt: ekkor történt a harangok felszentelése, valamint Bóna Richárd atya hivatalos plébánosi beiktatása.

CSERKÉSZEBÉD

A Cserkész Barátok Körének egyik legfontosabb adománygyűjtő akciója, amit idén is sikerrel zárult. A szervezés főként Györky Juditnak és Tábor Kikinek volt köszönhető. szervezi. A január 27-én lebonyolított jótékonysági ebédről Judit nyilatkozott a Cserkész Rádiónak. Mindenek előtt köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik rendeltek, és egy ebéd árával hozzájárultak a cserkészélet zökkenőmentes fenntartásához. A tavalyi évhez hasonlóan elviteles formában zajlott az ebéd, 230 rendelést érkezett. Volt lehetőség kiszállítást kérni, de sokan maguk jöttek a finom fogásokat átvenni.

Györky Judit immáron 9. alkalommal állt ott a konyhában és vállalta magára a projekt felelősségét. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az Önök támogatásának jóvoltából juthatnak a gyerekek táborozási és kirándulási lehetőségekhez a cserkészeten belül. A másodlagos, nem titkolt szándék pedig az, hogy a finom magyaros ízek és ínycsiklandó illatok költözzenek a clevelandi magyar családok otthonába. A következő volt a menü: magyaros gombaleves, sertés vadas módra zsemlegombóccal, hozzá zöld saláta házi öntettel; desszertnek almás rétes. Az a legjobb, hogy együtt vagyunk és főzünk! – fogalmazott a szervező. Jóleső érzés volt számára látni, hogy mindig van sok önkéntes, szívesen jönnek barátok, szülők, cserkészszülők. De még olyanok is, akik nem cserkészek, de szívesen szánnak időt közösségi munkára. Judit úgy látja, az egészben a legjobb a közös előkészület, lelkesedéssel és izgalommal tölti el. Természetesen nagyon fárasztó is, hiszen négy napot rá kell szánni: A végén fáradt vagy, de egy pár nap múlva már hiányzik az újabb projekt!

LEGFRISSEBBEN FELAVATOTT ŐRSVEZETŐK

Annak, aki azon a bizonyos sokat emlegetett cserkész-ranglétrán elindul, annak bizony először őrsvezetővé kell válni. A clevelandi cserkészcsapatok 5 őrsvezetővel gazdagodtak a 2021-es fillmore-i vezetőképző tábor után. Ramirez-Leszkó Luca a Csigabiga őrsöt vezeti most Clevelandben. Könnyű dolga van, mert nagyon szeret gyerekekkel foglalkozni. Arra törekszik, hogy sokat játszanak, és sokat kézműveskedjenek. A táborból legszívesebben az őrsi főzésre emlékszik vissza. Bár az ételt nagyon elsózták, az őrsi szellem erős volt. Nyári Dávid a nagy őrsvezető táborban vett részt, és a Gepárd őrs tagjaiért felel. A táborban a portya tetszett neki legjobban, a foglalkozáson pedig arra fókuszál, hogy minél változatosabb legyen a program. Dunay Jázminak is a portya a kedvenc emléke. Még pedig azért, mert végig együtt voltak, és a tábortűz melletti éneklés nagyon összekovácsolta kis csapatot. A legfontosabb, amit megtanult: mindent játékosan kell megtanítani a gyerekeknek, és legalább annyira kell a mozgás a szabad levegőn, mint a benti tanulás. Takács Dominik csatlakozott az előtte szólókhoz, őt a portyában a természet szépsége nyűgözte le. A meredek hegyek kihívásai összehozták a gyerekeket, összetartottak, megtanultak magukra és egymásra vigyázni. Ezt az őrsi szellemet hozta vissza Clevelandbe, és erre emlékszik a Fekete párduc őrs vezetőjeként. Nagyon fontos neki, hogy a gyerekek ne érezzék magukat úgy, mint egy átlagos iskolai tanórán. László Lily a nagy őrsvezető táborban volt. Jelenleg a Tündérrózsa őrs tagjait arra bíztatja, hogy elmenjenek őrsvezető táborba, és olyan különleges élményeket szerezzenek, amilyeneket ő szerzett a saját táborában. A legfontosabb tanulásága eddigi munkájának: ha a gyerekek nem unatkoznak, akkor készségesek, és végig élvezettel vannak jelen az foglalkozáson.

 

CSERKÉSZVEZETŐK ELISMERÉSE A CSERKÉSZET VILÁGNAPJÁN

Február 22-én ünnepeltük a cserkészet világnapját, Robert Baden-Powell születésének évfordulóját. Nádas Krisztina, a Clevelandi cserkészkörzet vezetője nyilatkozott az új vezetők megünnepléséről, a cserkészvezetők munkájáról, felelősségéről és vezetőképző rendszerünkről is. A vezetővé válás komoly lépcsőfokokból áll, hosszú évek munkája előzi meg.

A vezetőképző szinthez akkor kerülhet közel valaki, ha bizonyságot tett cserkészismeretekben szerzett elméleti és gyakorlati tudásáról, valamint a magyar irodalom nyelvtan, történelem és földrajz területén is jártasságot szerzett. A vezetőképző tábor maga a szövetség központi helyszínén, Fillmore-ban szokott zajlani. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez az a tábor, ami az utánpótlást termeli ki. Krisztinától megtudtuk, hogy a clevelandi cserkészet nagyon szerencsés helyzetben van, hiszen a vezetőképzés legtöbb szintjére tudott jelölteket kiválasztani. Az első pálya, az az őrsvezető képzés, ide a legfiatalabbak mennek, és ők foglalkoznak majd a kiscserkész korosztállyal.

