A magyarok kétharmada támogatja a kormány humanitárius politikáját a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint, tehát újra kiderült, hogy a magyar nép nagylelkű, és együttérez a távolban élő keresztényekkel – mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Hangsúlyozta: Magyarország volt az első olyan állam, amely kormányzati szinten foglalkozott az üldözött keresztények megsegítésével, és felismerte azt, hogy jelenleg a világon a kereszténység a legüldözöttebb vallás. Ez letagadott valóság volt a nyugati világban és a nemzetközi szervezetek előtt is – jegyezte meg.

Mivel egyértelművé vált, hogy a liberális politikusoknak az üldözött keresztények élete nem számít annyit, mint bárki másé, a magyar kormány nagyon fontos diplomáciai munkájának tartja, hogy más országok is kövessék a példáját – emelte ki Azbej Tristan. Elmondta: eddig az Egyesült Államok csatlakozott a kezdeményezéshez és indította el – Magyarországgal együttműködésben – az üldözött keresztényeket segítő programját.

Magyar „ihletettségre” hozott határozatot a szlovák törvényhozás az üldözött keresztényeket ért atrocitások elismeréséről, illetve arról, hogy a kormány indítson programot az üldözött keresztények megsegítésére – fűzte hozzá Azbej Tristan.[*]

A műsorban elhangzott: a Nézőpont Intézet felmérése során a megkérdezettek 65 százaléka válaszolta azt, hogy a keresztényüldözés probléma, többségük pedig egyetért azzal is, hogy Magyarország jelentős összegekkel támogassa azokat az embereket, akiket a vallásuk miatt üldöznek a világban.

A Hungary Helps Program egy 2017-ben indított magyar kormányzati keretprogram, melynek célja, hogy vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül, a fejlődő országokban és a különböző válságterületeken folyó segítségnyújtási és fejlesztési tevékenységek összehangoltan valósulhassanak meg. A hármas vonatkozású programot (humanitárius, migrációs, vallásszabadsággal kapcsolatos politika) 2018 decemberében fogadta el törvényként a magyar Országgyűlés, és gyakorlatilag egybefoglalja Magyarország összes nemzetközi humanitárius és fejlesztési tevékenységét.

A támogatási program alapelve, hogy teljes mértékben törekszik igazodni az üldözött közösségek igényeihez. Ennek megfelelően a támogató a közösségek képviselői, egyházi vezetői által jóváhagyott célra ad támogatást, minden esetben mérlegelve, hogy milyen mértékben segíti elő az adott projekt a közösségek megmaradását a válságokkal sújtott területeken.

Az Egyesült Államok vezető politikusai, köztük Donald Trump elnök és Mike Pence alelnök több alkalommal elismerésüket fejezték ki a magyar kormány üldözött keresztényeket segítő programja kapcsán.

Emellett Ferenc pápa is méltatta a magyar kormánynak a világban üldözött keresztények megsegítését célzó programját. Stephen Rasche, az Aid to the Church in Need (Szükséget Szenvedő Egyház) katolikus jószolgálati világszervezet ninivei újjáépítési projektjének vezetője pedig, köszönetet mondva a magyar kormány segítségnyújtásának, az alábbiakat mondta a Hungary Helps kapcsán: „Hatvan nap alatt megmentettük Tell-Aszkuf városát! És ezt Magyarország kormánya tette!”

II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárka így méltatta a Hungary Helps Programot: „A magyar kormány politikájának vagy egy nagyon fontos programja… A magyarok egyedülálló módon tesznek nagy erőfeszítéseket, hogy támogassák a keresztény közösségek helyben maradását főként Szíriában és Irakban.”

Azbej Tristan nigériai gyerekek között / Facebook

2018-ban a Programot áthelyezték az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Miniszterelnökséghez, vezetője pedig Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár lett.

2019-ben a Nézőpont Intézet felmérése szerint a magyarországi magyarok 65 százaléka jelentős problémának ítélte a keresztényüldözést a világban. A felmérést a Miniszterelnökség megbízásából végezték országosan, 2000 fő személyes megkérdezésével. A Nézőpont Intézet a kutatás adatai alapján megállapította: Mind a kormánypárti szimpatizánsok 78, mind a kormánykritikus polgárok 66 százaléka egyetért a Hungary Helps Program fő céljával, a helyben való segítségnyújtással.[**]

(Magyar Nemzet / MTI / Wikipédia)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.