Idén hét kiváló alkotó kapta meg a Nemzet Művésze díjat, az elismeréseket csütörtökön, a Pesti Vigadóban adták át. A nemzet művésze lett Gergely Ágnes költő, író, műfordító; Szvorák Katalin népdalénekes, előadóművész; Rakovszky Zsuzsa költő, író, műfordító; Fischer Iván karmester, zeneszerző; Bukta Imre képzőművész, valamint Fehér László és Gyémánt László festőművész.

Az ünnepségen Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke arról beszélt, hogy újabb hét kivételes művésznek tolmácsolhatja a nemzet háláját és elismerését. Mint fogalmazott, olyan alkotókról van szó, akiknek volt erejük saját utat választani és megtalálni egyéni hangjukat.

Az MMA elnöke felidézte, hogy tizenkét évvel ezelőtt az első díjazottak között volt Jankovics Marcell, Keserü Ilona, Korniss Péter, Marton Éva, Sebő Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla, Tandori Dezső és Vásáry Tamás. Az azóta eltelt években többek között Bereményi Géza, Bodor Ádám, Kubik Anna, Lakner László és Maurer Dóra is részesült az elismerésben.

Káprázatos névsor, mögöttük korszakos pályaképekkel, sokféle életművel és sokféle megközelítéssel

– hangsúlyozta Turi Attila. Hozzátette:

Reklám
Tas J Nadas, Esq

a kitüntetettek munkássága a hitelesség, a tehetség és a kitartás példája. Közös bennük az is, hogy gazdagították a magyar és az európai kultúrát, művészetükkel pedig számos alkalommal szereztek nemzetközi elismerést Magyarországnak.

Az akadémia elnöke szerint az MMA egyik fontos feladata, hogy bemutassa ezeket az életműveket, és hozzájáruljon az alkotók ismertségének, valamint társadalmi megbecsülésének erősítéséhez.

Fischer Iván az ünnepségen személyesen nem tudott jelen lenni. A rendezvényen elhangzott, hogy a kitüntetéssel járó életjáradékát autizmussal élő gyermekek zenei képzésére ajánlotta fel.

A Nemzet Művésze díjat 2013-ban, a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére alapította az Országgyűlés. Az elismerés célja a magyar művészeti élet kiemelkedő képviselőinek megbecsülése, valamint méltó életkörülményeik biztosítása. A címet egy időben legfeljebb hetven művész viselheti. A hozzá kapcsolódó életjáradék összege a szociális vetítési alap huszonháromszorosa, jelenleg havi 655 500 forint. A díjakat minden évben az MMA november 5-i évfordulójához kapcsolódva adják át.

A Nemzet Művésze díj különlegessége, hogy kizárólag korábban Kossuth-díjjal elismert alkotók kaphatják meg, akik betöltötték 65. életévüket. A tánc- és cirkuszművészek esetében az alsó korhatár 50 év. A tizenegy művészeti területet átfogó elismerés odaítéléséről tizenegy Kossuth-díjas művészből álló bizottság dönt. A kitüntetés személyenként csak egyszer adományozható, és posztumusz nem ítélhető oda.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke az ünnepségen. Fotó: MN


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.