“Magyarul tanultak, magyar  történelmet tanultak, magyar tudatot tanultak.” – Szabolcs Levente

Cserkésztiszt, a DP generáció tagja. A clevelandi magyar közösség múltjába és jelenébe elsősorban aktív cserkészként írta be magát. Nosztalgikus beszélgetésre invitálták a cserkészek Szabolcs Leventét. 

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

Első cserkészélményeit magával hozta Amerikába, ugyanis Magyarországon született, és egy németországi menekülttáborban nevelkedett. Édesapja a honvédséghez tartozott,  folyamőr volt. A háború után néhány évvel, 1948-ban telepedtek le egy német lágerben, ahol egy kis szobában kellett négyen meghúzni magukat. Apja országútépítésre járt dolgozni, volt, hogy a fiúkat is magával vitte, hogy összeszedjék a kivágott fák ágait. Szegények voltak, ezt tudták hazavinni tüzelőnek. 

New York-ig hajóval utaztak, majd egy kedves segítőjüknek hála eljutottak Clevelandbe, és letelepedtek a Bridge Avenue-n. Ez 1951 szeptemberében történt, az akkor hétéves Levente néhány hét múlva már cserkészetre járt. A menekülttáborban toborzott csapatnak nem lehetett a tagja, mert csak az idősebb fiúkat vitték portyázni, de gyakran figyelte őket. 

A Szabolcs családnak nem volt túl nehéz a beilleszkedés új otthonukba. A környéken sok magyar volt, úgyis meg tudtak élni, hogy nem tudtak angolul, hiszen volt körülöttük patika, biztosító, pék, tímár, ahol megértették őket anyanyelvükön. 1954-55-ben Buffaloba járt iskolába a magyar piaristákhoz, ott is cserkészkedett. Az elemi iskola negyedik osztályát végezte el a katolikus intézményben, majd visszakerült Clevelandbe. 

A katonai sorozáskor, 1966-ban háromszor jelentkezett Vietnamba. De mivel elvégezte a tiszti iskolát, tudott németül, magyarul és angolul, Németországba küldték szolgálni. Három év múlva szerelt le, Clevelandben ismét belevette magát az aktív cserkészéletbe, ahol épp az 1970-es Jubitábor szervezésével voltak elfoglalva a vezetők. Az, hogy gyerekként cserkész lett, sokban segítette a katonaságba való beilleszkedését: megszokta a fegyelmet, a fizikai megterhelést, és a természetben uralkodó körülményeket. Levente a 70-es évek elejére csapatparancsnok-helyettes lett, 1980-ban pedig több mint tíz évre átvette a csapatot. Ekkorra már egy stabil rendszer volt a programokban, sok segítséget kapott a raj- és őrsvezetőktől, a szülőktől. “Jó volt, mert nem kellett egyedül csinálni, nagyon felelős fiatal fiúk voltak.” – így emlékszik vissza. Feleségét is bevonta a munkába, Jutka kitűnő szakácstudományát élvezhették a táborozók. A cserkészgyerekek el is nevezték a rántott húst Jutkahúsnak. 

Levente a vezetőknek is külön hétvégi foglalkozásokat szervezett, csapata 140 fő körül mozgott a 80-as évek elején.  Kiépült a kiscserkész program, voltak vezetők, Horváth Kati, Mészáros Andrea. Gráber Pisti, akik csak az utánpótlásra koncentráltak. Rajparancsnok volt ebben az időben Földesi Jóska, Prófusz Pisti, Daróczy Péter, Gráber Pisti. 

A tanyára nagyon sokat jártak ki, ismerték a rejtekhelyeket, építettek egy bástyát. Az építkezés nem volt könnyű, 40 láb magas oszlopokat kellett felemelni. A fedett helyre kényelmesen 10-15-en is fel tudtak mászni, tartottak ott örsi foglalkozásokat. A bástya idővel megrogyott és leesett, de elhoztak onnan egy fatáblát, ereklyének a 14-es csapat számára.

A clevelandi cserkészet történetének rendkívül szép és virágzó időszaka Szabolcs Levente parancsnoksága. Megkértük, válasszon ki egy kedves emléket a sok év albumából: “Nehéz elmondani, mi a legszebb, mert annyi jó élmény volt. Amikor ott van 500 gyerek egy jubitábor tábortűzön. Ott érzi az ember, hogy milyen közeli kapcsolat és szeretet van mindenki között.” 

Volt amikor 56 egyesület működött Clevelandben, de közülük ami megmaradt, és legerősebb, az a cserkészet. Mert ragaszkodott ahhoz, hogy a gyerekek magyarul tanuljanak, magyar történelemmel ismerkedjenek, ezáltal magyar tudatot szerezzenek. Szabolcs Levente úgy látja, ez ma más egyesületekben nincs meg annyira. 

Nehéz elmondania a sok rajvezető, támogató fiú nevét, akik programokra kapcsolódtak be. Nem is emlékszik mindenkinek pontosan a nevére, de arra igen, hogy sokan voltak.  “Az tett minket erős csapattá, hogy mindig volt segítség.”

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

Kárpátalján születettem, jelenleg is itt élek. Igyekszem aktív és hasznos tagja lenni a közösségemnek. Hamar felismertem a kisebbségi életben rejlő értékeket és előnyöket. Az írást még gimnáziumban elkezdtem, majd az egyetemi magyar diákszervezet sajtósa voltam. A Bocskai Rádióval egészen friss a kapcsolatom. Boldog vagyok, hogy cikkeimmel segíthetem a munkájukat.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.