Kispolgárok, úgy is mondhatnám, nyárspolgárok vagyunk. A kereszténység ugyanis sokkal többről szól, mint a szentmisére járásról. Döntést igényel, vagy így teszek, vagy úgy, nem lehet félig-meddig keresztény valaki. Elköteleződésre van szükség. Ez pedig a húsvétban válik nyilvánvalóvá – mondta Erdő Péter bíboros, prímás a Demokratának adott nagyinterjúban. Az idén az aranymiséjére készülő esztergom-budapesti érsekkel Ferenc pápáról, az iskolaátvételekről és az életünk értelméről is beszélgettek.
[…]
– A kereszténység legnagyobb ünnepe, húsvét előtt beszélgetünk. Miért fontos a nagyböjti bűnbánat a húsvéti készület részeként?
– Valóban, a kereszténység legnagyobb, alapvető ünnepe a húsvét. A keresztény örömhír, az evangélium az, hogy föltámadt Krisztus, és ha benne hiszünk, akkor mi is föltámadhatunk az örök boldogságra. Ez ad értelmet nemcsak az egyház tevékenységének, hanem az egész életünknek. Más összefüggésbe helyezi az egyén és a közösség életét, ebből merítjük a bizalmunkat. Ha az isteni titokkal ilyen közvetlenül találkozunk a húsvét megünneplésében, akkor erre készülnünk kell, nem mehetünk piszkos ruhával az ünnepi terembe. Az Újszövetségben is azt olvassuk, hogy a királyi menyegzőre menyegzős ruha nélkül nem mehet be az ember. Ezért előzi meg bűnbánati idő a nagy ünnepet, ez a nagyböjtnek az üzenete és a tartalma. A bűnbánatnak három klasszikus cselekedete az imádság, az önmegtagadás, vagyis a böjt, amit nem csak étkezésben lehet megvalósítani, és az adakozás, a segítő szeretet, az alamizsna. Ezért vannak a nagyböjti időszakban különböző gyűjtések, a karitatív szervezetek különösen aktívak ilyenkor.
– A Bibliában olvassuk a különböző történeteket, helyzeteket, amelyekből kiderül, hogy az apostolok sem értik, mi fog történni, csak a feltámadás örömében válik számukra nyilvánvalóvá, hogy mit és miért tett Jézus. Mintha a mai ember is újra és újra ezt élné meg a készületben, majd húsvétkor.
– Kispolgárok, úgy is mondhatnám, nyárspolgárok vagyunk. A kereszténység ugyanis sokkal többről szól, mint a szentmisére járásról. Döntést igényel, vagy így teszek, vagy úgy, nem lehet félig-meddig keresztény valaki. Elköteleződésre van szükség. Ez pedig a húsvétban válik nyilvánvalóvá. A négy evangéliumban egyaránt megtalálható a szent asszonyok és a tanítványok tanúságtétele Jézus feltámadásáról. János elbeszélése szerint Mária Magdolna ment ki elsőként a sírhoz, de az apostolok léptek be elsőként oda és látták a feltámadás külső jeleit. A szeretett tanítvány rádöbbent, hogy Jézus nincs a sírban. Ekkor értette meg, hogy ami történt, nem lehet emberi mű, ezért mondja az evangélium, hogy „látta és hitt”. És aztán olvassuk, hogy „addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból” (Jn 20,9). A hit nemcsak a személyes találkozásnak a meggyőző ereje által alakulhat ki az emberben, hanem Isten kegyelmi ajándéka.
– Sokan azonban csak azt látják a húsvétban, hogy két plusz munkaszüneti nap van ilyenkor, és a hosszú hétvége alkalmat ad az utazásra. Ugyanakkor nemcsak húsvétvasárnap, hanem előtte a szent háromnap liturgiáin is zsúfolásig megtelnek a templomok. Hogy látja ezt a kettősséget?
– A nagypénteki munkaszüneti napot nem mi, katolikusok kértük, ez protestáns igény volt. Ezzel azonban valóban az a helyzet állt elő, hogy sokan ilyenkor érzik azt, hogy végre el tudnak menni egy wellnesshotelbe, egy kis pihenésre. Ez azért sem jó, mert ilyen esetben a vallásos, templomba járó családok sem a saját közösségükben ünnepelnek. Ugyanakkor mintha valóban egyre többen vennének részt a nagyheti szertartásokon. Sőt, most karácsonykor a Szent István-bazilikában az éjféli misén olyan történt, ami azelőtt a 22 éves prímási szolgálatom alatt egyszer sem: a szentmise előtt odajöttek hozzám a biztonsági emberek és azt mondták, hogy ne körmenetben, a templom közepén keresztül menjünk az oltárhoz, ahogy ez nagy ünnepen szokás, hanem a kis ajtón keresztül, közvetlenül az oltár mellől. Azért – mondták –, mert olyan sűrűn állnak az emberek, annyian vannak, hogy egyszerűen nem lehet áthaladni közöttük. Máskor is tele szokott lenni ilyen ünnepen a bazilika, de ez a rendkívüli jelenlét újdonság volt. Megvan az emberek szívében az igény az ünnepre is, megvan az igény arra, hogy láthatóan fejezzék ki azt, amit szóban talán nem is tudunk megfogalmazni. Ez fontos most is, úgyhogy én ezúton is áldott ünneplést kívánok mindenkinek!
