Az Egyesült Államok 2 milliárd dolláros (több mint 730 milliárd forint), alacsony kamatú kölcsönt ad Lengyelországnak hadserege modernizálására – írta meg a Világgazdaság a Financial Times nyomán.

Az amerikai külügyminisztérium hozzátette, hogy további 60 millió dolláros támogatáshoz is jut Varsó.

A lépés ritkaság számba megy, ugyanis Washington nem gyakran ad közvetlen katonai célú kölcsönt vagy támogatást, utoljára Irak részesült hasonlóban 2016-ban és 2017-ben – írja az amerikai lap.

A források lehetővé teszik, hogy Lengyelország fejlessze hadseregét, megszabaduljon orosz felszereléseitől és modernizálja a haderejét. Varsó jelentős haderőfejlesztésbe kezdett,

Reklám
Tas J Nadas, Esq


a NATO előírások által elvárt GDP arányos 2 százaléknál jelentősen nagyobb összeget költve védelmi célokra.

Ebből kifolyólag a lengyel hadsereg az egyik legerősebbé vált Európában, az új beszerzése között sok amerikai gyártású eszköz is található.

(Mandiner)

Borítókép: A lengyel miniszterelnökség képe Joe Biden lengyelországi látogatásáról. Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke, illetve Andrzej Duda a Lengyel Köztársaság elnöke és Mateusz Morawiecki miniszterelnök által vezetett lengyel-amerikai delegáció találkozója. (2023 február)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.