A magyar kormány 5 millió forintos humanitárius gyorssegélyt nyújt a Hungary Helps program keretében a mianmari földrengés túlélőinek – közölte közösségi oldalán az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár, az MTI szerint.

Azbej Tristan azt írta, a támogatás kedvezményezettje a Katolikus Karitász, amely a helyi katolikus partnere révén a segítséget közvetlenül el tudja juttatni a leginkább rászorulókhoz. Az államtitkár közölte, Mianmar népének most nemcsak élelmiszerre, vízre és orvosi ellátásra van szüksége, hanem reményre és szolidaritásra is.

„Magyarország – keresztény értékeire és emberségére építve – ebben a nehéz pillanatban is a bajbajutottak mellett áll”

– írta.

ReklámTas J Nadas, Esq

A politikus emlékeztetett, a múlt heti 7,7-es erősségű földrengés az elmúlt évszázad egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája volt Mianmarban. Hozzátette, a tragédia eddig legkevesebb 1700 halálos áldozatot követelt, csaknem 3400 sérültet és 300 eltűnt embert tartanak nyilván, a szakértők szerint azonban a számok tovább emelkedhetnek.

Azbej Tristan felhívta a figyelmet arra, hogy az összeomlott épületek romjai alatt még mindig túlélők után kutatnak, miközben az ország polgárháborús helyzete, valamint a megrongálódott infrastruktúra jelentősen megnehezíti a mentési munkálatokat és a humanitárius segítségnyújtást.

(Híradó)

Borítókép: Romok alól kimentett, sérült nőt kísérnek mentõk a mianmari fővárosban, Najpjidóban 2025. március 28-án, miután 7,7-es erősségű földrengés volt Mianmarban és a szomszédos Thaiföldön. Fotó: AP/Aung Shine Oo

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.