Folytatódik a koszovói rendőrség akciója a terroristák ellen – jelentette ki Albin Kurti miniszterelnök. A kormányfő ismertette, hogy a vasárnapi akció során százával foglaltak le fegyvereket, golyókat és katonai felszereléseket is.

Kurti az X-en közölt bejegyzésében kiemelte:

Nehéz katonai felszereléseket is lefoglaltak, például gépfegyvereket, gránátokat és egyebeket. Rendőrségünk továbbra is szorosan együttműködik a KFOR és az EULEX missziókkal. A művelet folytatódik.

ReklámGolden Anniversary Tas J Nadas, Esq

Mint arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, szerb fegyveresek támadtak meg egy koszovói rendőrjárőrt vasárnapra virradóra, a kialakult tűzpárbaj pedig egész nap tartott. Egy rendőr meghalt, egy megsebesült, három támadót lelőttek, többeket megsebesítettek és letartóztattak a rendőrök.

Vasárnap drámai fordulatot vett a helyzet a Balkánon, miután szerb fegyveresek megöltek egy koszovói rendőrt, majd a hatóságok akciójuk során végeztek három szerbbel, többeket pedig őrizetbe vettek.

Mint arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, szerb fegyveresek támadtak meg egy koszovói rendőrjárőrt vasárnapra virradóra, a kialakult tűzpárbaj pedig egész nap tartott. Egy rendőr meghalt, egy megsebesült, három támadót lelőttek, többeket megsebesítettek és letartóztattak a rendőrök.

Az eseményekre a szerb államfő is reagált. Alekszandar Vucsics belgrádi sajtótájékoztatóján Albin Kurtit tette felelőssé, aki szerinte folyamatosan azt szeretné, hogy Szerbia összeütközésbe kerüljön a NATO-val. A köztársasági elnök elítélte a rendőr megölését. Mint mondta, Belgrádban egész nap megbeszélést tartottak a nemzetbiztonsági helyzetről, és körültekintően, részletesen és alaposan hozzák meg a döntéseket – írja a B92 szerb hírportál.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Zubin Potok INFO (@zubinpotokinfo) által megosztott bejegyzés

Felszólítjuk a nemzetközi közösséget, hogy alakítsák meg Koszovóban a Szerb Önkormányzatok Közösségét, s hogy északon szerbek legyenek a rendőrök. Ez az egyetlen módja, hogy a szerbeket ne üldözzék el, s hogy ne legyenek összetűzések

– mondta Vucsics.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Zubin Potok INFO (@zubinpotokinfo) által megosztott bejegyzés

A koszovói különleges ügyészség közben bejelentette, hogy hat embert vettek őrizetbe a koszovói rendőrség elleni merénylet miatt, őket a Banjszka faluban történt támadást követően több bűncselekménnyel gyanúsítják, közülük egyet pedig terrorizmussal vádolnak – írja a Tanjug szerb hírügynökség.

Hétfőn délelőtt a szerb államfő Oroszország belgrádi nagykövetével egyeztet. Alekszandar Vucsics és Alekszandr Bocan-Harcsenko várhatóan a Koszovóban kialakult helyzetről is véleményt cserél.

(Magyar Nemzet)

Szerb elnök: Brutális etnikai tisztogatás zajlik Koszovóban

Jelenleg is feszült a biztonsági helyzet Koszovó északi, szerbek lakta részén. Egy nappal azután még mindig erőteljes a pristinai hatóságok jelenléte a térségben, hogy egy csoport szerb megpróbálta eltorlaszolni az utat a koszovói Banjszka faluban, majd a fegyveres konfliktusban három támadó és a koszovói rendőrség egy tagja meghalt. A település körül nagyszámú páncélozott rendőrség jármű látható – írja a Szerbiai Rádió és Televízió.

A pristinai rendőrség szerint továbbra is feszült a biztonsági helyzet. Jarinjenél és Brnjaknál Szerbia irányából nem lehet belépni Koszovó területére, csak kilépésre használhatók ezek az átkelők. A személygépkocsik, a teherautók, a buszok és a gyalogosok nem léphetnek be.

Ez a helyzet már több mint 24 órája. Egyelőre nincs információ arra vonatkozóan, hogy mikor teszik szabaddá az átkelést. A Kosovo Online helyi hírportál tudósítása szerint a Zvecsán községhez tartozó Banjszkába vezető utakat lezárták a koszovói rendőrök. A faluba belépni sem lehet, s elhagyni sem azt.

A helyzetről egyeztetett Belgrádban a szerb államfő és a külügyminiszter, valamint Oroszország belgrádi nagykövete. Alekszandar Vucsics tájékoztatta Alekszandr Bocan-Harcsenkot a térségben zajló eseményekről. Vucsics a hivatalos Instagram-oldalán közölt fotó mellé azt írta:

Koszovóban brutális etnikai tisztogatás zajlik, amelyet Albin Kurti szervez a nemzetközi közösség egy részének támogatásával.

A szerb vezető fontos tárgyalásnak nevezte az orosz nagykövettel való egyeztetését, és köszönetet mondott, amiért a másik meghallgatta a szerb fél kéréseit és követeléseit. Sajtóértesülések szerint a nyugati politikusok is tárgyalnak hétfőn a koszovói feszültségről. A Kosovo Online úgy tudja, hogy megbeszélést folytat majd Miroslav Lajcak- az EU Belgrád–Pristina párbeszédért felelős megbízottja francia, német, olasz diplomatákkal és Gabriel Escobarral, az USA különmegbízottjával.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: A koszovói hatóságok által lefoglalt katonai felszerelések egy része (Forrás: X, Albin Kurti hivatalos oldala)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.