Ugyancsak a múlt adásban került sor egy interjúra, amelynek meghívottjai Gandolfo Zala Marianna és Szappanos István voltak, a Clevelandi Magyar Múzeum önkéntes munkatársai.

20160925_154146

A beszélgetés a múzeumban soron következő kiemelkedő rendezvényről szólt, amely a Vintner Dinner, vagyis a borkóstoló vacsora, melynek tematikája az “Újra itthon” – utalva ezzel arra, hogy hazatérünk a múzeumba; haza oda, ahol az igazi kincsek vannak.

A Clevelandi Magyar Múzeumról jó tudni, hogy igyekszik nem csak a magyar anyanyelven beszélőeket elérni és megszólítani, hanem mindazokhoz is elérni, akik magyar származásúnak tartják magukat, bár már esetleg nem írnak vagy olvasnak magyarul, vagy alig tudnak pár magyar szót. Céljuk, hogy angol nyelven is megszólítsák és elérjék ezeket az embereket és így őket is közelebb vonják a magyar kultúrához, hagyományokhoz.

Az interjú során kiderült, hogy milyen ínyencségekkel várják azokat a kedves érdeklődőket, akik a borkóstoló vacsorán részt vesznek. A rostélyos vörös húsételtől, a csirkehúson át még egy halhúsból készült ínyencség is a vacsora választékai között áll. Emellett desszerteket is lehet fogyasztani és mindennek a megkoronázása, hogy öt különböző magyar borból lehet kóstolni és kísérőként a különböző falatok mellé fogyasztani.

A borkóstoló vacsora két céllal rendelkezik: egy jó hangulatú találkozási alkalom a barátoknak, ismerősöknek; ugyanakkor nem titok, hogy a múzeum fenntartását is szolgálja, hiszen a jegy egy jelentős része erre az alapra van fordítva.

A kiemelt vendégekről, meghívottakról is szó volt az interjú során, így megtudhattuk, hogy a chicagoi magyar főkonzul, Szebényi Ferenc is megtiszteli jelenlétével a rendezvényt.

A beszélgetés alatt szó esett arról is, hogy melyek a múzeumban dolgozó önkéntesek motivációi, hogy milyen indíttatástól vezérelve csatlakoznak az emberek a múzeum munkájához.

A teljes interjút az alábbi hivatkozásra kattintva meghallgathatják és részletesebb információkat is szerezhetnek:

 

Forrás: Pethő Krisztina / korosiprogram.hu

20160925_15353320160925_154113

 

meghivo
vitner

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.