– A nagyböjti készület elejét beárnyékolta Ferenc pápa hosszú betegeskedése és kórházi kezelése. Nagyon sokan imádkoztak idehaza is a szentatya gyógyulásáért.
– Ez a szentatyával kapcsolatos minden kritikus helyzetben így van, most is így volt. Természetesen imádkoztunk, imádkozunk érte. A kórházi kezelése idején az egész püspöki karral együtt mutattunk be szentmisét a gyógyulásáért. Emlékszem, amikor húsz évvel ezelőtt, április 2-án megérkezett II. János Pál pápának a halálhíre. Volt, ahol a késő esti órában is meghúzták a harangokat, az emberek kimentek az utcára. Több templom előtt is azt láttam, hogy kisebb-nagyobb tömeg várakozik és kérik, hogy nyissuk ki a templomot, mert be akarnak menni imádkozni. Ez fontos lelki folyamat, amit komolyan kell venni. A Mátyás-templomba éjfélkor Mádl Ferenc elnök úr is eljött imádkozni a szentatya lelki üdvéért.
– Ferenc pápa a közelmúltban kétszer is járt Magyarországon. Néhány év távlatából bíboros úr hogyan tekint vissza az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, majd a háromnapos pápalátogatásra?
– A hívő közösség Ferenc pápában mindig a szentatyát, a katolikus egyház látható fejét, ha tetszik, Szent Péter utódát látta, ezért különleges szeretettel fogadta. Maga Ferenc pápa az eucharisztikus kongresszus zárómiséjén a Hősök terén megérezte, hogy őt itt szeretik. Már a repülőtér felé menet mondtam is neki: „Látja, Szentatya, magát itt szeretik!” Úgy látszik, ezt ő valóban megérezte, mert ezután ígérte meg, hogy vissza fog jönni. A második látogatás során megbizonyosodhatott róla, hogy ez tényleg így van. Emlékezetes volt a Szent István-bazilika előtti jelenet. Ferenc pápát tolókocsival vitték fel a bejárati kapuhoz, de kifelé menet látta, hogy teli van a tér hívőkkel. Üdvözölni akarta őket, ezért kérte, hogy segítsenek neki kiszállni a kocsiból, majd pár lépést tett is a hívők felé. Ennyire jólesett neki, hogy ilyen szeretettel várják.
[…]
– Az interjúkötetben említi, hogy már II. János Pál pápát is aggasztotta a magyarországi születések alacsony száma, Budapesten pedig Ferenc pápa is beszélt a születések támogatásáról. Eközben sajnos sok széteső családot látni. Mi tarthatja egyben őket?
– Az egyes emberek, a szülők alapvető, élet-halálra szóló hite. Amikor mi, hatan a testvéreimmel megszülettünk, a szüleinknek nem volt jó állásuk, nem volt gyes, gyed, nem voltak különösebb támogatások, csak egy nagyon szerény családi pótlék. Nehezen neveltek föl minket a szüleink. De mire a legkisebb húgom is nagykorú lett, jó anyám végignézett rajtunk, és azt mondta: „Ti vagytok az én életművem!” Nagyon fontos, hogy legyen céltudatosság, elszántság a szülőkben, mert anélkül nem megy.
– Több évforduló szóba került a beszélgetésünkben, de felhoznék még egyet. Bíboros urat éppen ötven éve szentelték pappá, vagyis idén lesz az aranymiséje. Mit jelent ez önnek?
– Elsősorban lelkiismeret-vizsgálatot. Ötven év alatt papként a lényeget illetően mit tudott az ember csinálni? Ezt meg kell kérdeznie mindenkinek saját magától, aki egy ilyen évfordulóhoz eljut. Az biztos, hogy a kegyelem és csak a kegyelem, ami az emberen keresztül működik, hiszen az egész papság lényege az, Krisztus azért alapította a tanítványoknak a közösségét, azért küldte őket, hogy az ő kegyelme és örömhíre eljusson az emberekhez. Nehéz annak a hatását lemérni, hogy kinek a lelkében milyen változás történik egy-egy pap vagy egy-egy közösség munkája nyomán. Ezzel együtt hálát kell adni és imádkozni kell az új hivatásokért.
A teljes interjút az alábbi linken olvashatják.
Borítókép: Kiemelt kép: Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az utolsó vacsora emlékére nagycsütörtöki szentmisét celebrál az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban 2025. április 17-én. Fotó: MTI/Kovács Attila
