Cserkészebb a cserkésznél – Csia Pál életútja

„Amíg lehet, addig csináljuk” – Ott volt minden Cserkész Napon, bálon és pikniken, még mindig tanít, és a magyar közösség legtöbb tagja a magyar iskolából vagy a vasárnapi iskolából ismeri. Élete során körülbelül 400 gyereket volt lehetősége foglalkozni, segítőkész jellemével pedig számos értékes cserkész élményt zsebelt be. Bár sosem volt hivatalos tagja a mozgalomnak, a magyar ifjúságnevelésben végzett tevékenysége mindenki Pali bácsijává tette a közel kilencven éves oktatót.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

Csia Pál családja 1945 tavaszán emigrált, a határt nagypéntek napján lépték át Ausztria felé, lovaskocsival. A tizenkétéves gyereknek korán el kellett hagynia otthonát, édesapja németországi barátja segítette útjukat. A háború vége München alatt érte őket, egy nyarat töltöttek a bajor tanyán. Amikor a német hatóságok elkezdték összegyűjteni a menekülteket, egy egykori leányiskolában húzták meg magukat. A néhány hónapból 5 év lett, a pollingi menekülttáborban csupa magyar családdal éltek. Amerikaiak előtt szó sem lehetett a kivándorlásról, mivel a németek oldalán harcolt hazánk a háborúban. 1948-ban jött a változás: hosszú bürokratikus intézkedések, kihallgatások, orvosi vizsgálatok és oltások után 1951-ben vághattak neki az Újvilágnak. Fontos volt, hogy legyen egy kint élő család, aki biztosítja érkezésüket, felelősséget vállal értük, ami azt jelentette a valóságban, hogy eltartja őket, vagy munkát szerez nekik.

Reklám

Egy Kansas-i presbitériánus egyház jóvoltából, illetve sponsorolása által jutottak ki az Egyesült Államokba. Édesapja magtermeléssel foglalkozott otthon, ám az amerikai farmon való munka egész más volt, a család többi tagjának sem volt ínyére. Karácsonytól a következő szeptemberig éltek Kansas-ben, de állandó összeköttetésben álltak azokkal a clevelandi ismerőseikkel, akikkel még a menekülttábor kötötte össze sorsukat. Hamarosan át is települtek Clevelandbe, azóta él itt a Csia család.

Pali bácsi a cserkészetről már gyerekként hallott Magyarországon, de igazából csak tizennyolc éves korában találkozott vele a Clevelandi Cserkésznap alkalmával. Aztén az egyetemista korosztállyal járt el gyűlésekre és a programokra. Csak szemlélődött, mivel nem volt cserkész, és a németországi kimaradt évek miatt az egyetemmel is le volt maradva. Tizennyolc évesen kezdte csak el az amerikai középiskolát. A tanulás mellett folyamatosan dolgozott, hétvégén és nyaranta egy kertész adott neki munkát. 1955 és 1957 között az amerikai hadseregben szolgált, leszerelése után beiratkozott a Fenn College-ba, kultúrmérnöknek készült. A képzés nehéznek bizonyult, a kedve csakhamar elment emiatt, de a rajztudása vitathatatlan volt, amelyet később felismert az a cég, ahol 45 és fél évet ledolgozott.

1961-ban megnősült, Cleveland külvárosában, Lakewood-ban élt feleségével, két lányuk született. A magyar iskolával akkor került szoros kapcsolatba, amikor kisebbik lánya, Judit az első osztályt kezdte. Szülőként fontosnak tartotta, hogy gyermekei tudjanak magyarul, így rendszeresen vitte őket a foglalkozásokra. Akkoriban Papp Gábor volt az igazgató, az iskola körülbelül 120 gyerekkel működött. Eleinte csak felügyelte a tanulókat, később tanítani kezdett. 1990-ben Szentkirályi Ödön kérésére vállalta el az őrsvezetői vizsgára való felkészítést. A 90-es évek végén leginkább a tankönyvek hiánya, és a tananyag kidolgozatlansága jelentett problémát. Manapság ezek adottak, viszont egyre nehezebb a szülőkön keresztül a gyerekeket bevonzani, a nyelvet megtartani. A 2000-es évek során több új kiadványt kaptak, ezek közül a  legutóbbi remek térképeket, színes ábrákat tartalmaz, igazán könnyű belőle tanítani. A több mint 30 év során rengeteg gyerekkel foglalkozott, évente körülbelül 6-8 fős osztályokat vitt. A magyar iskola mellett a vasárnapi iskolában is rendszeresen tanított. Mára az egészsége kissé meggyengült, de még mindig úgy érzi, hogy szívesen vállalja az előttünk álló tanévet.

Diaszpórában a magyarság megélése az egyházak közelében és a cserkészetben valósul meg. Ahogy a magyar iskolával, úgy a cserkészettel is egyre szorosabb viszonyba került az évek során. Az 1991-es fillmore-i csapattáborban több munkát vállalt, konyhán segédkezett. 1992-ben ismét velük tartott táborozni, minden szervezésen és programon kívüli problémát szívesen oldott meg. Ha kellett árkot ásott vagy fát hasogatott. 2005-ben Szentkirályi Ödön hívta munkatársként a Jubitáborba, ahol az étkezéseknél segédkezett: a konyháról elszállította az ételt az altáboroknak. Nagyon élvezte a táborokat, a természet közelségét és csendet. Oldalról figyelte, mennyire ideálisan le vannak osztva a feladatok, rugalmasan és békességben haladnak az események. A gyerekekkel könnyen megtalálta a közös hangot, akaratlanul is kivette a részét a nevelésükből. Legkedvesebb emlékét a 2006-os nyári iskolatáborban szerezte. Négy lányt készített fel a segédtiszti vizsgára, akikre úgy emlékszik ma, mint valaha volt legjobb tanítványaira.

Annak dacára, hogy a gyerekek manapság sokkal önállóbbak, egyre nehezebb a szülők dolga. Tagadhatatlan, hogy csak rajtuk múlik az, hogy megtanul-e a gyerek magyarul. Nagyon sokat számít, ha a nagyszülők ott vannak, és csak magyarul beszélnek a családban. Jellemzőek ugyan a vegyes házasságok, de Pali bácsi szerint ez nem lehet akadály. Ismer olyan üdítő példákat, ahol a gyerekek egy amerikai és egy magyar szülővel szebben beszélnek magyarul, mint színmagyar családból származó társaik. Nem látja könnyűnek sem a cserkészet, sem a magyar oktatás helyzetét, viszont az örömmel tölti el, hogy látja a közösségi vezetők körében az utánpótlást.

Jó egészséget kívánunk, köszönjük azt az aktív támogatást és munkát, amivel a közösség életben maradásához hozzájárult. Egy abszolút példamutató, cserkész magatartást mutatott és mutat gyerekeink számára!

Dorgay Zsófia
Kárpátalja