A kisgyerek korosztályhoz képest egészen más módszertant és pedagógiát igényel a cserkészek vezetése (10 év felettiek), erre a segédtiszteket képezik ki a segédtiszti táborban, ahová általában 18 éven felüliek mehetnek. Ők azok, akik az őrsvezetőket is irányítják, kirándulásokat vezetnek le, munkaterveket írnak. A clevelandi vezetők kulcsszerepeket játszanak kiképző körökben, bőven kiveszik a részüket a munkából.

Krisztina kihangsúlyozta, hogy jön az utánpótlás és jól működő csapatrendszere van Clevelandnek. Ám ez nem azt jelenti, hogy ne ütköznének problémákba, és ne lennének kihívásokkal teli időszakok az életükben. Ilyen időszak az a két év, amire a pandémia rányomta a bélyegét. Érződik, hogy a személyes jelenlétű foglalkozások hiánya miatt romlott a cserkészek magyar beszédkészsége. Ezen kívül toborozni is nehezebb. A Clevelandi cserkészkörzet vezetője úgy érzi, lesznek visszatérő tagok, és abban is bízik, hogy új családokra találnak. Viszont a remény nem elég, dolgozni kell mindenért. A vezetők a jövőben a nyelvmegtartásra szeretnének fókuszálni, stratégiát építeni.

 

HAGYOMÁNYŐRZÉS TÁVOL AZ ANYAORSZÁGTÓL

A clevelandi cserkész regős csoport egyik fontos célkitűzése a néphagyományok megőrzése és átadása. Clevelandban gyakran kerülnek megszervezésre különböző népszokások, mint például  májusfa díszítés, húsvéti locsolás, betlehemezés, vagy éppen farsang ünneplés. A magyar kultúra népi hagyományokban gazdag, de sajnos némely szokásról megfeledkezünk, és így lassan kihalnak az aktív életünkből. A regösök felelevenítették a kevésbé közismert magyar népszokást a téltemetést, farsangtemetést vagy más szóval kiszehajtást. A Clevelandi Magyarokért Alapítvány és a clevelandi Cserkész Regös Csoport közösen szervezte meg az első clevelandi kiszehajtást Február 27-én, vasárnap délután az Észak Kelet Ohiói Magyar Klub, azaz a Hirami Magyar Klub területén. A hagyományhoz híven a résztvevők egy “Illés” nevű szalmabábut készítettek. A kiszebábot a gyásznép énekszóval, illetve különféle zajkeltő szerszámok kíséretével vitték el a temetőbe, ahol a bábút elégették, majd megsiratták.

A népszokásokról Tihanyi László mesélt a hallgatóknak. A kiszehajtás a tél, s vele együtt minden rossznak, betegségnek, bajnak látványos elűzése. Felvidékről származik a szokás, onnan terjedt el más magyar vidékre.  A kiszebábu mozgatásának, a falun való végigvitelének is jelentőséget tulajdonítottak. Úgy vélték, hogy aki elsőnek felkapja, hamarosan férjhez megy, máshol pedig az, hogy amelyik faluvégről viszik, onnan hamarosan férjhez mennek a lányok. Ha véletlenül visszafordult a bábu, féltek, hogy visszajön a betegség a faluba. A kiszebábu megsemmisítése is szertartásosan ment végbe. Levetkőztették, szétszedték, úgy dobták a vízbe vagy elégették, és akkor a tüzet körültáncolták. Ahol a kiszét vízbe vetették, a szalmából minden lány megragadott egy csomót, és annak az elúszásából jósoltak a férjhezmenetelre.

 

A CSERKÉSZEK LEGFONTOSABB HIRDETÉSEIRŐL ALÁBB TÁJÉKOZÓDHATNAK:

  • Március 11-én tartják a csapatok a félévi szülői értekezletet a Cserkészházban, ahol nemcsak hogy kiértékelik az elmúlt félév munkáját, hanem felvázolják a programokat a következő időszakra. A nyári táborokra való készülés is nagy hangsúlyt kap majd, a változó egészségügyi előírások figyelembe vételével kezdődik el a szervezés. Ezen kívül a szülői mindig egy jó alkalom kérdéseket-kéréseket megfogalmazni a parancsnokok felé,  és a szülőknek egymással találkozni.
  • Március 13-án a Szent Imre Templomnál emlékezik meg a clevelandi magyarság az 1848-as forradalom és szabadságharcról. Az ünnepi szónok ifj. Vajtay István, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség alelnöke, a díszvendég pedig Dr. Dancs Ferenc Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának helyettes államtitkára lesz. A cserkészlányok is fellépnek az ünnepségen. Kérünk mindenkit, hogy jelenlétével tisztelje meg az eseményt, ezzel is támogatva a cserkészetet. Kérjük, hogy a cserkészek egyenruhában jelenjenek meg, mutassuk meg a KMCSSZ alelnökének, hogy milyen aktív cserkész élet van itt Clevelandben!
  • Március 19-én a leánycsapat Munkács raja, azaz az idősebb lányok egy két napos kiránduláson vesznek részt. A Cserkészházban alszanak, majd szombaton a több izgalmas programban lesz részük, egyik ezek közül a falmászás.
  • Nagyszombaton, április 16-án hagyományos tojáskeresés lesz a kiscserkészeinknek az Ohio Erie Canal Metro Parkban. Szeretettel várják a kiscserkészeket és más magyarul beszélő kisgyereket is!
  • Húsvéthétfőn locsolkodás lesz a Cserkészházban, a magyar iskola időpontjában. Ez is egy hagyományos és hangulatos program, ne hagyjuk ki idén sem! 

Részleteket a közelgő eseményekről a clevelandcserkesz.org honlapon, vagy közvetlenül a csapatparancsnokoktól, Slattery Krisztától és Szigeti Mátyástól kaphatnak az érdeklődők.

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.