Aranylakodalom Clevelandben. Bizony, nem egy család magánügyére és ünnepére utal az évforduló, hanem a teljes cserkész közösség, mondhatom az egész magyar közösség ünnepelt Clevelandben november közepén, amikor is a Cserkész Regös Csoport fennállásának 50. jubileumát méltatták egy különleges gálaműsor keretein belül. Az ún. Nagyszereplésen a közönségnek csak annyi volt a dolga, hogy hátradőljön, esetleg szurkoljon a színpadon lévő családtagjának, barátainak, ismerősének, hogy tökéletesen sikerüljön a koreográfia. Ám a regösök, cserkészvezetők, koreográfusok, magyar közösségi aktivisták részéről kemény felkészülés előzte meg a színpadralépést. A rövid riportokban olyan embereket szólaltattunk meg, akiknek többsége derekasan kivette a részét az előkészületekből.
Szentkirályi Endre, az Egyesült Magyar Egyletek elnöke a gála kezdése előtt köszöntötte a rádióhallgatókat, beszélt a regösök múltjáról és arról a színes, 700 fotót tartalmazó kiadványról, amit ő állított össze a jubileum tiszteletére. A regös csapat a mindenkori cserkész őrsvezetőkből áll, akik olyan tizenéves fiúk és lányok, akik a mozgalmon belül is különösen nagy felelősséget vállalnak, áldozatokat hoznak a közösségért, foglalkoznak a kisebbekkel. Tevékenységükhöz hozzátartozik a néprajzkutatás, néptánc, népdal-ismeret. Endre maga is regös volt, 10 évet töltött a tánccsoportban, de sosem szakadt el tőlük valójában.
Ötven év nagy idő, fél évszázad. Sokfelé vezethet ennyi idő alatt az ember útja. Pont ezért különlegesek azok a vendégek a cserkészek gáláján, akik elmondhatják magukról, hogy egy Nagyszereplésről sem hiányoztak. Ilyen például a clevelandi Györki Anna (Nyuszi) regös alumni tag. Ahogy a közösségben mindenki ismeri, Nyuszi, tisztán emlékszik saját aktív regös éveire. 49 évvel ezelőtt csatlakozott a csoporthoz. Ma már nem a tánccipő felhúzásával, hanem pénzgyűjtéssel, vagy a viseletek varrásával, előkészítésével segíti a cserkészek életét. Az 50. jubileum alkalmával azonban két koreográfiát is megtanult alumni társaival és családjával.
Balassy Béres Anikó néptáncoktató. 5 éve él Clevelandben, szinte azonnal bekapcsolódott a regösök világába. Mentor, aki a háttérből segíti a vezetők munkáját úgy dramaturgiában, mint anyagválasztásban, tánclépésekben, színpadi megjelenésben. A műsorszámokkal is az élet körforgását kívánták szemléltetni; azt, hogyan jut el egy emberi élet egy ilyen szép mérföldkőhöz, amit az 50 szimbolizál. A legmeghatóbb Anikó számára látni azokat a szépkorúakat színpadra lépni, akik ott voltak a kezdetekkor.
Varga Csilla, a New-Brunswicki Regös Csoport vezetője, egy harminc fős csapattal érkezett Clevelandbe, hogy eleget tegyenek a közös táncba való hívásnak. Közösen léptek színpadra a clevelandiekkel, mindkét felvonásban felléptek, a Nagyszereplések történetében először. Bíznak benne, nem utoljára, és ebből a gesztusból egy szép hagyomány nőhet ki a későbbiekben. Alkalom adtán szeretnék viszonozni a kedves meghívást.
