„Amíg lehet, addig csináljuk”Ott volt minden Cserkész Napon, bálon és pikniken, még mindig tanít, és a magyar közösség legtöbb tagja a magyar iskolából vagy a vasárnapi iskolából ismeri. Élete során körülbelül 400 gyereket volt lehetősége foglalkozni, segítőkész jellemével pedig számos értékes cserkész élményt zsebelt be. Bár sosem volt hivatalos tagja a mozgalomnak, a magyar ifjúságnevelésben végzett tevékenysége mindenki Pali bácsijává tette a közel kilencven éves oktatót.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

 

Csia Pál családja 1945 tavaszán emigrált, a határt nagypéntek napján lépték át Ausztria felé, lovaskocsival. A tizenkétéves gyereknek korán el kellett hagynia otthonát, édesapja németországi barátja segítette útjukat. A háború vége München alatt érte őket, egy nyarat töltöttek a bajor tanyán. Amikor a német hatóságok elkezdték összegyűjteni a menekülteket, egy egykori leányiskolában húzták meg magukat. A néhány hónapból 5 év lett, a pollingi menekülttáborban csupa magyar családdal éltek. Amerikaiak előtt szó sem lehetett a kivándorlásról, mivel a németek oldalán harcolt hazánk a háborúban. 1948-ban jött a változás: hosszú bürokratikus intézkedések, kihallgatások, orvosi vizsgálatok és oltások után 1951-ben vághattak neki az Újvilágnak. Fontos volt, hogy legyen egy kint élő család, aki biztosítja érkezésüket, felelősséget vállal értük, ami azt jelentette a valóságban, hogy eltartja őket, vagy munkát szerez nekik.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Egy Kansas-i presbitériánus egyház jóvoltából, illetve sponsorolása által jutottak ki az Egyesült Államokba. Édesapja magtermeléssel foglalkozott otthon, ám az amerikai farmon való munka egész más volt, a család többi tagjának sem volt ínyére. Karácsonytól a következő szeptemberig éltek Kansas-ben, de állandó összeköttetésben álltak azokkal a clevelandi ismerőseikkel, akikkel még a menekülttábor kötötte össze sorsukat. Hamarosan át is települtek Clevelandbe, azóta él itt a Csia család.

Pali bácsi a cserkészetről már gyerekként hallott Magyarországon, de igazából csak tizennyolc éves korában találkozott vele a Clevelandi Cserkésznap alkalmával. Aztén az egyetemista korosztállyal járt el gyűlésekre és a programokra. Csak szemlélődött, mivel nem volt cserkész, és a németországi kimaradt évek miatt az egyetemmel is le volt maradva. Tizennyolc évesen kezdte csak el az amerikai középiskolát. A tanulás mellett folyamatosan dolgozott, hétvégén és nyaranta egy kertész adott neki munkát. 1955 és 1957 között az amerikai hadseregben szolgált, leszerelése után beiratkozott a Fenn College-ba, kultúrmérnöknek készült. A képzés nehéznek bizonyult, a kedve csakhamar elment emiatt, de a rajztudása vitathatatlan volt, amelyet később felismert az a cég, ahol 45 és fél évet ledolgozott.

1961-ban megnősült, Cleveland külvárosában, Lakewood-ban élt feleségével, két lányuk született. A magyar iskolával akkor került szoros kapcsolatba, amikor kisebbik lánya, Judit az első osztályt kezdte. Szülőként fontosnak tartotta, hogy gyermekei tudjanak magyarul, így rendszeresen vitte őket a foglalkozásokra. Akkoriban Papp Gábor volt az igazgató, az iskola körülbelül 120 gyerekkel működött. Eleinte csak felügyelte a tanulókat, később tanítani kezdett. 1990-ben Szentkirályi Ödön kérésére vállalta el az őrsvezetői vizsgára való felkészítést. A 90-es évek végén leginkább a tankönyvek hiánya, és a tananyag kidolgozatlansága jelentett problémát. Manapság ezek adottak, viszont egyre nehezebb a szülőkön keresztül a gyerekeket bevonzani, a nyelvet megtartani. A 2000-es évek során több új kiadványt kaptak, ezek közül a  legutóbbi remek térképeket, színes ábrákat tartalmaz, igazán könnyű belőle tanítani. A több mint 30 év során rengeteg gyerekkel foglalkozott, évente körülbelül 6-8 fős osztályokat vitt. A magyar iskola mellett a vasárnapi iskolában is rendszeresen tanított. Mára az egészsége kissé meggyengült, de még mindig úgy érzi, hogy szívesen vállalja az előttünk álló tanévet.

Diaszpórában a magyarság megélése az egyházak közelében és a cserkészetben valósul meg. Ahogy a magyar iskolával, úgy a cserkészettel is egyre szorosabb viszonyba került az évek során. Az 1991-es fillmore-i csapattáborban több munkát vállalt, konyhán segédkezett. 1992-ben ismét velük tartott táborozni, minden szervezésen és programon kívüli problémát szívesen oldott meg. Ha kellett árkot ásott vagy fát hasogatott. 2005-ben Szentkirályi Ödön hívta munkatársként a Jubitáborba, ahol az étkezéseknél segédkezett: a konyháról elszállította az ételt az altáboroknak. Nagyon élvezte a táborokat, a természet közelségét és csendet. Oldalról figyelte, mennyire ideálisan le vannak osztva a feladatok, rugalmasan és békességben haladnak az események. A gyerekekkel könnyen megtalálta a közös hangot, akaratlanul is kivette a részét a nevelésükből. Legkedvesebb emlékét a 2006-os nyári iskolatáborban szerezte. Négy lányt készített fel a segédtiszti vizsgára, akikre úgy emlékszik ma, mint valaha volt legjobb tanítványaira.

Annak dacára, hogy a gyerekek manapság sokkal önállóbbak, egyre nehezebb a szülők dolga. Tagadhatatlan, hogy csak rajtuk múlik az, hogy megtanul-e a gyerek magyarul. Nagyon sokat számít, ha a nagyszülők ott vannak, és csak magyarul beszélnek a családban. Jellemzőek ugyan a vegyes házasságok, de Pali bácsi szerint ez nem lehet akadály. Ismer olyan üdítő példákat, ahol a gyerekek egy amerikai és egy magyar szülővel szebben beszélnek magyarul, mint színmagyar családból származó társaik. Nem látja könnyűnek sem a cserkészet, sem a magyar oktatás helyzetét, viszont az örömmel tölti el, hogy látja a közösségi vezetők körében az utánpótlást.

Jó egészséget kívánunk, köszönjük azt az aktív támogatást és munkát, amivel a közösség életben maradásához hozzájárult. Egy abszolút példamutató, cserkész magatartást mutatott és mutat gyerekeink számára!

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.