Így segít a magyar válogatott kapusa
Ötmillió forintot ajánlott fel a Szent László Kórház Infektológiai és Inteznív Osztályának alapítványa számára Gulácsi Péter, hogy ezzel segítse a koronavírus-járvány elleni küzdelmet Magyarországon. A...
Orbán Viktor hitel-, adó- és járulékfizetési moratóriumot jelentett be
A veszélyhelyzet kihirdetése óta eltelt hetedik napon komoly döntésekről számolt be Orbán Viktor, akinek bejelentése szerint az idei év végéig a magánszemélyek és a...
Elkezdődött a költségvetés áttervezése
Megalakult a koronavírus elleni védekezés pénzügyi akciócsoportja – adta hírül közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárcavezető hozzátette: a magyar gazdaság helyzete sokkal stabilabb, mint...
Megduplázódnak a vallási közvetítések a közmédiában
Mucsányi János elmondta: „A közmédia szeretné segíteni a hívő embereket, hogy otthonukban is hozzájussanak a lelki tartalomhoz. A koronavírus-járvány miatt duplájára nő a vallási közvetítések...
Áder János: Ma is számíthatunk, támaszkodhatunk egymásra
A szabadság és a hűség adja március 15. erejét – jelentette ki Áder János ünnepi beszédében, amelyet a közszolgálati televízió sugárzott vasárnap. Az államfő a...
Felvonták a nemzeti lobogót
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt a március 15-ei nemzeti ünnepen, vasárnap. A zászlót Áder János köztársasági elnök és Kövér László...
A március 15-ei ünnepségre készülnek
A koronavírus miatt a nemzeti ünnep is más lesz. Elmaradnak a nagyobb rendezvények, de az 1848-49-es hősökről így is több helyen megemlékeznek majd, lesz...
Ingyenesen nézhető filmek a forradalom emlékére
A Nemzeti Filmintézet nyolc filmet tesz szabadon hozzáférhetővé az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából. Az ingyenesen, online nézhető válogatás filmjei sokoldalú képet nyújtanak...
Hétfőtől bezárnak az iskolák, a gyerekek digitálisan tanulhat
Hétfőtől digitális oktatás lesz az iskolákban, a gyerekek nem járhatnak be, jelentette be Orbán Viktor a magyar kormány és a miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán, valamint...
A fiúra szállt a harangöntés tudománya
Közel száz éve már, hogy az őrbottyáni Gombos Miklós édesapja, Gombos Lajos elkezdett dolgozni Szlezák László angyalföldi harangöntő műhelyében. A tudomány aztán apáról fiúra,...
A veszélyhelyzet miatt bárki kiválthatja ismerősei gyógyszerét
Ehhez csupán annyi szükséges, hogy a gyógyszert átvevő személy közölje a beteg TAJ-számát, és igazolni tudja saját magát. A Kásler Miklós miniszter által kiadott rendelet...
Dömötör: Az idősek segítése különösen fontos
Az idős embereknek nyújtott segítség fontosságára hívta fel a figyelmet a koronavírus-járvány közepette a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 csütörtök esti műsorában. Dömötör...
Megjelent a veszélyhelyzetet kihirdető rendelet a Magyar Közlönyben
Megjelent a kormány veszélyhelyzetet kihirdető rendelete a Magyar Közlönyben, amit előzetesen Gulyás Gergely jelentett be az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. A kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető...
Minden megyeszékhelyen elmaradnak a március 15-ei megemlékezések
Egerben és Szekszárdon is úgy döntöttek szerdán, hogy a koronavírus-fertőzés elkerüléséért nem tartják meg a március 15-ei ünnepi programokat, így egyetlen megyeszékhelyen és megyei...



