Olyan, mintha Magyarországon lennék. Mindenki magyarul beszél, magyarul énekel, magyar néptáncot táncol. Ez a legtöbb, amit el lehet itt érni Clevelandben, mindenkinek a legnagyobb elismerésem – Takács Szabolcs, Magyarország Washingtoni Nagykövetségének képviseletében tette tiszteletét az eseményen, és őszinte gratulációját fejezte ki a clevelandi szülőknek és cserkészvezetőknek elsősorban azért a nemzeti nevelésért, ami a színpadon is tetten érhető volt. Ami Clevelandben zajlik, tanúbizonysága annak, hogy a magyar identitás itt nem üres beszéd, hanem a valós hétköznapi élet – tette hozzá nagykövet úr.
Szabó János táncpedagógus már a néhány Nagyszerepléshez hozzájárult idejével, szaktudásával és energiájával. Idén talán az eddigieket is felülmúlva, hiszen KCSP-ösztöndíjasként már a gála előtt egy hónappal Clevelandbe helyezte át a székhelyét, hogy a finisben a legjobb támogatást tudja nyújtani. Az első felvonás után beszélgettünk Jánossal, aki hálával és szeretettel a szívében nyilatkozott, elsősorban Jóisten felé, másodsorban a regösök felé a közös munka gyümölcsét látva. János úgy értékelte a gálát, hogy a monumentális ledfal fényváltásaival és kisfilmjeivel két szintet is emeltek a minőségen az előző Nagyszereplések óta. Azt szeretném, ha a nézőtéren minden ember úgy érezné: ma este táncolnia kell! – árulta el legnagyobb vágyát a nógrádi táncművész.
Dala Irén vezető tiszt a Külföldi Magyar Cserkészszövetség gratulációját tolmácsolta az ünnepelteknek, a Cserkész Regös Csoportnak: Látni a több generációt a színpadon, ez egy óriási élmény. Nagyon büszkék vagyunk a clevelandiekre, a szövetségünk egyik legnagyobb csapatára! Clevelandben lesz folytatás, itt van jövője a magyarságnak!
Tihanyi László és Szentkirályi Hanna a vastapsot követő következő percekben kaptak mikrofont tőlünk. A Clevelandi Regős Csoport vezetői megkönnyebbüléssel, ugyanakkor rendkívül nagy büszkeséggel és elégedettséggel beszéltek a regös fiatalokról. Úgy látják, hogy megérte a hosszú és intenzív felkészülés, mert jó előadást sikerült összehozni. Látják azt a fejlődési ívet, az utat, amit a fiatalok bejártak a próbák kezdetétől a gála napjáig, ez adott a csoportvezetők számára igazán nagy visszaigazolást a befektetett munkáról.
Az első célunk az volt, hogy több mint ezer ember eljöjjön a közönség soraiba, és ez a célunk megvalósult. Nemcsak, hogy összejött, de méltóképpen megünnepelhettük az 50. évfordulónkat. Pigniczky Eszti, az Aranylakodalom főszervezője úgy látja, a csapatmunka volt a siker kulcsa: Szeretnénk tudatni a világgal, hogy nem csak élünk, erősek vagyunk itt, Clevelandben
ITT NÉZHETI MEG a gála teljes műsorát:

- Tudósítás az Aranylakodalról: Dorgay Zsófia és Csajka Tamás
- Interjú Szentkirályi Endrével (regösök bemutatása és regös könyv)
- Interjú Györky Nyuszival (Részt vett minden regös Nagyszereplésen)
- Interjú Balássy Béres Anikóval (Aranylakodalom témája – első felvonás bemutatása)
- Interjú Varga Chillával (Brunswicki Regös Csoport Vezetőjével)
- Interjú Szabó János tácpedagógussal (2 felvonás bemutatása)
- Interjú Takács Szabolccsal (Magyarország nagykövetével)
- Interjú Dala Irénnel a KMCSSZ vezető tisztjével (vélemény)
- Interjú Tihanyi Lászlóval és Szentkirályi Hannával (a Clevelandi Regős Csoport vezetői – eredmények)
- Interjú Pigniczky Esztivel az Aranylakodalom főszervezőjével
- Cserkész hirdetések