A magyarság öntudatra ébredésének egyik legfontosabb emléknapját üljük március 15-én. 1848 fő üzenete ma is ugyanaz, mint egykor: a magyar nép legfontosabb értéke a szabadság, amiért bármi áron, mindenfajta elnyomással szemben kiáll. Dr. Dancs Ferenc migrációs kihívásokért és észak-amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár büszkén tett eleget a Chicagói Főkonzulátus invitálásának, és díszvendégként felszólalt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára rendezett megemlékezésen. Kifejezte, hogy egyszerre megható és megtisztelő számára a diaszpóra magyarságával ünnepelni.
„Rendkívül hálásak vagyunk az anyaországban, hogy Önök őrzik magyarságukat, identitásukat.” – helyettes államtitkár úr ebben az egy mondatban látja a lényegét annak az üzenetnek, amit az ünnepen a hallgatóság szívére szeretett volna helyezni. Kihangsúlyozta, bárhol jár az ember – akár az Egyesült Államokban – ugyanúgy dobban a szíve a Nemzeti dal kezdő sorainak hallatán. 2022-ben a „Talpra, magyar, hí a haza!” – különösen fontos jelentéssel bír: április 3-án soron következő országgyűlési választások lesznek Magyarországon. Alkalom arra, hogy az emberek tovább szabják az ország, vele együtt a magyarság sorsát. Dr. Dancs Ferenc reményét fejezte ki aziránt, hogy választópolgárok értékelik a jelenlegi kormányzat nemzeti politikáját és az elmúlt 12 évben nyújtott teljesítményét.

A magyar nemzet és néplelkület demokratikus elköteleződését mutatja, hogy Magyarország az egyetlen ország Közép-Európában, ahol soha nem voltak előre hozott választások. Minden kormány kitöltötte a mandátumát. Egy ilyen négyéves szakasz lezárásához közeledünk, amikor a magyarok véleményt formálhatnak arról, kikre bízzák legszívesebben az ország irányítását. Kossuth Lajos, az újkori demokrácia úttörő alakja volt, aki azt mondta: „Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett.” Az ő szavai a lehető legnagyobb mértékben megvalósultak a rendszerváltással – több mint három évtizeddel ezelőtt – demokratikus útra lépő Magyarországon. Leráztuk a szovjet rabigát, azóta mi határozhatunk a sorsunk felett, ami nem csupán jog, de kötelesség is.
A március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmával Magyarország köztársasági elnöke évről évre kitünteti azokat a kiváló embereket, akik munkájuk által áldozatokat hoznak a magyar közösségért. Az amerikai diaszpóra körében ezúttal Ft. Dr. Krasznai Csaba református püspök úr érdemelte ki az elismerést. Áder János köztársasági elnök úr döntése értelmében hamarosan új tiszteletbeli konzult üdvözölhetünk püspök úr személyében. Az amerikai jogi eljárást követően az Első Magyar Református Egyház vezetője Ohio állam tiszteletbeli konzuljaként folytathatja azt a szolgálatot, amelyet most is elhivatottan végez.

Dr. Dancs Ferenc migrációs kihívásokért és észak-amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár külön köszönetét fejezte ki a diaszpórában aziránt, hogy a tengerentúli magyarok nem csupán együttérzésüket fejezik ki, de felelősséget is vállalnak az Ukrajnából menekülő családok iránt. Már közel 2,5 millió ember hagyta el Ukrajnát, ez a szám pedig az elkövetkezőkben tovább nőhet. Magyarország történetének egyik legnagyobb humanitárius segítségnyújtási akcióját végzi, hálás köszönet illeti az amerikai magyar szervezeteket és magánembereket, hogy lehetőségük mérten, hatékonyan hozzátesznek az adományokhoz. Nagyon fontos, hogy Magyarország a menedéke legyen mindenkinek nemzetiségtől függetlenül, aki a háború sújtotta régiókból elmenekülve a békét és a menedéket keresi. Óriási összefogásról tett tanúságot a magyar lakosság az ukrán-orosz háború kitörése óta. Egy emberként fogtak össze civilek és segélyszervezetek. A kormány felügyeletével az utóbbi hetekben felmérték a pontos igényeket, és egy nagyszerű, szervezett segítségnyújtás folyik. A menekültek számára biztosítottak a körülmények ahhoz is, hogy ideiglenesen Magyarországon éljenek, de ahhoz is, hogy itt tervezzék újra az életüket, letelepedjenek. „Morális és jogi kötelességünk mindez, a legfontosabb közös érdekünk, hogy ismét béke legyen a térségben, és a normális kerékvágásba térhessen vissza az élet.” – Dr. Dancs Ferenc azt is elmondta, hogy az elszállásoláson, élelmezésen, oktatási és pszichológiai segítségen túl az ideiglenesen Magyarországon tartózkodók munkát is vállalhatnak.
Helyettes államtitkár úr az Egyesült Államok több városába is ellátogatott. Végszóként megfogalmazta: „Megtisztelő Magyarország számára, ha úgy döntenek, hogy beleszólnak az anyaország további működésébe” az Amerikában élő magyar állampolgárok. Az amerikai-magyar diplomáciai kapcsolatok több mint száz éve fennállnak. Ha a választók bizalmat szavaznak a jelenlegi kormánynak, április 3. után tovább fejlődik majd a két ország kapcsolata, amely szilárd hidat biztosít az anyaországi magyarok és a diaszpórában élő nemzettársak között.
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!















![Adományok 2026-ra [ RADIOTHON ONLINE FORM ]](https://www.bocskairadio.org/wp-content/uploads/2026/02/adas-2026-25-5-218x150.jpg)








