Férj, három gyermek édesapja, nyolc unoka és két dédunoka boldog nagypapája. Dr. Kovalszki Péter, a Magyar Baráti Közösség (MBK) főgondnoka az ITT-OTT találkozó közeledtének jó hírét hozta Clevelandbe apák napján. Nyár, tópart, jó társaság, a találkozás öröme, jó előadások, magyar muzsika és magyar ételek hívogatják a magyar közösség tagjait a Reménység Tavához.

YouTube player

Az ITT-OTT Találkozó az MBK immáron 50 éve (1952-ben indult) megrendezésre kerülő egyhetes találkozója. 1952 óta a Reménység Tavánál gyűlnek össze felnőttek és gyermekek. A programot úgy állítják össze a szervezők, hogy a család minden tagjának tartalmas kikapcsolást nyújtson. A komolyabb hangvételű, kulturális és tudományos előadásokat zenei programok színesítik. Az ITT-OTT rendezvényen elhangzottakról minden évben kiadnak egy kalendáriumot, amelyben az előadások szövegét publikálják.

A résztvevők javarészt az Egyesült Államok középső és nyugati államaiból érkeznek.

Az elmúlt évben – a járvány ellenére – 65-en jöttek össze, az USA 9 államából. A kezdetek kezdetén egy értelmiségi találkozónak indult, ahol a magyar barátok összejöhetnek. A barátság az összetartozás nagyon fontos része volt akkor is, ma is az ITT-OTT szellemiségének. Pont ezért hívnak meg minden évben néhány magyarországi és Kárpát-medencei előadót is.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Augusztus 3-án, szerdán kezdődik a találkozó, és augusztus első hétvégéjével, vasárnap zárul. A nyitó napon mindig van egy gondnoki köszöntő, ugyanekkor emlékeznek meg az ITT-OTT közösség elhunyt tagjairól. A megnyitó istentiszteletet követően pedig egy magyarországi etnográfus, Gulyás Ferenc előadása következik majd, aki a találkozón többször is színpadra lép. A népzenének nem csupán a kedvelője, de szakértője is, népi hangszerek és hagyományok bemutatásával is készül. Az első nap a magyar népzene korszakairól szól majd. Különös figyelmet fordítottak a program összeállításakor arra, hogy megemlékezzenek Kiss Sándorról, a Nemzeti Parasztszövetség egykori elnökéről, aki 1982-ben az ITT-OTT egyik előadója volt. 1956 után az Egyesült Államokban talált új hazára, ahol nagyon fontos személyisége lett a magyar közéletnek.

Somogyi Balázs előadása a Magyar élet, színek, egyéniségek a XX. század derekán New Yorkban címet viseli majd. Az 50-60-as évek személyiségeiről, programjairól, intézményeiről hallhat majd érdekességeket a közönség. Minden évben fontos programpont a Magyar Baráti Közösség közgyűlése, amit idén nótaest vagy filmvetítés követ majd. A szombati napon is zsúfolt programra lehet számítani: egy magyarországi vendég, Deák Nóra könyvtáros készül előadással. Nóra kutatói és résztvevői szemszögből vizsgál olyan diaszpóra programokat, mint például a Nemzeti Regiszter, a Juliánus Program, a Kőrösi Csoma Sándor Program, Mikes Kelemen Programot. Dr. Kovalszki Péter, az MBK elnöke a Kőrösi Csoma Sándor Program gyakorlati megvalósulását és a mentorságot elemzi majd előadásában.

A komoly hangvételű előadások után lehet fürdőzni a tóban, csónakázni, kirándulni, piknikezni, vagy a tábortűz mellett kikapcsolódni. A találkozó egy közös hálaadó imával zárul, ahol az Istent arra kérik majd, hogy jövőre is engedje meg az összejövetelt.

Az ITT-OTT egy csodálatos alkalom új ismeretségeket és barátságokat kötni. Csodálatos természeti környezetben tölthetnek időt együtt olyan emberek, akik közös nemzeti gyökerekkel, közös értékrenddel és jövőképpel rendelkeznek.

A jelentkezés feltételeit, a technikai tudnivalókat és a részletes programokat a következő felületen lehet megtalálni: itt-ott.org

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.